MEZŐÖRS | Hiába volt adott minden feltétel, a jelek szerint a helyi KSE nem tud(ott) élni az eséllyel sem az Amatőr Kupa április végi fináléjában, sem az úgynevezett bajnoki döntőben.
Ahhoz, hogy a Mezőörsnek saját kezében maradjon a sorsa, nyernie kellett volna a listavezető Koroncó otthonában a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztály hétvégi, 22. fordulójában, ám mivel az éllovas Molnár Tamás 62. percben szerzett találatával 1–0-s diadalt aratott, az egy meccsel kevesebbet játszó örsiek és koroncóiak között öt pont lett a különbség, ami, ha nem is behozhatatlan, de a szerencse mellett az is szükségeltetik, hogy a Bohner Roland vezette MKSE már ne hibázzon. Ám miközben Nagy Patrikék utaznak a 10. Gönyűhöz, fogadják a 12. Győrújfalut, végül a 11. Ménfőcsanak otthonában zárják a bajnoki szezont, addig Venczel Zoltánékra rázósabb találkozók várnak. Mert bár igaz, a Győrújfaluval (otthon) és a Ménfőcsanakkal (idegenben) a Mezőörs is találkozik, csakhogy az utolsó két körben rangadó-jellegű összecsapások várnak Vári Barnabásékra, ugyanis az 5. helyezett Lipóti Pékséget látják vendégül, végül a 4. Vitnyéd pályáján vizitálva vesznek búcsút a 2023/2024-es szezontól – és vélhetőleg az álmaiktól.