Életük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Bene Zsombor, az NB III, Nyugati csoportjában szereplő Balatonfüredi FC labdarúgója.
Ahogy a különböző sportágak kiválóságai, úgy az idei esztendő is heroikus hajrába kezdett. A csak decemberben jelentkező rovatunkban nagyszerű sportemberek fogalmazzák meg gondolataikat a karácsonnyal és az új évvel kapcsolatban. Akivel ezúttal ünnepi hangulatba kerülünk: Lódi Tamás, a magyar futsal élő legendája, a válogatott korábbi kiválósága, többek között a Cső-Montage, a Gödöllő, az ETO, a Haladás és a Bőny egykori játékosa.
A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Koman Konstantinnak, aki a Pest megyei I. osztályban az előkelő 6. helyen telelő VSK Tököl kapusa.
Sej, haj, mozi, vasárnap kirándulunk – idézhetnénk a Csehországból eredő szöveget és dallamot némileg másképpen. Márpedig filmszínházak terén valóban csehül állunk, legalábbis ahhoz képest, amennyi néhány esztendővel – vagy évtizeddel – ezelőtt nyitott vetítőteremmel várta Budapesten a szórakozni vágyókat. Az augusztus 15-én indított, hetente jelentkező sorozatunkban az enyészeté lett, jó esetben csak átalakított mozikat járjuk körbe a szó átvitt és nemes értelmében. Ezúttal az Átrium múltját és jelenét idézzük fel.