PONYVALEGÉNY


Főváros: forgalmi zavar

Turista legyen a talpán, aki kiigazodik: nem egyszerű a nyári tömegközlekedés, hiszen bizonyos szakaszokon a hármas metrót és a négyes-hatos villamosokat is buszokkal pótolják

2020. július 29. - Horváth M. Attila

Még jó, hogy a COVID-19 Magyarországon is feltűnt, mint annak idején Eddie Murphy, Madonna vagy éppen Terence Hill. Ezt a mondatot persze ne tessenek teljesen komolyan venni, az ellenben nem vitás, hogy legalább kevesebb turista szenved a budapesti tömegközlekedést választva – igaz, annál több…

Tovább

Közlekedési káosz: törököt fogott Budapest

Erdogan elnök látogatása nem várt bonyodalmakat okozott

Tolókocsiba nem kényszerült, de megbénult a főváros. Csütörtök este mondott csütörtököt Budapest szíve, a Hősök terét már nem érinthették az autó- és trolibuszok. A Ponyvalegény a helyszínen járt.

Tovább
süti beállítások módosítása