VÁC » Vasárnap délután óta a helyi Jávorszky Ödön Kórház lakója a korábbi NB I-es labdarúgó, Fazakas Géza, akit rosszullét miatt szállított a mentő az intézménybe.
Sosem táncoltatta a jobb vagy a bal fülén a labdát, sosem a technikai tudásából élt meg a pályán. Nem driblizett percenként, alagútcseleket sem vetett be meccsenként, sokkal inkább az akaraterejével, a megalkuvás nélküli futballjával, a harcosságával tűnt ki a mezőnyből – szerepeljen bárhol, bármilyen poszton. Így volt ez már annak idején a Honvédban is, a kispesti ificsapatban, amelyből lelkes, rakkolós játékával kitűnve egyre feljebb lépegetett a ranglétrán, míg végül elért az NB I kapujába, amin be is lépett. Abból a társaságból Hidi Patrik után alighanem Fazakas Géza vitte a legtöbbre, akit mindig a szíve vitte előre – a szíve, amely mint reggel fél hétkor a csörgőóra, amit legszívesebben a falhoz vágna az ember, egyszer csak riadót fújva vészesen jelezni, ütemtelenül kalimpálni kezdett. Fazakas Géza nem ijedős típus, hiszen aki a Havanna-lakótelepen tölti a fél életét, nem riad meg mindentől, de ez a vasárnap délután egész más volt.
A Vác és az újonc Gerjen kiesési rangadót vívott egymással, és bár a látogató igyekezett masszív gárda benyomását kelteni, az első félidő végére eldőltek a lényegi kérdések. Ekkor már Mertse Ábel duplájával és Nagy Zoltán góljával 3–0-ra vezetett a legendás Csank János trenírozta csapat, így mondhatni, a folytatásban nem volt miért izgulni – legalábbis ekkor még mindenki azt hitte.
Harmincegy évesen a férfi kórházat leginkább csak akkor lát belülről, ha a szülőszobába igyekszik, hogy bátorítsa, segítse és fogja a kedvese kezét, ám ez a vasárnap sok mindent megváltoztatott benne s körülötte. Mintha Sós Márkó vagy Madar Máté passzolt volna, Fazakas Géza legszívesebben meglódulna a kerek világot megálmodó duci Mirtill nővér mellett, átugorná a magában motyogó takarítónő, Aranka félig vízzel teli hipószagú vödörjét, hogy aztán egy az egyben iramodjon meg a sztetoszkóppal közlekedő osztályos orvos irányába, de a BKV Előre, a Sopron, a Kisvárda és a III. Kerület korábbi labdarúgója is pontosan tudja, most a nyugalom a legfontosabb.
„Vizsgálnak” – adott helyzetjelentést nem sokkal kedd éjfél után Fazakas Géza, akit szapora szívveréssel, szívritmuszavarral szállítottak vasárnap délután a váci Jávorszky Ödön Kórházba, és aki a hogylétét firtató kérdésre ekképp reagált: „Most már mondhatom, hogy jól vagyok, köszönöm.”
Ennél a vírus verte világunkban nincs is fontosabb, igaz, egyelőre az orvosok sem tudnak mit tenni a megfigyelésnél és a gondos ápolásnál. Mindazonáltal hamarosan a fővárosba szállíthatják a korábbi NB I-es labdarúgót, aki a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika említése kapcsán az alábbiakat tette hozzá: „Ez a terv, csak tegnap nem voltam még szállítható állapotban és most folynak az egyeztetések. Egy kivizsgálás erejéig örülnék, ha átvinnének akár néhány napra is, aztán szeretnék mielőbb hazamenni.”
Haza, ahol a szerelme, Orsolya és kétéves tüneményes kisfia várja. Hogy a pályával mi lesz, lehet-e újra aktív résztvevője egy ütközésekkel teletűzdelt, párharcokkal dúsított bajnokinak vagy belemenésekkel tarkított szikrázó kupameccsnek, amelyen zakatolni kell gyorsvonatszerűen, szerelni és keményen odalépni? Fazakas Géza nem kerget hiú ábrándokat.
Egyértelmű, hogy az őszi szezon számomra véget ért, ám tudom és érzem, hogy benne van sajnos több is… Szerencsés vagyok, hogy ez az egész a karrierem végén jött. Ha ne adj’ Isten, be kell fejeznem akkor... Tudja, jelenleg is edzősködöm az utánpótlásban, és nyilvánvalóan abban az esetben még nagyobb szerepet szeretnék vállalni, de... Remélem, hogy ez még néhány évet várhat.
Mindannyian Isten kezében vagyunk. Fazakas Géza szlalomozhatna Messi-szerűen, beadhatna a jobbszélről úgy, mint David Beckham, de neki a szép család mellett irigylésre méltó fizikum és megalkuvás nélküli akaraterő jutott a Teremtőtől. Csodáról szó sincs, de Advent idején, egyre közelebb a legszentebb ünnephez mégis jó volna hinni abban, hogy létezik és köztünk jár.
