Január 9-én, hétfő este fél nyolckor, a helyszínen vélhetően ezeregyszáz néző előtt, az elmúlt hét esztendőben a Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő rangos esemény történetében először a tavaly márciusban átadott Operaház ad otthont az Év Sportolója Gálának.

Kitehetik a teltházat, amennyiben ezeregyszázan valóban tiszteletüket teszik a főváros egyik legszebb épületében. Az otthon maradottak szintúgy hasonlóképpen lehetnek, merthogy hiába a mindenféle földi rosszal terhelt, alaposan felzaklatott, pokolhoz közelítő világunk, nagyszerű sportélményekben tavaly is volt részünk. Utóbbi félmondatot nem a míves produktumok széles tárháza okán volt furcsa lejegyezni, sokkal inkább azért, mert aligha van egyedül ezen sorok írója, amikor azt pedzegeti, hogy a „tavaly” majdnem még „idént” jelent. 

Egerszegi Krisztinát és Hosszú Katinkát nehezebb lesz utolérni, mint országunknak a gazdaság stabil lábakon szöveggel felfestett táblát, kapaszkodónak azért megteszi, hogy egyrészt egyik hölgy sem a „futottak még” kategória – elvégre mégiscsak úszók volnának... –, másrészt mindkettejüket hét-hét alkalommal választották az Év női sportolójának. Ezen titulusra az óévbeli teljesítmény okán Gulyás Michelle öttusázó, Kovács Zsófia tornász és Kozák Luca atléta tarthat igényt. 

A férfiak mezőnyében egy úr az űrből – kész szerencse, hogy nem a zűrből... – okkal tarthat igényt az Év férfi sportolója címre, és bár itt a piros, hol a pirost nem biztos, hogy szerencsés játszani, Milák Kristóf elsősége nem volna vitatható. Az úszófejedelem mellett Szilágyi Áron is joggal „kardoskodik” az aranyéremért, miként Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó élen zárása sem keltene felhördülést. Mondjuk olyat még nem sokat látott a világ, hogy valaki úgy legyen az adott naptári évben kinevezve az előző esztendő legjobbjának, hogy legközelebb már egy másik ország színeiben álljon rajthoz, ami semmit nem von le a kétségkívül klasszis koris érdemeiből. Nem mellékesen a múltba minduntalan visszarévedő, vármegyék és főispánok korát élő Magyarország morálisan most éppen azon a szinten van, hogy ezt a „terhet” is elbírná. 

A hagyományos csapatsportok tekintetében az átlag felett teljesítő magyar labdarúgó-válogatott és a meghökkentő iváncsai Magyar Kupa-búcsú ellenére remek óesztendőt záró Ferencváros futballistái mellett egyetlen hölgysereg árválkodik – az egyetlen társulat, amely nyert is „valamit” 2022-ben. A Gáspár Dávid által ragyogóan felkészített, nem mellékesen szisztematikusan felépített, Sitku Zsuzsannát is a soraiban tudó Sopron női kosárlabda-csapata első magyar alakulatként „csak” az Euroligát hódította el Isztambulban, miután – nehezítő tényezőként – a fináléban a török Fenerbahcét győzték le Fegyverneky Zsófiáék 60–55-re. Az álomszerű menetelés áprilisi beteljesülése után kilenc hónappal ismét „áldott állapotba” kerülhetnek a topgárda tagjai – a januári éppenséggel nem is volna „nehéz szülés”. Amennyiben csak a labda marad és nem a „baba”, az Abszurdisztán tábla is kitehető – legalább olyan magasra, hogy még a Holdról is látszódjék.