A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Major Barnabásnak, aki az NB II-ben szereplő és 20 ponttal a 14. pozícióban telelő Soroksár SC utánpótlás-válogatott kapusa.

BUDAPEST »
A kanadaiak Louis de Funése, a hasizom-kocogtató kacagtató Jim Carrey ezen a napon ünnepli hatvanadik születésnapját.
Sej, haj, mozi, vasárnap kirándulunk – idézhetnénk a Csehországból eredő szöveget és dallamot némileg másképpen. Márpedig filmszínházak terén valóban csehül állunk, legalábbis ahhoz képest, amennyi néhány esztendővel – vagy évtizeddel – ezelőtt nyitott vetítőteremmel várta Budapesten a szórakozni vágyókat. Az augusztus 15-én indított, hetente jelentkező sorozatunkban az enyészeté lett, jó esetben csak átalakított mozikat járjuk körbe a szó átvitt és nemes értelmében. Ezúttal az Európa múltját és jelenét idézzük fel.
A Purnululu Nemzeti Park látogatása, netán az eukaliptuszlevelek tengerében „fürdőző” koalamackók közelébe férkőzése helyett fontosabb dolga akad néhány magyarnak az elkövetkező napokban, ám legalább ugyanilyen szép kihívás vár teniszezőinkre az Australian Openen.
Életük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Katona Attila, az NB III, Keleti csoportjában 21 ponttal a tabella 15. helyén telelő Eger SE korábbi NB I-es játékosa.
Ön előtt van a pillanat, Kedves Olvasó, amikor az utcán sétálva megáll egy kirakat előtt és önkéntelenül mosolyra húzza a száját, netán bosszankodik, mert például a felirat alkotói vagy éppen kihelyezői fittyet hánytak a magyar helyesírás szabályaira?