Az októberi szomorú ünnepként vonul be nem csupán az olasz filmtörténelembe, lévén akkor lett volna 90 esztendős Bud Spencer, ám Király Levente gondoskodott arról, hogy a 2019-es esztendő utolsó hetei vidáman teljenek.

Mint az Árpád, a Szindbád vagy az Ugocsa filmszínházban hajdanán, a telt ház táblát itt is kitehették volna. A március még csak szolid keringőre kérte fel a tavaszt, amikor tódult befelé a nép a Ludovika Campus Filmfesztiválra. A Piedone nyomában bővített moziváltozatára több héttel a hivatalos bemutató után ismét beültek a nosztalgiázó emberek – mert nem ezen sorok írója volt az egyedüli –, vagy azok, akik újabb ismeretekre szerettek volna szert tenni kedvencükkel kapcsolatban. 

Okkal vetődhet fel a kérdés a meghökkenő Olvasóban: a személy- és címazonosság ellenére mit keres a fenti bekezdés egy könyvajánlóban? Nos, csak annyit, hogy talán a fenti példa is érzékelteti, Bud Spencer – és örökös társa, a nemrégiben új alkotással kirukkoló Terence Hill – valamit nagyon jól csinált, mert öreget és fiatalt hosszú évtizedek távlatából is a vászon, a HD felbontású képernyő vagy éppen a szovjet csodával felérő, búgó, berregő Junoszt tévé elé szegez, magyarán hatást gyakorol a társadalomra. 

Nincs felhőtlen gyerekkor Bud Spencer-filmek nélkül, ahogy nincs karácsony Bud Spencerről írt kötet nélkül sem. Közel egy esztendővel a Piedone nyomában kópiájának vetítése után immár könyvformátumban is élvezhető mindaz, amit a szerző, Király Levente szeretett volna tolmácsolni a nagyközönség számára. 

A 232 oldalba sűrített 28 fejezetet és 118 színes, illetve fekete-fehér fotót tartalmazó mű nem kimondottan tömegközlekedésen forszírozható alkotás – egyébként is, papíralapon ki olvas manapság buszon, metrón vagy villamoson…? –, ahogy azt ezen sorok írója említette az Írónak, Király Leventének, ahhoz nyugalom, egyfajta szent állapot szükségeltetik, hogy elmélyülhessen a sztorikban a filmrajongó, mert azokból akad bőségesen. 

A nem egy filmjében szakállas marconaként ábrázolt született Carlo Pedersoli hiába szerette a társaságot, nem volt igazán sok barátja, de alkotótársa, Terence Hill feltétlenül ebbe a körbe tartozott. Bud Spencer házasságának felidézése mellett akad más szerelmi szál is a könyvben, ugyanis ki gondolta volna, hogy kollégája, Salvatore Borgese az És megint dühbe jövünk forgatásán nem csupán megismerte a szőke Kim McKay színésznőt – tudják, ő az, aki ösztönösen Zsugabubusnak szólította Terence Hillt, aki rendszerint kiigazította, hogy „a nevem Johnny” –, hanem el is vette feleségül a későbbiekben? 

A címszereplő egy időben többek között egy papagájjal osztotta meg az életét felesége, Maria és gyermekei mellett, aki a Loreto névre hallgatott, márpedig a kis szárnyassal különleges kapcsolata volt Bud Spencernek, hiszen az állat minden reggel üdvözölte őt. Nem véletlen, hogy a Kincs, ami nincsben Pákítóként „tért vissza” a madár, jó néhány mulatságos pillanatot okozva a nézőknek.

A Piedone nyomában betűfalása szintén jó okot ad a derültségre, csupán akkor nem, amikor az utolsó oldalához ér az olvasó. És olyankor már csak egy kérdés motoszkál az emberben: melyik a nagyobb, az ász vagy a király? Itt és most nem kérdés: a Király!