PONYVALEGÉNY

Kardos Ernő különleges bajnokikkal kezdett a PTE-PEAC kispadján

Az ex-ferencvárosi futballista előbb az FTC II.-vel szemben nyitott, majd a legutóbb irányított társulat, a Bonyhád-Majos ellen meccselt

2023. október 29. - Horváth M. Attila

kardos_erno_teolhu.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngPÉCS | Hogy 1–0 és 1–0 között mennyi a különbség, arról Kardos Ernő mesélhetne csak igazán. A 44 éves szakember néhány héttel ezelőtt még a Bonyhád-Majost irányította, ám az NB III Dél-Nyugati csoportjába besorolt klubtól való távozását követően csakhamar megtalálta az új kihívás az ugyancsak a mezőny tagjaként versenyző PTE-PEAC személyében. 

Hogy a kezdés igencsak pikáns legyen, arról a Ferencváros II. „gondoskodott, ugyanis Kardos Ernőnek van kötődése a zöld-fehérekhez, hiszen a 2000-es évek legelején volt az FTC játékosa. A hazai nyitány mindazonáltal felettébb jól sikerült, lévén a pécsiek 1–0-ra legyőzték a fővárosi gárdát. A következő játéknap azonban a nem is olyan régi egyletet sodorta a PEAC útjába, a Bonyhád-Majossal szembeni idegenbeli kilencven perc során is maradt az 1–0, így a volt tiszafüredi tréner, Csillag László, ha nem is rögtön, de sikert könyvelhetett el. Hogy Kardos Ernő ugyanezt megtehesse ugyancsak otthon, október utolsó vasárnapján, ahhoz 13 órai kezdettel az MTK Budapest II.-t kellene felülmúlniuk Than Olivéréknek a 13. forduló keretében.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr2618245499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása