Király Levente legújabb kötete, a Riválisok már kapható és megrendelhető az Álomgyár Kiadó terjesztésében, amely a két francia színészlegenda, Jean-Paul Belmondo és Alain Delon életét és pályafutását dolgozza fel. 

Levente tervbe vett remek cselekedete egyszerre nevettet, meg persze engesztel, de tette letehetetlen. A Kamera Hungária- és San Gennaro-díjas szerző három nagyobb részre tagolt, összesen harminc epizódba és közel kétszáz oldalba sűrített mondandója olyan, mint a király és a só története: kiállja az idő próbáját. A só, pardon, a szó legpozitívabb értelmében vett Király-show szintén ilyen, mert az egyedi látásmóddal megírt, szerkesztett és stílusosan tördelt kötet hűen visszaadja azt, amire egy Belmondo vagy Delon-filmrajongó – netán mindkettő – vár, mielőtt megnézné sokadik alkalommal az Ég veled, barátom, A szicíliaiak klánja, az Egy zsaru bőréért, netán az Ászok ásza, A profi vagy éppen a Kellemes húsvéti ünnepeket című klasszikust. 

A párhuzamosan megírt korabeli történetekből kiderül, ha nem is pelenkás bajkeverő – csak hogy egy Thierry Lhermitte főszereplésével készült francia vígjáték címét vegyük kölcsön – volt egyik-másik gall legenda, de mindketten erőteljesen eleven gyerekek voltak, akik a tanáraikat különböző furfangokkal kergették az őrületbe, olyannyira, hogy Delon még az iskola bélyegzőjét is ellopta.

Az izgalmas fiatalkor felidézése után a szerző egyre mélyebb betekintést enged a sztárszínészek szakmai munkájába, az olvasó előtt a betűtengert kiváló érzékkel nem egyszer forgatási képsorokká változtatva, bennünket is odaültetve – az olykor eltüntetett – rendezői székbe. A könyvben választ kapunk arra, a Cartouche című mozi miért volt mérföldkő Belmondo életében, ahogy arra is, miért maradt örökké emlékezetes számára 1963. április 9., valamint melyik filmje forgatásán viccelte meg a rendőröket. Delon kapcsán pedig újabb részletek derülnek ki a Romy Schneiderrel folytatott se veled, se nélküled viszony körülményeiről, mint ahogy afelől is megbizonyosodhatunk, miért köszönhetjük a Borsalinót a hazánkban legtöbbször Fülöp Zsigmond által megszólaltatott színművésznek.

Nem ezen sorok írója az egyedüli, aki sajnálja, hogy megszületett a puhatáblás kötet harmincadik epizódja, amely Jean-Paul Belmondo halálát dolgozza fel, de a 2019-ben egy párizsi kávézóban a Jónak lenni jó! stábjának még vidáman és hosszasan nyilatkozó, az Aranycsapat tagjainak neveit, mint egy francia szonettet, kívülről fújó Bébel összességében teljes életet élt. Az alkotás címe azonban megtévesztő, mert ahogy haladunk előre az időben, a könyvből egyértelműen az rajzolódik ki, a címszereplők nem riválisok. Csakúgy, mint Király Levente és a gazdag képi világgal ötvözött olvasmányos kötet: összetartoznak.

Párizsban több alkalommal is volt szerencsém találkozni Jean-Paul Belmondóval, aki az idei évben hunyt el, és azt gondoltam, az iránta érzett tiszteletem jeléül, no és ha már kétszer is fogadott engem, illetve az Ennio Morricione című könyvemhez írt ajánlót, még ha nincs is nálunk akkora kultusza, mint Bud Spencernek és Terence Hillnek, azzal próbálom őrizni, ápolni, hogy kötetet írok róla. Alain Delonhoz igazából semmi közöm sincs, vele nem találkoztam, ám mivel ők a francia legendák, illetve ahogy Emmanuel Macron fogalmazott, Franciaország nemzeti kincsei, úgy voltam vele, ha már Olaszország nemzeti kincseiről írok, akkor már legyenek Franciaország nemzeti kincsei is publikálva. 

Részlet KIRÁLY LEVENTE a Ponyvalegénynek adott és a közelmúltban megjelent interjújából