„Remélem, hogy öt éven belül csapatszinten fejlődni fogunk és feljebb tudunk lépni egy-két osztállyal”
A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Török Márknak, aki a Budapest-bajnokság III. osztály, 2. csoportjában a 19. forduló után 37 ponttal a tabella 3. helyén álló Merkapt SE kapusa.
Tovább
„Sajnos az NB I-ben nem tudtam bemutatkozni, de még csak 23 éves vagyok, így nem tettem le róla”
Az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: János Norbert, az NB III, Nyugati csoportjában szereplő, a 30. forduló után 42 ponttal a tabella 9. helyén álló FC Nagykanizsa korábbi NB II-es játékosa.
Tovább
„Kevés futás, nagy felelősség” – vallja posztjáról a Pest megyeiek cerberusa
A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Nagy Tamásnak, aki a Pest megyei II. osztály, Északi csoportjában szereplő, a 23. forduló után 30 ponttal a tabella 8. helyén álló Valkói KSK kapusa, valamint a Rabel Fanatic futsalcsapatának cerberusa.
Tovább
A télen négy és fél szezon után Budaörsről a fővárosiakhoz igazoló hátvéd csapatával az első nyolc között végezne
Az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Kékesi Alexander, az NB II-ben szereplő, a 32. forduló után 42 ponttal a tabella 9. helyén álló Soroksár SC játékosa.
Tovább
„Azt tapasztalom, ahogy öregszem, úgy leszek egyre sérülékenyebb és kevesebb meccsen tudok pályára lépni”
A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Molnár Balázsnak, aki a Pest megyei III. osztály, Nyugati csoportjában szereplő, a 19. forduló után 38 ponttal a 2. helyen álló Törökbálint LASE kapusa.
Tovább
Hat fordulóval az NB II-es bajnokság vége előtt gyakorlatilag az élvonalba jutott az angyalföldi alakulat

VASAS–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 3–1 » Az NB II 32. fordulójának hétfő esti záró találkozóján Kuttor Attila együttese 0–1-ről fordított és magabiztos diadalt aratott.
Tovább
„Mindig is szimpatizáltam a poszttal, csak a szüleim nem engedték, mert nem azért megyek le edzeni, hogy ácsorogjak a kapuban”
A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Kovácsik Ádámnak, aki az NB I-ben szereplő, a 27. forduló után 36 ponttal a 6. helyen álló MOL Fehérvár FC U20-as világbajnoki bronzérmes, egyszeres magyar bajnok és egyszeres Magyar Kupa-győztes magyar válogatott kapusa.
Tovább
„Öt-hatévesen édesapám mindig a balosra gurította a labdát, mondván, azzal is gyakorolni kell”
Az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Paget Olivér, az NB III, Közép-csoportjában szereplő, a 29. forduló után 16 ponttal a tabella 20. helyén álló Gerjeni SK korábbi NB II-es játékosa.
Tovább
A Magyar Futball Akadémián pallérozódó cerberus célja egyértelmű, profi kapus szeretne lenni
A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Salka Olivérnek, aki az MLSZ Országos U19-es Alap-, illetve C-csoportjában szereplő, valamint a Budapest-bajnokság II. osztály, 2. csoportjába besorolt Budai FC kapusa.
Tovább
Nekik nyolc: a Budapest-bajnokság II. osztályában szereplő alakulat idei hazai bajnokijain átlagban ennyi találat született

BUDAPEST » Csinálják a fesztivált – legfőképp a gólfesztivált. A Nagytétény manapság csak a „blasz-kettőben” szerepel, de aki ebben az évben kilátogatott a Kohász bármelyik hazai bajnokijára, garantáltan jól szórakozott.
Tovább