DIÓSJENŐ | Az előző évadot hazai pályán fejezte be a Nógrád megyei I. osztályú együttes, amely a Szécsény elleni 1–1-gyel zárta a szezont. A nyáron alaposan átalakuló brigád ugyancsak vendéglátóként rajtol a 2024/2025-ös szezonban, amely az egykor az NB II-ben szereplő Balassagyarmatot fogadja…
BUDAPEST | Egyértelmű esélyesként várja a Női NB II Keleti csoportjának augusztus végi rajtját az Újpest, amely a nyáron semmit nem bízott a véletlenre, hiszen nem csupán legnagyobb vetélytársától igazolt, hanem az élvonalból is.
Tavaly januárban lett volna nyolcvan esztendős, míg néhány nap múlva, augusztus 7-én lesz másfél évtizede, hogy elhunyt sokak kedvence, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző és előadóművész, Cseh Tamás.
BUDAPEST | Összességében reálisan végzett az előző évad végén a Budapest-bajnokság I. osztály 8. helyén a 43. Sz. Építők együttese, amelytől a nyáron gólerős futballista távozott.
Augusztus 4-én ünnepli 70. születésnapját az 1990-ben Kossuth-, míg 1983-ban Jászai Mari-díjjal kitüntetett Udvaros Dorottya, akit 2023-ban választottak a Nemzet Színészének. Művésznő, Isten éltesse sokáig!
Két év után ismét a Pest megyei alakulat szerelését viselik a rutinos edző, Kucsván István fiai, ám rajtuk kívül még két testvérduó futballozik a BSE-ben
BUGYI | Nem is olyan rég, 2022 tavaszán még mindketten stabil produkcióval segítették minél jobb helyezéshez a helyi BSE-t, hogy aztán a nyáron Kucsván Milán és Kucsván Martin is rábólintson a Pilis hívására. Előbbi már tavaly ilyentájt, utóbbi pedig idén tért vissza a korábbi sikerek színhelyére.