A sportoló nem csupán fut, cselez, lő és gólokat szerez, hanem naná, hogy táplálkozik is. A Foci a köbön oldalon korábban rendszeresen jelentkező rovatot újjáélesztve különböző csapatsportágakban remeklő hölgyeknek és uraknak adjuk át a képzeletbeli kötényt, amelyben kifejthetik, mi a kedvenc ebédjük, mi volt számukra a feketeleves vagy éppen mire koccintanak. Ezúttal Gyöngyössy Anikó, a női OB I-ben szereplő BVSC-Zugló olimpiai- és Európa-bajnoki bronzérmes, junior Európa-bajnoki ezüstérmes vízilabdázója osztja meg gondolatait a nem szigorúan konyhán belüli tapasztalatairól.
SIKER, ÉHSÉG Amit elterveztünk erre a szezonra a csapatommal: Mindenképpen egy éremmel szeretnénk gazdagabbak lenni. Ami mindebből eddig megvalósult: A bronzérem megszerzésére van még lehetőségünk. Amit „bedobok” közvetlenül meccs előtt: Energia szelet és egy kávé. Amit „bedobok” közvetlenül meccs után: Mérkőzés után inkább nagyon szomjas szoktam lenni, így legalább fél liter víz. (mosolyog) Enni később szoktam, általában valami könnyűt.
FEKETELEVES Meccs, amit kitörölnék az emlékezetből: Az Eger elleni, a Magyar Kupa négyes döntő mérkőzést, amelyet elvesztettünk. Mérkőzés, amelyen személy szerint nem ment a játék: A Győr elleni találkozó. Étel, amire gondolni sem tudok: Pacal, disznósajt és minden ilyesmi. Ital, amit sohasem iszom: Jägermeister.
ASZTAL, TÁRSASÁG Az ideális reggeli: Vajas pirítós tv paprikával. Az ideális ebéd: Rántott sajt, hatalmas adag salátával. (mosolyog) Az ideális vacsora: Görögsaláta. Az ideális desszert: Nem vagyok nagyon édesszájú, én desszertként eszem a sajtos rolót. (mosolyog)
KOCCINTÓ Legemlékezetesebb szezonbeli diadal: A Ferencváros elleni bajnoki mérkőzés. A 2021/2022-es évadbeli legjobb meccsem: Az Eger ellen az első mérkőzés. Legnagyobb siker a konyhában: Házi készítésű cordon bleu. Ha ital, akkor… Nagyon hideg cola zero, illetve ha hosszabb pihenőnk van, akkor egy jó hideg Gösser Premium.
Elől-hátul válogatott forma A csapatsportágak egészét tekintve is ritka, sőt, már-már überelhetetlen a pályafutása. A BVSC-Zuglót közel egy évtizede erősítő, a 2010-es esztendők elején Hamburgban légióskodó Gyöngyössy Anikó ugyanis kapusként kezdte karrierjét, majd a későbbiekben a mezőnyben, centerként tudott érvényesülni. És ez még semmi, ha hozzátesszük, hogy az Eszel-iszol rovat mostani „házigazdája” cerberusként és mezőnyjátékosként is stabilan játszott a nemzeti csapatban – a legtöbbször nagyszerűen. Futballra vagy kézilabdára „lefordítva” mindez azt jelenti, mintha a német Manuel Neuer a Bayern Münchenben támadóként olyannyira remekelt volna anno vagy jelenleg, hogy a mindenkori szövetségi kapitány számítana rá a legjobbak között csatárként, vagy esetleg Triffa Ágnes, Fazekas Nándor, netán Mikler Roland manapság mondjuk, beállóként küzdene nem csupán klubcsapatában, hanem a válogatottban is. Gyöngyössy Anikó esetében hatványozottan igaz, hogy nem lennénk sem centerek, sem kapusok vele szemben, lévén mindkét poszton kimagasló produkcióra képes – világversenyeken jó ideje már sokunk örömére és a világ csodálatára.