Megdöbbenünk, meghökkenünk, felháborodunk, meglepődünk, elmosolyodunk. A főváros tálcán kínálja a lehetőséget minderre, mert a téma tényleg az utcán hever. A 2023. március 30-tól indított, rendszeresen jelentkező rovatunkban egy-egy fotóval és néhány mondattal adjuk a köz tudtára, éppen miért is lehet megdöbbenni, meghökkenni, felháborodni, meglepődni vagy esetleg elmosolyodni.
A BKV-sok összetartanak. Ha a gyorsjárat előbb vagy utóbb úgyis megelőzi a minden fánál, bokornál és kutyapisinél megálló hasonszőrű fémmonstrumot, lassabban halad, előzékennyé válik. Aztán persze előfordulhatnak viták, összezördülések, kisebb-nagyobb nézeteltérések. Hogy így történhetett-e a Váci úton, a Gyöngyösi utcai buszvégállomásnál, nem tudni, mindenesetre elmosolyodásra készteti az ott elhaladót a fenti járdafestés, ugyanis több mint valószínű, akadt rá példa, hogy egyes sofőrök ott, ahol letették az utasokat, így cselekedtek az autóbusszal is. Persze Demjén Ferenc óta tudjuk, hogy csak a vonat nem vár.