PONYVALEGÉNY

DUNAHARASZTI–GÖDÖLLŐ: „BAJNOKI DÖNTŐ” ELŐTT. Aki nyer, az élen zár, a döntetlen csak a vendégcsapatnak ér aranyérmet

Ők huszonketten: egykori és jelenlegi kedvencek, valamint az ellenfelek labdarúgói nyilatkoznak a szombati derbiről

2022. május 26. - Horváth M. Attila

godolloisportkub_facebook_hma.jpgfociakobon_ponyvalegeny_bevezeto_1.pngDUNAHARASZTI MTK– GÖDÖLLŐI SK » Május 28-án, szombaton 17 órakor a Pest megyei I. osztály utolsó, 30. fordulójában kerül sor az azonos pontszámmal, 71 egységgel álló éllovasok csatájára. Ami közel két hete a fővárosban a Pénzügyőr–Csepel derbi volt, az ebben a bajnokságban a DMTK–GSK ütközet. A budapesti csata során a házigazdának volt jó a döntetlen a veretlen vetélytárs ellen, ezúttal a látogatónak ér aranyérmet az iksz az ugyancsak kudarcmentes ellenféllel szemben. Az ominózus pasaréti összecsapás 0–0-val ért véget, míg a két Pest megyei alakulat az ősszel 1–1-re végzett egymással. Hogy május utolsó szombatján is így lesz-e, ma még kérdés, mindenesetre az összecsapást igyekeztünk a jelenlegi és egykori főszereplők, valamint a szezonbeli vetélytársak megszólaltatásával körbejárni. Az alábbiakban összesen huszonkét labdarúgó formál véleményt a várva várt aranycsata kapcsán, ami éppen két csapatra való futballista. Két remek együttesre való, mint amilyen a rutinos Gálhidi György trenírozta Dunaharaszti és a Győri Zoltán dirigálta Gödöllő.  

Három kérdés, három válasz. Az alábbiakban öt-öt hazai és vendéglabdarúgó válaszol ugyanazon felvetésekre. Nézzük, hogyan hangolnak a szombat délutáni derbi főszereplői!

1 Máshogy, nagyobb koncentrációval, esetleg nem kevés feszültséggel készülnek a rangadóra, mint egy átlagos bajnokira?

2 Az ősszel Gödöllőn 1–1-re végzett egymással a két csapat. A tavaly november 20-án lejátszott összecsapásnak van olyan eleme, ami felhasználható a legnagyobb vetélytárs ellen idén május 28-án?

3 Mennyiben befolyásolhatja a mérkőzést az a tény, hogy a bajnoki cím megszerzéséhez a Gödöllőnek elégséges a döntetlen elérése? 

p4140079_palasthy_david.JPGdunaharaszti_mtk_logo.pngPALÁSTHY DÁVID, a házigazda kapusa 1 Igazából nem készülünk másképp, semmiben nem változott a heti menetrendünk, pontosan tudjuk, hogy a hétvégén milyen mérkőzés vár ránk, nincs hibalehetőség. Nyugodtan, profi mentalitással kell pályára lepni, a tét nagy mindkét csapat számára, ez nem kérdés, de feszültség nincs, inkább egészséges drukk. 2 Minden mérkőzés más, mint ahogy ez a hétvégi „bajnoki döntő” is más lesz, igazi futballhangulatra számítunk sok néző előtt, ami biztosan plusz motiváció lesz. A két csapat ismeri egymást, ezért egyiket sem kell bemutatni egymásnak, mi is felkészültünk belőlük, ők is belőlünk, de hogy ez az adott meccsen kinek hogy fog kijönni, majd a találkozó után tudjuk megmondani. 3 Tisztában vagyunk vele, hogy nekünk csak a győzelem jó, ezért ennek megfelelően fogunk pályára lépni. Azért azt gondolom, 46 veretlen mérkőzés van mögöttünk, ami bármilyen osztályban nagy dolog és a legkevesebb kapott gól is mellettünk szól, de ez mit sem ér, ha szombaton nem nyerjük meg a mérkőzést. Nyertem már bajnokságot veretlenül a Vác színeiben, szeretném ezt a Dunaharasztival is megismételni. Hatalmas élmény lenne nekem, valamint az egész csapat és Dunaharaszti számára is. 

gsk_logo.jpgsasdidominik.jpgSÁSDI DOMINIK, a látogató kapusa 1 Kétségtelen, hogy az év meccsére kerül sor szombat délután Dunaharasztiban. Mindkét csapat számára óriási a tét, viszont nem készülünk másképp, mint bármely másik meccsre. Saját kezünkben van a sorsunk, csak saját magunkkal kell foglalkoznunk és akkor úgy gondolom, nem lehet baj. 2 Az őszi meccsen én még nem voltam a csapat játékosa, a társak meséltek arról a mérkőzésről, illetve videón láttam részleteket belőle. A helyzetkihasználásra mindenképpen maximálisan oda kell koncentrálnunk, illetve az elmúlt fordulókból a szervezett, masszív védekezésünket kell kivinni a pályára. 3 A mi szempontunkból talán kisebb nyugodtságot adhat, hiszen a hazaiak győzelmi kényszerben vannak. A legnagyobb hibát akkor követnénk el, ha döntetlenre akarnánk játszani. Egyértelműek a szándékaink, győzni szeretnénk szombaton és feltenni az i-re a pontot a szezon végén. 

kovacs_galavics.jpgdunaharaszti_mtk_logo.pngKOVÁCS-GALAVICS DONÁT 1 Mindenki tudja, mekkora a tétje az utolsó mérkőzésnek, ennek ellenére igyekszünk a megszokott ritmusban és szellemiségben készülni. 2 Minden meccsből lehet tanulni, vissza szoktuk nézni a lejátszott találkozóinkat és röviden elemezzük őket. Megkeressük az ellenfél gyenge pontjait, de leginkább a saját játékunk tökéletesítésével foglalkozunk, hogy a korábbi mérkőzésen látott hibáink ne ismétlődhessenek meg. 3 Döntetlenre játszani nagyon veszélyes taktika, annak ellenére, hogy örülnének neki, biztos vagyok benne, hogy a Gödöllő csapata is a győzelemért jön Dunaharasztira. Fordított helyzetben mi is a győzelemért futnánk ki a pályára. 

gsk_logo.jpgbarabas_adam.jpgBARABÁS ÁDÁM 1 Ugyanúgy készülünk, mint az összes eddigi bajnoki mérkőzésre. Ha mindenki kiadja magából a 100%-ot, akkor nem lehet probléma, úgy gondolom. Feszültségnek nincs nyoma, de majd a mérkőzésen kiderül! 2 Félévkor kerültem a klubhoz, ezért arról a meccsről nem tudok nyilatkozni, de ami a legnagyobb ,,elemünk”, az a csapategység és az összetartás. 3 Kétségkívül egészen nagy presztízsmérkőzés lesz, de nekünk a győzelem az elfogadható. 

pesti_david.jpgdunaharaszti_mtk_logo.pngPESTI DÁVID 1 Nyilvánvalóan ott motoszkál a fejekben és téma az öltözőben, miről is szól ez a mérkőzés, de semmiképpen nem mondanám, hogy feszülten készülnénk a ránk váró meccsre. Mi minden héten úgy lépünk pályára, hogy az adott mérkőzést meg akarjuk nyerni, most jön az utolsó előttünk álló feladat, amelyet ismét sikeresen szeretnénk megvívni – reméljük, nagy számban kilátogató hazai publikum előtt! 2 Természetesen, visszatekintettük az akkori összecsapást, kielemeztük, mit hibáztunk akkor és miben sebezhető az ellenfél. De úgy gondolom, az őszi meccshez képest sokkal jobb társulat benyomását keltjük, igazi csapattá értünk mind a pályán, mind az öltözőben, és ezt az erősségünket meg is fogjuk mutatni! 3 Mi csak saját magunkkal törődünk. Mivel a tulajdonosunknak, a szakmai stábnak és a játékosoknak is hétről hétre csakis a győzelem az elfogadható eredmény, így nem foglalkozunk azzal, hogy a Gödöllőnek mi az elégséges. A saját játékunkat fogjuk játszani, és akkor biztos vagyok benne, hogy a három pontnak és a bajnoki címnek is mi fogunk örülni a lefújás utáni pillanatokban. 

gsk_logo.jpghevesimilan.jpgHEVESI MILÁN 1 Ugyanúgy készülünk, mint az összes eddigi találkozóra. Minden mérkőzésre keményen felkészültünk a szezon során, most is arra törekszünk, hogy 100%-ban készen álljunk a hétvégi meccsre. A téttel mindenki tisztában van, várjuk már a bajnokit. 2 Tudtuk az őszi mérkőzés előtt is, hogy mik a Dunaharaszti erősségei. Valószínűleg hasonló játékot fognak majd a mostani meccsen is mutatni. Készülünk erre, de elsősorban saját magunkkal foglalkozunk, hogy mindenki tökéletes állapotba kerüljön szombatra. 3 Abban nem befolyásolja, hogy győzni akarunk szombaton. Így készültünk az eddigi találkozókra is, most is így megyünk Harasztiba. Persze nyugalmat adhat a csapatnak, hogy adott esetben a döntetlen is elég a bajnoki címhez. A célunk viszont, hogy három ponttal és jó játékkal zárjuk a szezont. 

szalai_andras.jpgdunaharaszti_mtk_logo.pngSZALAI ANDRÁS 1 Nem készülünk máshogy, tartjuk a szokásos ritmusunkat. Természetesen nagyon várjuk a találkozót, egészséges izgalom és várakozás van bennünk! Bízunk magunkban, az elvégzett munkában és mindent meg fogunk tenni a győzelemért! 2 Természetesen van olyan, amit fel tudunk használni, de ezt nem szeretném elmondani. Tisztességesen felkészülünk, szeretnénk itthon tartani a három pontot és itthon ünnepelni a bajnokság megnyerését. 3 Ezt próbáljuk nem teherként megélni. Mi csak saját magunkkal foglalkozunk, szeretnénk játszani a saját futballunkat. Mindig győzelemre játszunk, hiszen másképp nem lehet pályára lépni. Örülünk neki, hogy hazai közönség előtt léphetünk fel, ami pluszmotiváció lesz számunkra. 

gsk_logo.jpgmiknyoczki_balazs.jpgMIKNYÓCZKI BALÁZS 1 Mint minden bajnoki mérkőzésre, úgy erre is 100%-os koncentrációval és mindenféle feszültség nélkül készülünk. A csapatot eddig is a nagyszerű közösség és a nyugalom jellemezte és ezen nem változtat az utolsó forduló ténye sem. Úgy gondolom, hogy a bajnokság legjobb gárdájaként nem nekünk, hanem az ellenfeleknek kell belőlünk készülni. 2 Sajnos a tavalyi összecsapáson nem játszhattam, így több kulcsemberrel együtt kívülről szemlélhettem a mérkőzést. Véleményem szerint elsősorban mentális elemeket fordíthatunk az előnyünkre, ezen kívül pedig a fizikális előnyünket használhatjuk ki az utolsó fordulóban. 3 Semennyiben. Ahogy már említettem, ugyanúgy készülünk. Minden meccsre győzni mentünk és ez most sem fog változni. Emellett szeretnénk nyugodt, kombinatív, és ami a legfontosabb, becsületes játékkal meghálálni a szurkolóink egész éves támogatását. 

toth_ferenc.jpgdunaharaszti_mtk_logo.pngTÓTH FERENC 1 Inkább egy jó egészséges izgatottság van bennünk, várjuk nagyon a találkozót. Szerintem az ilyen meccsekért kell élni. Egy kicsivel többet foglalkozunk az ellenféllel, de nekünk ugyanúgy a saját játékunkkal kell törődni. 2 Az őszi meccset visszanéztük, megbeszéltük, hogy miket hibáztunk, mik voltak a jó dolgok, de ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Azóta a mi keretünk azért átalakult. 3 Mint eddig az összes meccsen, mindegyiken nyerni szeretnénk – eddig sikerült is –, és bízom benne, hogy ez most sem lesz másképp! A Gödöllőnek nyilván nem kell annyira sietni, ugye, riválisunknak elég az iksz, de én azt se bánom, ha a kilencvenedik percben rúgjuk a győztes gólt! 

gsk_logo.jpgreznekdonat.jpgREZNEK DONÁT 1 Jó hangulatú edzésekkel készülünk, jó erőnlétben van a csapat és bizakodva várjuk már, hogy megszólaljon a kezdő sípszó. 2 Az első mérkőzés is szenvedélyesre sikerült, két felemás félidővel, azonban ez egy másik meccs lesz, amire becsületesen felkészülünk. 3 Azt gondolom, hogy semennyire. Nyerni megyünk Harasztiba, de amennyiben véletlenül döntetlent érnénk el, akkor sem szomorkodnánk nagyon. 

p4010022_gacsal.JPGMióta eljöttem Dunaharasztiról, sok minden változott, más alapokra lett helyezve a futball, ami úgy gondolom, hogy erre az idényre kezdett beérni, bár én nagyon szerettem azt a kis amatőr, félprofi közeget, amiben voltunk az NB III-ban. Nem a Dunaharaszti volt akkoriban anyagilag a legjobb helyzetben lévő klub, aminek az eredményekben nem feltétlenül kellett volna megmutatkozni, viszont az utóbbi években akkor sajnos általában a kiesés ellen kellett küzdeni, amit azért sikerült is mindig abszolválnunk, így mindig elkerültük az osztályváltást. Kivétel a Covid miatt lefujt szezon, amikor is abban a pillanatban, mikor az évad végezte előtt jóval hamarabb lefújták, és mi akkor kieső helyen álltunk. Én akkor döntöttem úgy, hogy befejezem a futballt, ami természetesen azóta is nagyon hiányzik. Dunaharasztiban a szezon végeztével új elnök érkezett és komolyabb alapokra lett helyezve a labdarúgás és csapatépítésbe kezdtek, hogy újra visszajuttassák a Dunaharaszti MTK-t az NB III-ba, amire idén szintén nagyon jó esélyük is van, így az utolsó meccs, illetve „bajnoki döntő” előtt. Nem mindig követtem a bajnokságot, mivel a régi csapatból már nem sok játékos maradt, de nagyjából mindig képben voltam, illetve vagyok, hogyan alakul a klub sorsa. A DMTK-ás kötődésem miatt egyértelmű, hogy a Dunaharasztit várom győztesnek és szurkolok is nekik. Azt érzem, hogy minden esélyük meg is van, hogy erről az összecsapásról is győztesként távozzanak. Úgy gondolom, Dunaharasztin a jelenlegi játékoskeret és a szakmai stáb az NB III-ban is megállná a helyét, így szerintem esélyesebbként lépnek pályára. Viszont tudjuk, hogy a futballban kevés az, ha esélyesebb és nagyobb játéktudással rendelkezik egy csapat, így mindenképp akaratban és motiváltságban is a Gödöllő fölé kell emelkedniük. Nyílván van egy kis nyomás a hazai gárdán, de véleményem szerint megbirkóznak vele és magabiztos diadalt aratnak. A tippem: 3–0. Hajrá, Tika! 

GACSAL NORBERT, a Dunaharaszti MTK korábbi labdarúgója, aki 2013 őszétől hét szezonon át viselte a gárda szerelését 

Az ellenfelek szemével: nyilatkozatcsokor 

borsos_gabor_1.jpgBORSOS GÁBOR (Dunavarsány): „Izgalmas mérkőzésre számítok, tapasztalataim szerint mind a két csapat teljesen más futballt játszik, ezáltal is lesz érdekes a találkozó. Évek óta futballozom az osztályban és így tapasztalom, hogy a Gödöllő évről évre fejlődik a maguk „korlátaival” együtt, ami nagyon szimpatikus és idén rászolgáltak a feljutásra. Ki-ki meccs lesz, de a Gödöllőt tartom esélyesebbnek.” 

fodor_daniel.jpgFODOR DÁNIEL (Vecsés): „A Dunaharaszti ellen játszottam, a Gödöllő elleni meccsen családi okok miatt nem tudtam részt venni, viszont a társak elmondása alapján utóbbinak nagyon agilis és gyors támadósora van, ami szerintem a kicsit statikusabb Dunaharaszti védelmet megviccelheti. A Dunaharasztit pedig magasabb osztályú rutinnal rendelkező játékosok alkotják, ezért szerintem szoros mérkőzés lesz, egy gól fog dönteni. Mindkét csapat megérdemelné a feljutást egy ilyen szezon után.” 

gerhardt_adam.jpgGERHARDT ÁDÁM (Budakalász): „Véleményem szerint mindkét csapat megérdemelten nyerhetné meg a bajnokságot, mert kiemelkedtek a mezőnyből. A szombati meccsen a hazai pálya előnye mindenképpen a Dunaharaszti mellett szól, ennek ellenére úgy gondolom, ha a gödöllőiek hozzák a formájukat, akkor el tudnak érni egy olyan eredményt, amivel ők lesznek az aranyérmesek.” 

kanyadi_szabolcs.jpgKÁNYÁDI SZABOLCS (Tököl): „Ex-Dunaharaszti-játékosként természetesen a hazaiaknak fogok szurkolni. Sajnos a Gödöllő is abban a helyzetben van most, mint a Vecsés volt egy évvel ezelőtt: egy döntetlennel is a vendégek a bajnokok. Úgy gondolom, a Haraszti erősebb játékoskerettel rendelkezik, ám nagyon fontos lesz, ki szerzi az első gólt, hiszen ha a Gödöllő kerül előnybe, akkor a Haraszti nagyon nehéz helyzetbe fog kerülni. A házigazda mellett ott lesznek a szurkolók és a hazai pálya, ami miatt úgy érzem, hogy ez a Haraszti nagy napja lesz!” 

orban_mark.jpgORBÁN MÁRK (Biatorbágy): „Remélem, hogy a Gödöllő nyeri a meccset Sok játékost ismertem meg onnan a Pest megyei válogatott által és szorítok nekik, hogy sikerüljön a bajnokság megnyerése. Nagyon jó kis társaság, szívvel-lélekkel küzdenek egymásért, Győri Zoli pedig nagyon jól felkészíti őket taktikailag a derbire és jól motiválja őket – szurkolok nekik.” 

ode_norbert.jpgÓDÉ NORBERT (Veresegyház): „Úgy gondolom, a nagy tét miatt feszült mérkőzés várható, amelyen egy gól dönthet. A hazai pálya, illetve a rutin miatt a Dunaharasztit látom esélyesebbnek. Tippem: 1–0.” 

suscsakmate.jpgSUSCSÁK MÁTÉ (Pereg): „Azt gondolom, hogy két különböző játékstílust képviselnek a csapatok és mindketten megérdemelten jutottak el idáig. Mind a Dunaharasztiban, mind a Gödöllőben futballozik ismerősöm, úgyhogy azt kívánom, nyerjen a jobbik és drukkolok a jó focinak, mert az a második legjobb dolog a világon.” 

szabo_zsombor.jpgSZABÓ ZSOMBOR (Tököl): „Véleményem szerint mindkét csapat kiemelkedik ebből az osztályból, nagyszerű teljesítményt nyújtottak az egész szezonban. Nem nagyon tudnék esélyest mondani ezen a találkozón, hisz ugyanúgy megérdemelnék a feljutást. Két nagyon jó barátom, Hamar Pityesz és Novák Ricsi is Harasztin játszik, úgyhogy emiatt az ő sikerüknek szorítok jobban, illetve a térségben lehetne egy újabb NB III-as csapat.” 

szmola_daniel.jpgSZMOLA DÁNIEL (Taksony): „Elsősorban mindkét csapatot dicséret illeti, amilyen menetelést mutatnak be egész évben, hétről hétre. Kevés gólos mérkőzésre tippelnék, mindkét gárdának első a védekezés lesz, ebben biztos vagyok. A végső győztest abszolút nem tudnám megtippelni, a hazai pálya nyilván a DMTK-nak kedvez. Mindkét alakulat nagyon kompakt az egész szezont nézve, de talán a Harasztit érzem végső győztesnek a rutinosabb játékosai miatt.” 

vargasebestyenbenjamin.jpgVARGA-SEBESTYÉN BENJÁMIN (Biatorbágy): „Nagyon jó mérkőzésre számítok, igazi futballünnep lesz. Nehéz megjósolni, melyik együttes jön ki győztesen a mérkőzésből, de tekintve, hogy a Harasztinak kizárólag a győzelem hozhat igazi sikert, így biztosan egy végletekig kiélezett, taktikus összecsapás lesz. Úgy gondolom, mindkét gárda nagyon jó játékosokból áll, mind egyénileg, mind csapat tekintetében kiemelkedőek, így apró nüánszok fognak dönteni, mely akár az utolsó percekben is érkezhet. Bármelyik alakulat is nyeri meg a bajnokságot, az egész szezont nézve mondhatni, megérdemelten teszi.” 

mehes_pal.jpgGödöllőn jó pár éve tervben van a feljutás, így biztosra veszem, hogy most a várva várt pillanat megérkezésével mindenki 120%-on igyekszik teljesíteni. A csapat mindig is olyan volt, hogy a nehéz meccseken tudott igazán kiemelkedően teljesíteni, szerintem ez most sem lesz másképp. Az én tippem egy szoros meccsen kiharcolt vendéggyőzelem.

MÉHES PÁL, aki 2020 végéig a Gödöllői SK labdarúgója volt 

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr9417841425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása