PONYVALEGÉNY

Színész volt a halásztelki kapuban és a támadósorban

A ráckevei pofonból felocsúdó HFC az eltiltott Gál Tamás hiányában Kovács Attilát kapusként bevetve is simán legyőzte Gáspár András mesterhármasával az Albertirsát

2022. május 12. - Horváth M. Attila

p5110340.JPGfociakobon_ponyvalegeny_bevezeto_1.pngHALÁSZTELEK–ALBERTIRSA 3–0 » Gál Tamás eltiltása miatt a házigazda szakmai stábja kénytelen volt kockáztatni és mezőnyjátékost szerepeltetni a gólvonalon a Pest megyei II. osztály, Déli csoport 27. fordulójában, a HFC pedig Gáspár András mesterhármasával könnyedén oldotta meg a házi feladatot.

p5110105.JPGKét színész játszotta a főszerepet a szombat délután fél öttől műsorra tűzött, mintegy százöt perces alkotásban. Az egyiküket jól ismerheti a halásztelki publikum, hiszen a „Színész”, Gáspár András ezúttal is hozta az elmúlt években megszokott formáját, így a sportszerű mérkőzésen a 21. és a 64. minutum között, avagy 43 perc alatt triplázott, márpedig a rutinos támadó érdemeit az sem csökkenti, hogy az első találatát 11-esből szerezte. A másik színész az a furcsának tűnő férfi volt kesztyűkkel a kezén. A 28 esztendős Kovács Attila eddigi karrierje során futballozott már támadóként, középpályásként, belső és szélső védőként, ezúttal – kényszermegoldásként – cerberusként is kipróbálta magát. Közel másfél hete, a Ráckeve otthonában elszenvedett 6–0-s vereség mellett az is fájhatott a HFC háza táján, hogy Gál Tamás, a társulat rutinos kapusa négy minutummal a meccs vége előtt, már 6–0-nál a kiállítás sorsára jutott, így alapesetben nem csupán az a mérkőzés, de a következő is „elmehetett” volna. Hogy nem így lett, az leginkább a vetélytársnak köszönhető, amely nem tudott élni a tálcán kínált lehetőséggel. Ez egyértelmű kritika az ASE-re nézve, az viszont dicséretes három körrel a zárás előtt, hogy a vendéggárda szinte biztosan a középmezőnyben végez majd, míg a házigazda legjobb esetben negyedik helyezettként fejezheti be a bajnokságot. 

p1010309.JPGp5110355.JPGNeves elődök nyomdokain Kovács Attila neve ismerősen csenghet a magyar futballmúlt cerberus-sűrűjébe evezve, hiszen a hetvenes évek végén, valamint a nyolcvanas esztendőkben Pécsen, Csepelen és a Vasasban is védett a magyar válogatott színeiben hét alkalommal a lécek közé álló, manapság a hatvanhetedik életévében járó Kovács Attila. Rajta kívül meg kell említeni az MTK-ban pallérozódó, ám az NB I-ben a 2000-es évek közepén a Paksi FC-ben berobbanó, 41 esztendős Kovács Attilát is, aki a későbbiekben a Veszprém és a Cegléd keretének is tagja volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr317829659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása