PONYVALEGÉNY


INTERJÚ | Bíró Gábor, a BFC Siófok technikai vezetője: „A poklok poklát éltem át”

A Balaton-parti egylet leghűségesebb embere az igazi csodáról, Linettről, a nyár eleji bizonytalanságról, a dobogó realitásáról és a budapesti „csábítókról”

2024. december 29. - Horváth M. Attila

SIÓFOK | Fennállása egyik legfontosabb félszezonján van túl a helyi BFC. Úgy bizony, hiszen sokáig még a rajt is bizonytalan volt, ám szerencsére a fekete felhők tovakúsztak a klubház fölött. Az egyesülethez kötődő állandó vendégszerzőnk, Bartha Sámuel Gergely ezúttal az NB III Dél-Nyugati…

Tovább

INTERJÚ | Kaposvár–Siófok somogyi rangadó előtt – Horváth Attila: „Beszéltünk róla az öltözőben, hogy mit jelent ez a mérkőzés a szurkolóinknak”

„Mindvégig bíztam benne, hogy egyszer még hazatérhetek” – vallja a BFC csapatkapitánya, aki bajnoki címmel tenné még szebbé pályafutását

SIÓFOK | A Balaton-partiak már a nyár lázában égnek. És ez nem vicc, hiszen a helyi BFC tagjai tudják, hogy alaposan meg kell izzadniuk, ha a három pont a céljuk, ugyanis az NB III Dél-Nyugati csoport 15. fordulójában a 28 ponttal 4. helyezett Kaposvári Rákóczi a 26 egységgel a 6. pozíciót elfoglaló…

Tovább

Tizenkét perc alatt eldőlt: Horváth Péter duplával tért vissza Siófokra

A Kozármisleny csatára lábbal és fejjel is bevette előző egylete hálóját

SIÓFOK–KOZÁRMISLENY 0–3 | Különösebb gond nélkül nyert Aczél Zoltán már biztosan ötödikként záró társulata az NB II 33. fordulójában. 

Tovább

Jeney Gyula: egyből egy

Már az első bajnokiján diadalra vezette a Siófokot az FC Ajka korábbi edzője, akit a napokban neveztek ki a kiesés elöl menekülő Balaton-parti együttes élére

SIÓFOK–BVSC 1–0 | Február 25-e után újra NB II-es bajnokit nyert a házigazda, csakhogy ezúttal már nem Dragan Vukmir, hanem Jeney Gyula vezette diadalra a Balaton-partiakat. 

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Varga Bence (BFC Siófok)

„Szeretnénk hasonló módon végezni, mint az elmúlt egy-két évben” – a Balaton-parti labdarúgó nagy vágya, hogy a Puskás Arénában játsszon

A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább

A Pécsi MFC-t elhagyó Hegedűs Márk döntetlennel mutatkozott be új társulatában: „Mindig boldogan fogok visszaemlékezni rátok!”

A futballistát csereként bevető BFC Siófok 2–2-re végzett Szombathelyen

SZOMBATHELYI HALADÁS–BFC SIÓFOK 2–2 | Ha onnan nézzük, hogy a házigazda már kétgólos előnyben volt közel egyórányi futball után az NB II 24. fordulójában, értékes pontot szerzett a Balaton-parti alakulat, amelynek színeiben csereként bemutatkozott a Pécsi MFC-től szerződtetett Hegedűs Márk.

Tovább

INTERJÚ | Bíró Gábor, aki biztos a Siófok bennmaradásában: „Mindenki azon lesz, hogy a legjobbat nyújtsa”

Az NB II-es csapat tapasztalt technikai vezetője a megváltozott életről, Linikéről, a Vasasról és az Újpestről, valamint a céklalé különleges történetéről

SIÓFOK » A korábban és a közelmúltban is több Balaton-parti interjúval jelentkező Bartha Gergely ezúttal Bíró Gáborral, az NB II-es gárda technikai vezetőjével beszélgetett.  

Tovább

INTERJÚ | Polényi Gábor: „Szeretnék minél sikeresebb lenni Siófokon és elérni a 300 meccset az NB II-ben, illetve az NB I-be visszatérni, de ez manapság nehéz feladat...”

Az atlétikai és cselgáncsversenyek után a futballpályán találta meg a boldogságot a hátvéd, aki nem csupán sportága miatt kötődik a Balaton-parti városhoz

SIÓFOK » A korábban több interjúval jelentkező Bartha Gergely ezúttal az NB II-ben szereplő BFC Siófok 31 esztendős csapatkapitányával, a korábban többek között Diósgyőrben, a Vasasban, Mezőkövesden, Zalaegerszegen és Nyíregyházán is megforduló Polényi Gáborral folytatott kötetlen hangulatú…

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Debreceni Ákos (BFC Siófok)

Minél jobb teljesítményre készül a védő, hogy jövőre az NB I-ben játszhasson

A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Damásdi Alex (Gárdony)

„Most új kihívás elé nézek, hiszen külföldre igazolok, így a célom először is az, hogy megszokjam az új közeget”

Az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább
süti beállítások módosítása