BUGYI | Nem is olyan rég, 2022 tavaszán még mindketten stabil produkcióval segítették minél jobb helyezéshez a helyi BSE-t, hogy aztán a nyáron Kucsván Milán és Kucsván Martin is rábólintson a Pilis hívására. Előbbi már tavaly ilyentájt, utóbbi pedig idén tért vissza a korábbi sikerek színhelyére.
Kucsván István talán nem is lehetne boldogabb. A tapasztalt trénernek immár nem kell megosztania a figyelmét, elég, ha ismét egyetlen alakulatra koncentrál, amelyben a legtöbbször kezdőként jutnak szóhoz 22 éves fiai. Van miért lelkesedniük a bugyisi szurkolóknak is, lévén a Pest megyei I. osztály legutóbbi 9. helyezettje ugyan elveszítette a nyáron Grecsó Bencét – az ex-pénzügyőrös labdarúgó visszatért a fővárosba, ám az ősszel nem a pasarétiek, hanem a Csepel UFC szerelését viseli –, ám érkezett helyette a Budapest-bajnokság I. osztályát megnyerő Csepel TC-ből a rutinos Mészáros Roland, aki nagy segítség lehet a stabilitás megteremtésében.
Három testvérpár, egy csapat Igazán különleges alakulatnak számít a Bugyi SE, abból a szempontból legalábbis feltétlenül, hogy nem kevesebb, mint három testvérpár is tagja a társulat keretének, ráadásul közülük két duó tagjai ikrek. Fentebb a Kucsván-fivérekről már szót ejtettünk, de a brigád erősségeinek számítanak a Kulcsár-fiúk is, akik közül Olivér (jobbra) és Roland egyaránt január 16-án volt 27 esztendős. És akkor még ott vannak Cziliék: a 22 éves Bencében (balra) és a 20 esztendős Dávidban is van potenciál, és mivel nem csupán fiatalok, de sokra hivatottak is, csak rajtuk múlik, hányszor örülhetnek a szezon során győzelemnek – testvéries elosztásban.