
IKARUS BSE–MÁTYÁSFÖLDI LTC 1–1 | Szeretett volna visszavágni a házigazda az ősszel elszenvedett 2–1-es vereségért, ám a XVI. kerületi csapatok rangadóján a kivitelezés már csak azért is nehézséget okozott, mert az MLTC a 35. percben előnybe került, miután Oláh Tamás bevette Tuza Zsombor hálóját a Budapest-bajnokság II. osztály 1. csoport 17. fordulójának múlt szombati találkozóján.
Hat epizód megtekintése után nagyjából reálisan lehet értékelni a Gáspár Kata, Makranczi Zalán és Balsai Móni főszereplésével készült, A renitens néven futó sorozatot, amelyet bőven elláttak marketingértékkel – erről bővebben keretes írásunkban olvashatnak – és egyáltalán nem magyaros.
Megdöbbenünk, meghökkenünk, felháborodunk, meglepődünk, elmosolyodunk. A főváros tálcán kínálja a lehetőséget minderre, mert a téma tényleg az utcán hever. A 2023. március 30-tól indított, rendszeresen jelentkező rovatunkban egy-egy fotóval és néhány mondattal adjuk a köz tudtára, éppen miért is lehet megdöbbenni, meghökkenni, felháborodni, meglepődni vagy esetleg elmosolyodni.
Bő két hónap múlva, május utolsó napján, közel hatvan év után végleg bezár a Józsefvárosban található Kálvária téri benzinkút. Végleg, hiszen
A világszerte közel 14000 üzletet üzemeltető hollandiai székhelyű élelmiszer-üzletlánc, a SPAR Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett. Mindez közvetlenül annyiban merül ki, hogy a cég az Európai Bizottsághoz fordult, miután a piros-fehér lógós lánc szerint EU-jogot sért a magyar különadó kivetése.
Pécsen 1984 óta kerül megrendezésre a Nemzetközi Est, ahol a Pécsi Tudományegyetemen tanuló külföldi hallgatók mutatják be anyaországuk ételeit, italait. Ezen az eseményen minden évben 25-30 ország képviseli hazáját. Az eseményt 3200-3500 fő látogatja meg minden évben. Az alábbiakban
Ugyan az 1957 és 1989 között megjelent népszerű hetilapot természetesen nem poroljuk le, ám a csapatsportágak fiatal reménységeit bemutató, 2024. január 5-én induló, Ifiújság címet viselő rovatunkban mégiscsak a magyar ifjúságé lesz a főszerep. Ezúttal Eikel Anna, a leány ifjúsági OB I k