PONYVALEGÉNY

SPORTÁGVÁLASZTÓ. Aki beavat a részletekbe: THAN OLIVÉR, a PTE-PEAC labdarúgója

„Fontosak számomra a tanulmányaim, ezért is játszom egyetemi csapatban”

2022. december 20. - Horváth M. Attila

sportagvalaszto_kopf.jpgMiért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Than Olivér, az NB III Közép-csoportjában 20 forduló után 24 ponttal a 10. helyen telelő újonc PTE-Pécsi Egyetemi Atlétikai Club korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgója.

than_oliver.jpg• Amiért beleszerettem a sportágamba: Elsősorban azért, mert egészen régen, óvodás koromban, amikor elkezdtem futballozni, nagyon sok ovis társam és barátom szintén focizott, ráadásul a legjobb barátom, illetve ovistársam édesapja a PMFC-ben edzősködött és ő hívott minket, hogy próbáljuk ki. Onnantól kezdve nem volt kérdés, már akkor is imádtam kergetni a labdát és ez azóta sem változott – szerencsére.

A sportággal kapcsolatos legnagyobb élményem: Utánpótláskoromban, még az előző klubomban nagyon sok tornára jártunk és egy nagyon jó közösség alakult ki, az U15-ben lehettünk talán, amikor megnyertük Magyarország egyik legrangosabb tornáját, a Hungast Kupát, ez mindenképpen az egyik legjobb élményem a sportban. A másik pedig az, hogy alappillére lehettem annak a csapatnak, amelyikkel a 2020/21-es szezonban megnyertük az országos U19 B-csoportot hat pont hátrányból – azok a pontok, amiket a bajnokság előtt hoztak magukkal a csapatok az őszi szezonból –, az utolsó mérkőzésen Diósgyőrben elért döntetlennel, amely közvetlen riválisunk volt. A meccs utáni hangulat felejthetetlen számomra.

Akit a sportágon belül nagyra tartok: Philipp Lahm a példaképem az intelligenciája és vezetőkészsége miatt. Emellett a most már világbajnokságot nyert Lionel Messi sikerei számomra a legnagyobbak közé emelték őt.

Akivel a sportágon belül a legjobb viszonyban vagyok: Nem tudok kiemelni senkit, hogy kivel vagyok a legjobb kapcsolatban, a jelenlegi csapattársaimmal és edzőimmel igyekszem a legjobb viszonyt ápolni.

Szezonbeli emlékezetes esemény: Az év utolsó bajnoki mérkőzése, amit 1–0-ra megnyertünk a Majos ellen, így kiváló hangulatban mehettünk a téli pihenőnkre és vághatunk majd neki a tavaszi idénynek.

Célkitűzés a jelenlegi évadra: Hogy újoncként minél előrébb végezzünk a bajnoki tabellán és felkeltsük a csapatok figyelmét.

Amit szeretnék elérni néhány éven belül: Hogy egy csapat meghatározó játékosa lehessek, ugyanakkor nem szeretek annyira előre gondolkodni, igyekszem a jelenre koncentrálni.

Amelyik sportot még kedvelem: Gyakorlatilag minden labdajátékot szeretek nézni és csinálni is egyben.

Amit eddig még nem tudtak rólam: Fontosak számomra a tanulmányaim, ezért is játszom egyetemi csapatban, viszont ha nem focizok és nem edzhetek, nagyon hamar túl energikus leszek, és nem tudom levezetni a stresszt, a feszültséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr218007228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása