PONYVALEGÉNY

Magyar film: nem egy nap a mozi

A Corvin, a Tabán és a Kino Cafe is egész napos programot kínál április 30-án, mint ahogy a Filmio is kedveskedik a Magyar Film Napján

2023. április 30. - Horváth M. Attila

macskafogo_urania_img_20180913_172441.jpgAz lett volna az igazi, ha Csomai Gusztáv története ismét vászonra kerül – úgy, mint 2001-ben. Koltai Róbert mesterműve, a Csocsó, avagy éljen május elseje! azonban nem szerepel a Magyar Film Napjának idei programjában, de sebaj, aki egy nappal korábban majálisozna, legfeljebb előkotorja a szekrény mélyére suvasztott videokazettát, kényelembe helyezi magát és megnyomja a play gombot. A lelkes mozirajongók, a vászonimádók pedig elindulnak a városba, hogy aztán némi szívdobogtató egészségügyi séta után beüljenek a Corvinba, a Tabánba vagy a Kino Caféba egy szívmelengető magyar alkotásra.

Választékból nincs hiány. A Kino Cafe már péntek óta ünnepli a hazai filmet, az elmúlt két napban vetítésre került többek között a Farkas Franciska főszereplésével forgatott Háromezer számozott darab vagy a méltán elismert Hat hét című remekmű. A Szent István körúti kéttermes művészmoziban vasárnap sem áll meg az élet, fél öttől Az első kettővel kezdődik a délután, majd fél kilenckor a Mindörökkével ér véget.

Az április közepétől Jim Jarmusch-sorozattal kirukkoló Corvin és a Tabán „csak” április utolsó napján vált magyaros tempóra. Előbbiben nem csupán a nagyokat, hanem a kicsiket is várják, elvégre ebéd után nem sokkal, párhuzamosan két teremben a Hófehér (12:30), Az erdő kapitánya (14:30), a Legényanya (15:30), a Macskafogó (16:15), a Hukkle (17:30), a Szerelmesfilm (18:15), a Moszkva tér (19:30) és a Szürkület (20:30) lesz műsoron. Mindeközben a budavári cinema többek között a Blokádot (14:00), a Hat hetet (16:15), a Hadikot (18:15) és a Larryt (20:30) viszi vászonra.

Aki se nem venné nyakába a várost, se nem bíbelődne a porosodó, oldalba ütéstől hirtelen kazettát csévélő VHS-lejátszóval, annak még mindig ott a Nemzeti Filmintézet streamingplatformja, a Filmio, amely a Magyar Film Napja alkalmából öt alkotást enged térítésmentesen megtekinteni, nevezetesen a mindig elbűvölő Ónodi Eszterrel a főszerepben forgatott Anyám és más futóbolondok a családbólt; a különleges hangulatú, a letűnt kort a nézővel együtt magába szippantó Kék rókát; a klasszikusnak számító az Isten hozta őrnagy úr!-t; Török Ferenc remekművét, egy korosztály kedvencét, a Moszkva tért; valamint Tarr Béla Werckmeister harmóniák című zsenialitását. És ha nincs előttünk a végeláthatatlan vászon, huppanjunk le a díszes kanapéra vagy a nyikorgó rekamiéra két csomag sós pálcikával ungarische vászonnadrágban.  

pre_kultcafe_keretes.jpgAz utolsó vetítés  Nem kapcsolódik közvetlenül a Magyar Film Napjához, és mégis: április 28-án, pénteken este fél héttől Budapesten utoljára volt látható moziban a Magasságok és mélységek, amely Erőss Zsolt történetét dolgozta fel Trill Zsolt és Pál Emőke főszereplésével. A néhai Vörösmarty helyén üzemelő Premier Kultcaféban lezajlott vetítés különlegességét az adta, hogy alig több mint hét hónappal a bemutató után még egyszer műsorra tűzött film záró képsorait követően beszélgetésre került sor a nézőközönség tagjai és Csoma Sándor író-filmrendező, valamint Sümeghy Claudia producer között.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr3018113880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása