Bármennyire is hihetetlen, de igaz: október 25-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját hazánk valaha volt egyik legnépszerűbb előadóművésze, a Liszt Ferenc- és Kossuth-díjjal kitüntetett Kovács Kati. Az alábbiakban a nemzetközileg is (el)ismert énekesnőt köszöntjük. 

Ha egy futballista negyvenkilencszer öltheti magára hazája dresszét, körülötte elismerő szavak, hovatovább dicshimnuszok hangzanak el – és van nekünk egy Kovács Katink, akinek csak Magyarországon negyvenkilenc önálló nagylemeze jelent meg. Tévedés ne essék, a fenti két állítás között ne keressenek párhuzamot – már csak azért sem, mert az ünnepelt szabadidejében a tenisznek hódol –, úgyszólván zongorázni lehet a különbséget, üljön a billentyűk mögött Schöck Ottó vagy éppen Presser Gábor, az akkoriban feketén bólogató barázdák közé kerülő, no és a rádió hullámhosszán hallható végeredményt Koós János slágerének címével érdemes rögzíteni: micsoda nagyszerű dolog! 

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy együtt dolgozhattak a kor meghatározó zenekaraival, legyen szó az Illésről, a Locomotiv GT-ről, a Metróról vagy az Omegáról, ám Kovács Kati a kivételek közé tartozott. Az „egri leányka” azonban szólóban is olyan mézízű finomságokkal részegítette meg a lakosságot, mint a Hull a hó a kéklő hegyeken, A régi ház körül, a Most kéne abbahagyni, az Add már uram az esőt, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni vagy éppen az Indián nyár. 

Művészetére jellemző, hogy mindig képes volt a megújulásra, mással ugyanis aligha magyarázható, hogy az elmúlt közel hatvan (!) esztendőben mindig jelen volt a magyar könnyűzenében, de feltűnése, színpadra állása, televíziós szereplése, illetve új albuma létrejötte sohasem volt hivalkodó vagy tolakodó, észrevétlenül vált az életünk részévé. Isten éltesse sokáig – az első nagylemezének címe ötvennégy év után ebben az esetben sem veszíti érvényét: suttogva és kiabálva.