PONYVALEGÉNY

Közlekedési káosz: törököt fogott Budapest

Erdogan elnök látogatása nem várt bonyodalmakat okozott

2019. november 08. - Horváth M. Attila

img_20191107_185147_1.jpgTolókocsiba nem kényszerült, de megbénult a főváros. Csütörtök este mondott csütörtököt Budapest szíve, a Hősök terét már nem érinthették az autó- és trolibuszok. A Ponyvalegény a helyszínen járt.

A tömeg nem mozdult. Villogó rendőrautók mindenfelé, de az élet hirtelen állt meg a Dózsa György úton. Ekkor már túljutottunk a leszállításon. Nem a farsangi malacmaskara vagy az Oxfordból kéz alatt hozott tüllszoknya ára ment lejjebb, hanem az emberek vérnyomása kúszott egyre feljebb.

img_20191107_185141.jpg

„Kedves utasaim! Vissza kell fordulnom a Keleti pályaudvar felé, kérem, szálljanak le. Aki vissza akar jutni a Keletibe, maradhat!”

A sofőr nem tehetett mást, a Dózsa György úton kinyitotta a 20E járat ajtóit és tömeg ide, káosz oda, le is út, fel is út. Egy Erdogant ábrázoló ötvenforintost feltennénk arra, talán még sosem járta meg ilyen rövid időn belül a Keleti pályaudvartól a Keleti pályaudvarig tartó utat, mint azon a napon, amikor a török elnök Budapestre látogatott… Hogy mindeközben mit gondoltak az utasok, az olyan, mint Pamela Anderson gyöngyökkel kirakott felsője: mellékes.

img_20191107_190314_1.jpg

Lehetünk vagy háromszázan a Délibáb utca és a Dózsa György út sarkán. Előttünk rendőrkordon, bő negyedóra várakozás után hangos vijjogás közepette intenek búcsút a nagyon fontos emberek. Vannak, akik mindeközben – ha nem is Hacki Tamás módjára, de – fütyülnek, és vannak, akik rájuk.

img_20191107_185454.jpg

A rögtönzött füttykoncert után harapni lehet a feszültséget, már mindenki menne a dolgára, ha lehetne. Kisvártatva felszabadító, határozott, mégis emberközeli mondat lengi be a teret:   

„Hölgyeim és uraim, köszönjük a türelmüket!”

img_20191107_185637.jpg

A rendőrök és a tömeg is elindul, igaz, nem egy irányba. Vannak, akik az Andrássy út irányába haladnak, mások a kisföldalatti megállójába igyekeznek, és akadnak, akik a buszmegállót veszik célba. A 20E járat érkezik először – és ez nem az a busz, amelyik visszafordult. Csak egyvalami nem változott: bármerre néz az ember, tömeget lát – mindenfelé.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr215296286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gleccsertetű 2019.11.08. 10:12:19

Ugyanez van a buzifelvonulással is, ott mégsem hisztiznek a libsik

nemecsekerno_007 2019.11.08. 11:05:33

Karigeri a föpolgi, vele egyeztessetek.

törppicur 2019.11.08. 11:18:24

A nem várt jelző kicsit erős. Több nappal előre jelezték.
Ami megfejelte az egészet, az az Erdogán ellenes mozgolódás volt, jórészt előre nem bejelentve.
Szerintem Nemecsek kartársnál az igazság.

2019.11.08. 11:40:02

@nemecsekerno_007: No ez a cinizmus csúcsa (vagy feneke).

2019.11.08. 11:43:38

@Gleccsertetű: hisztiztek helyettük ti, látensek.

Etniez 2019.11.08. 12:15:50

@nemecsekerno_007: több ilyen parti nem lesz.

@Gleccsertetű: Tudod, hiszen mindig ott vagy. Egyébként hétvégén van, nem cseszi szét a dolgozó emberek szabadidejét.

nemecsekerno_007 2019.11.08. 12:39:08

@a szürkebarát ötven árnyalata: Igen?!?! Úgy gondolod? Nyílván hétfön derült ki, hogy jön Erdogan, az ellene tüntetöket meg a patás szervezte!?!? Rinyálásban világbajnokok vagyunk...

nemecsekerno_007 2019.11.08. 12:41:28

@Etniez: Ilyen kis optimista vagy?! Kár, hogy az ország eredményeivel kapcsolatban nem vagytok ilyen pozitívak, csak a rinya...

Terézágyú 2019.11.08. 12:58:28

A kurva annyát az összes geci politikusnak.
Pofázzanak egymással szkájpon, ha mindenáron ezt akarják, de ne basszák szét egy város életét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.08. 13:25:57

Ez van, kőkemény diktatúra van.

Bezzeg nyugaton, ahol liberális demokrácia van, hatalmi ágakkal, balfékekkel és súlyemelőkkel, nem fasiszta diktatúra rendőrkatona állammal és antiszemita szögedróttal!

Ott ha idegen államfő érkezik, még a legkisebb forgalomlezárás sincs. Személyesen láttam Berlinben, hogy Micron francia elnök 2 óra alatt jut el a repülőtérről Merkel hivataláig, a sok piros lámpa miatt. Egy szál rendőr nem volt, azaz csak egy ment Micron autója előtt, de ő is biciklivel, majd hirtelen félreállt enni, mert pont akkor volt az ebédideje. Az egész francia delegáció kénytelen volt kivárni az ebéd végét, az utca szélén, jól meg is büntette őket egy közterülefelügyelő, mert nem vettek parkolójegyet.

De ugyanez bármely nyugati nagyvárosban. Amikor az angol kormányfő Brüsszelben járt, gyalog kellett mennie, mert le volt zárva a környék egy helyi civil szervezet ünnepsége miatt.

Csakis diktatúrákban van eleve biztonsági szolgálat, meg fegyveresek. Demokráciákban a választott vezetők bicikliznek és izzadnak a villamoson.

Kataj 2019.11.08. 13:57:08

@MAXVAL bircaman közíró: Hiába próbálsz gúnyolódni fizetett putyinügynök! Demokráciában elképzelhetetlen, tűrhetetlen akciókat hajtott végre orbán ÁVH-ja tegnap a nép ellen Budapesten. Ez volt orbán "szemkilövős" disznósága, de sosem fogjuk megtudni, hogy annál is mennyivel aljasabb. Hogy például hányan nem értek időben orvoshoz vagy kórházba és haltak meg a két diktátor cimbora hatalmi tobzódása miatt.

Kataj 2019.11.08. 14:07:53

Ha valakinek kétsége maradt volna, mivé lett az Index (vagyis kiké), az nézze meg, hogy a tegnapi, elképesztő orbánbotrány után mi van kiemelve a címlapon! Nem az van fő helyen, hogy a Kedves Vezér ÁVH-ja mit művelt Budapest népével, hanem hogy ma reggel mit hazudott Ördögannal kapcsolatban. A "bevándorláspártiak" vannak ellene, ezt hablatyolta. "Elmozdítása a bevándorláspártiak álma" -, vastag, rikító színű hasábokkal kiemelve. Hát "persze"! "Nem ám" szomszéd országok megtámadása, a népirtás és újabb menekültek "gyártása" a gond vele, "á, dehogy"!

gurigapapa 2019.11.08. 14:27:22

Mondjuk a média a látogatás előtt tele volt azzal, hogy rengeteg lezárás lesz.

Aztán meg jött a meglepődés, hogy rengeteg lezárás van :-)

konrada 2019.11.08. 14:29:52

@Kataj:
...hát szerintem te is hasonlóan nyomod, annyira átlátszó!;)))

Ekrü 2019.11.08. 14:30:27

@Kataj: Tegnap Budapesten nem Orbán volt a nép ellen,hanem az a néhány száz hülye,akik bár elfértek volna a járdán is,már megint az úttesten meg a villamossínen masírozgattak, akadályozva ezzel a mentőautókat meg az autóval hazaigyekvő embereket.Tették ezt már akkor is,mikor Erdogán már rég nem tartózkodott Budapesten.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.08. 14:36:22

@Kataj:

Így igaz. Én is leírtam, nyugaton minden állami vezető illedelmesen vár a piros lámpánál.

Kataj 2019.11.08. 14:43:04

@gurigapapa: Hazudsz, te is tudod! Nem a bejelentett "lezárásokról" van szó, hanem a gyalogosforgalom brutális tiltásáról, tömegek gettókba, házakba zárásáról, éttermek, vendéglátóhelyek kiürítéséről, mentők leállításáról, metrók blokkolásáról.
@konrada: Mi is az átlátszó? Bizonyára az itt "hozzászóló", a "magyar" putyinügynök vezért támogató KGB/FSZB zsoldosok szövegeire célzol.
@Ekrü: Ügynöktárs vezéred békamenetei szokták ezt művelni, amit írsz. Tegnap meg az ÁVH-ja, nem a békés tüntetők - "csupán" 2 millió ember volt a tanúja.

konrada 2019.11.08. 15:01:12

@Kataj:
Az, hogy te is ironizálsz, mert nem tudom elhinni, hogy ezt a sok hülyeséget te komolyan gondolod!;))

Ekrü 2019.11.08. 15:01:39

@Kataj: "csupán" 2 millió ember volt a tanúja. "-Volt bizony,miután kedvenc hírportálotok (index) egyenesen élőben közvetítette ennek a pár száz hülyének a masírozgatását.Annyit azért árulj el,ha szerinted olyan brutális gyalogosforgalom tiltás volt ,akkor mégis ,hogy a fenébe futkorászhattak ezek össze-vissza a városban?

felucca02 2019.11.08. 15:05:37

@gurigapapa: Régóta gondolkodom azon, hogy ha szkájpon nem tudják megoldani, akkor miért nem egy kecskemét menti tanyán találkoznak, ha már pofázni akarnak. Mitől van ez, hogy a kibaszott ostoba politikusainknak mindig egy nagyváros kellős közepén kell majomkodniuk, a rendőrség forró nyelvcsapásait érezve a seggükben? Te meg tudod magyarázni ezt?

Itt van két hihettetlenül kártékon yfaszi, egyik nagyobb állat, mint a másik, és itt van párszázezer ember, aki értéket állítana elő, menne, intézné a dolgát, ápolná a kapcsolatait. De nem teheti, mert a két faszkalap ott majomkodik a buli kellős közepén, és mindenki tátott szájjal asszisztál nekik.

Szerintem ez felháborító.

felucca02 2019.11.08. 15:07:30

@Ekrü: Pá ezer volt, nagyságrendi tévedésben vagy. De bokáig benne vagy Erdogan seggében te is, ki tudja, miért, nem ámítom magamat azzal, hogy megérted, mi a probléma.

gurigapapa 2019.11.08. 15:25:01

@Kataj: "Nem a bejelentett "lezárásokról" van szó, hanem a gyalogosforgalom brutális tiltásáról, tömegek gettókba, házakba zárásáról, éttermek, vendéglátóhelyek kiürítéséről, mentők leállításáról, metrók blokkolásáról."

Szerinted a "lezárás" miről szól? Pont a fentiekről, bár a mentő leállítása valóban túlkapás volt.

@felucca02: "Régóta gondolkodom azon, hogy ha szkájpon nem tudják megoldani, akkor miért nem egy kecskemét menti tanyán találkoznak, ha már pofázni akarnak"

Látod, ez remek kérdés! Ha pl. lenne helikopter leszállására alkalmas hely a várban, már meg lehetne kímélni Pestet az ilyen látogatásoktól. Tényleg, aki ért hozzá: van ilyen hely a várban vagy közel hozzá?

Ekrü 2019.11.08. 15:28:59

@felucca02: Pár száz vagy egy-két ezer ezen nem veszünk össze.Ennyi ember egy kétmilliós városban tüntetőnek bakfitty,viszont akadályozni az embereket a közlekedésben kiváló....Kétlem,hogy ezt a tüntetés szervezői nem tudták...

törppicur 2019.11.08. 15:39:12

@Kataj: az indexen volt 1 (egy) cikk az Orbán-Erdogan megbeszélésről és 1 (egy) a sajtótájékoztatóról, ezeket már reggelere leszedték a ballibidomárok + kb 10 heccelő, mint pl karigeri vélemény, közlekedés, lezárás, civiltüntetés, politikustüntetés stb. amik még futnak
Nagyjából hasonló arányok voltak Putyin látogatásakor is.
Mi a lóxarért nem lehet elfogadni azt, hogy a független tájékoztatásba a valódi hírek is beletartoznak, különösen ilyen fontos vendégekkel összefüggésben. Ha nem lenne fontos, ti sem vernétek itt meg tegnap az utcán a taknyotokat.

midnightcoder2 2019.11.08. 15:47:24

Mondjuk azon el lehetne filózni, hogy miért kell az európát az iszlamista bevándorlóktól védõ Orbánnak egy iszlamista szélsõséges tömeggyilkossal haverkodnia, de azon rinyálni, hogy emiatt lezárások voltak ordas marhaság, mert hogy ezt egy tetszõleges másik rizikós politikus esetén is megcsinálják, nem hiszem hogy ha teszem azt Merkel vagy Makaróni jön ide, akkor kisebb a lezárás.
Már csak azért is vicces ez, mert a zûr legnagyobb részét a tüntetõ makimajmok okozták, ergo a saller legalább fele ez ügyben õket illeti.

kun andras 2019.11.08. 16:17:46

Kéne csinálni egy alternatív fővárost ezeknek, ahol lehetne államfőket fogadni, az ellen tüntetni, biciklis felvonulást, futóversenyt tartani, a rendőröknek bárkivel hatalmaskodni és ahol a parlamenti pártok rajongói kölcsönösen agyonverhetnék egymást. Jó magas fallal venném körül, hogy aki egyszer ezt választotta, vissza ne szivárogjon a normális emberek közé.

Ma Baker 2019.11.08. 16:23:38

Karigeri és sleppje szervezési képessége bemutatkozott. "Csodás" 5 év lesz ez...

2019.11.08. 16:27:49

@nemecsekerno_007: Kik azok a mik? Pontosabban: kük azok a mük. "Tü letörtétek a tükrünköt, mü es letörjök a tü tükrötököt"

nu pagagyí 2019.11.08. 16:51:34

Nem kellene gusztustalan diktátorokat vendégül látni Magyarországon. De ha már ez a hobbija a mi gusztustalan diktátorunknak, amíg el nem zavarjuk, addig inkább Felcsútra vigye szotyizni hasonszőrű vendégeit.

ubermeister 2019.11.08. 16:54:16

@Ma Baker: Ebben éppen semmit sem tehet Karigeri, ez tisztán a rendőrség és a csatlakozó erőszakszervezetek (TEK, ÁVH, stb.) bulija, annak pedig a fideszes fasszopó Pintér, Rogán, meg ki tudja ki a vezetője. Gondolom anyád ribancságáért is Karigeri a felelős.
Fidessdroid

felucca02 2019.11.08. 17:25:43

@Ekrü: Aprócska tévedésben vagy, bár ez így neked biztosan kerek: nem a tüntetők akadályozták, hogy bárki arra menjen, amerre a dolga van, hanem a rendőrök. Értem én a szándékodat, de még az elején szeretném keresztülhúzni:)

felucca02 2019.11.08. 17:29:51

@midnightcoder2: Valóban. De egy apró különbség, hogy Merkel, vagy Makaróni kezéhez nem tapad vér, és többé-kevésbé betartják azt, amit demokratikus játékszabályoknak szokunk hívni, ellentétben ezzel a bajszos janicsárral. Ennyiben a Merkelmakarónival járó inzultusokat valamivel könnyebben elviselem.

felucca02 2019.11.08. 17:34:56

Tulajdonképpen el kellene dönteni, hogy kinek mi a fontos. Erdogannak, hogy idejöjjön, vagy a falábú focistának, hogy meghívhasson valakit, aki még szóba áll vele.

Ha Erdogannak kurva fontos, hogy egy káeurópai focistával bratyizzon, akkor azt lehet neki mondani, hogy jöhetsz, öreg, de busszal jössz be a reptérről, és ha a türbéhez akarsz menni, adunk melléd három testőrt, és ott a villamos.

Sajnos a valóság az, hogy a mi focistánknak fontos az Erdogan, aki egyébként le sem szarná, mert beteges kisebbrendűségi komplexusát - ami nem vita tárgya most - így tudja kompenzálni. Ezért az egész buli az ő beteg lelke miatt volt, ettől érzi magát fontosnak. Az egész fényévekre van attól, ahogy egy európai demokratának viselkednie kellene.

Brix 2019.11.08. 17:48:20

@MAXVAL bircaman közíró: Túlzásba vittèk a török államfői fogadás biztonsági intèzkedèseit. Nem kellett volna a fèl várost, a Lánchidat ès Várnegyedet órákra lezárni az emberek előtt, így megbènítani az egèsz fővárost, de nem kellett volna közèpkori pompával sem fogadni ( huszárok ès honvèdek felvonulása, díszsorfal, katonazenekar, stb..) egy erkölcsileg megkèrdőjelezhető tevèkenysèget folytató politikust ...Ez ebben a formában egy újabb öngól Orbánnak...Túl sok a diktátor mostanában Budapesten...

nemecsekerno_007 2019.11.08. 18:03:41

@nu pagagyí: Debrecen szívesen átvenné Budapest ezen nemzetközi funkcióit, ti meg rollerezhettek a fák alatt. Tüntetni is Debrecenbe kéne menni... Mindenkinek jobb lenne...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.08. 18:08:53

@nemecsekerno_007: A Karácsonynak mi köze hozzá? Se a látogatáshoz, se a tüntetésekhez nem volt köze.

Etniez 2019.11.08. 18:23:27

Teljesen nyomon követhető a trollok feladata, mostantól mindenért Karácsonyt kell hibáztatniuk, ez van kiadva. Gyerekek, ez a karaktergyilkolás nem fog menni, ne erőlködjetek.

Etniez 2019.11.08. 18:24:22

@nemecsekerno_007: hát vegye bazdmeg, legyen az a nagy falu a főváros, szerinted érdekli ez a pestieket, te szerencsétlen?

Etniez 2019.11.08. 18:25:15

@felucca02: jah, Viktor vetíteni akart, végre szóba állt vele valaki.

Etniez 2019.11.08. 18:30:09

@nemecsekerno_007: Elképzeltem, hogy ez sok suttyó vidéki paraszt visszatér a krumpliföldekre és viszik magukkal az összes szaros stadionjukat és letérkövezik a Nagyerdőt, szinte könny szaladt a szememebe.

ubermeister 2019.11.08. 18:32:40

Putyin és Erdogan is csak a szokásos szájrátétes potenciazavar-kezelés miatt jön a csuti vajdához. Mert abban profi, mint lengyel barátaink kikotyogták.

felucca02 2019.11.08. 18:48:06

@nemecsekerno_007: Hajrá Debrecen! Nem fog sírni senki sem, Budapest fellélegezhet!

Most ugye valami olyat akartál írni, amitől a budapestiek megrettenek, és inkább mégis visszakérik Erdogant? Akkor valami mással próbálkozz!:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.08. 19:01:14

@nemecsekerno_007: Ja és jut eszembe! Már tudod mit kell írni a "sűlyednek" helyett? :-))

felucca02 2019.11.08. 19:03:40

@gurigapapa: A Várban, bazmeg, helikopterrel a Várban. Mi a tökömnek kell a Várba menni, nem sokkal kellemesebb volna mindkettejüknek, ha egy M0-menti wellnessben találkoznának, vagy egy vecsési tüzépbarokk étteremben? Erdogan nem ért a művészettörténethez, a mi kis focistánk még kevésbé, hát mi a fasz ez a középkorias ragaszkodás, hogy a Várban kell találkozni? Hol élünk, a reneszánszban? A Vár lakóhely és kulturális központ, diktátoroknak egymás gatyájában turkálásra nem alkalmas.

nemecsekerno_007 2019.11.08. 19:18:03

@Etniez: Sírjatok, sírjatok “ballibek”, csak jobboldali, konzetvatív budapestieket sajnálom. Amúgy Debrecen élhetöbb és kicsit decentralizálná az országot, mert elég nagy már a vízfej, az isten pénze nem lenne elég, hogy élhetö legyen. De legalább van klímavészhelyzet, az is több mint a semmi...

nemecsekerno_007 2019.11.08. 19:20:06

@felucca02: Tudod ez olyan, hogy susogós mackóban nem megyünk zsinagógába...

felucca02 2019.11.08. 19:24:24

@nemecsekerno_007: Leszarom a zsinagógát. Ha tízezreket lehet megszívatni, akkor elmegyek inkább a susogós mackóban. Az viszont igaz, hogy nekem nem szállt a fejembe a hatalom, meg komplexusaim sincsenek, így még tudom értékelni a tetteim következményét. Tudod, ezek ilyen politikusi megfontolások. Hogyan mutathatom magam pl, emberarcúnak.

Egyébként örülök a tegnapiaknak, mert így még az is megutálja a focistánkat, aki eddig nem foglalkozott vele. Hajrá, még több Putyint, Erdogant, és egy Bolsonaró is jöhetne már, igazán, egy teljes, Újpesttől Soroksárig terjedő zárással.

Etniez 2019.11.08. 20:01:20

@nemecsekerno_007: mi nem sírunk, hanem röhögünk. Rajtad és rajtatok. Az októberi nagy "győzelem" óta itt sivalkodtok mindenért. Legyen Debrecen a főváros, vigyétek Viktort is.

horvathviteztamas 2019.11.08. 20:07:40

Mi történt? Miért nem azokat a pronyó gyökereket kérdezitek, akik tüntetést szerveznek a lezárásokra, aztán meg rinyálnak, hogy tömeg van...anyátok...

horvathviteztamas 2019.11.08. 20:08:31

Mi történt? Miért nem azokat a pronyó gyökereket kérdezitek, akik tüntetést szerveznek a lezárásokra, aztán meg rinyálnak, hogy tömeg van...

Ekrü 2019.11.08. 20:18:48

@felucca02: " nem a tüntetők akadályozták, hogy bárki arra menjen, amerre a dolga van,"-Igazad van,az autók,buszok,villamosok a hibásak.Elvégre miért is nem tanultak meg átrepülni a tüntetők feje felett.:))))

Ekrü 2019.11.08. 20:23:08

@felucca02:" nem sokkal kellemesebb volna mindkettejüknek, ha egy M0-menti wellnessben találkoznának, "-M0-ás mellett csak a maffiózók találkoznak ,meg az olyan maffiózó politikusok,mint a Vona Gabi meg a Széll Berni a választások előtt.Tudod,titokban,hogy ne lássa senki...

dare 2019.11.08. 22:12:15

Ha valaki szépen el tudná magyarázni a sok bűnös budapestinek, hogy pontosan miért is jó nekik az, amikor az Orbán a kebelbarátjai miatt felforgassa a várost, azt lehet örömmel vennék.
Én nem tudok rá értelmes magyarázatot, ezért aki tisztában van azzal, hogy miért kell egy ilyen ember, mint a török elnök miatt puccba vágni a fél fővárost, az tényleg indokolja már meg.
Köszi

apro_marosan_petergabor 2019.11.08. 22:39:20

A hibát az a rendőr(ök) követte el(1), aki ilyen körülmények között tüntetst engedélyezett az Andrássy úton illetve a Széll Kámán téren.
Aki a tüntetést úgy bonyolította, hogy a tüntetők vonulhattak át a Margit híido illetve a Margitkörúton.
Így néhány száz vagy ezer tüntető "kellő" méretű káoszt okozhatott - nyilvánvalóan ez volt a cél - tehát a másik okozo a balhészervező ellenzék volt(2).

Ismeretlen Autós 2019.11.08. 23:01:39

@MAXVAL bircaman közíró: Értem én, hogy gúnynak szántad, de majdnem ráhibáztál. Pont Berlinben voltam szemtanúja egy magyar szemmel nézve elképzelhetetlen jelenségnek: kb. hat-nyolc kék villogós fekete autó, előtte négy rendőr motorossal a környező forgalommal együtt haladt. A delegáció előtt és után pár méter üresen maradt, és a mellettük levő sávokba sem ment senki, de amúgy semmi sziréna meg letollak az útról, a lámpáknál is megvárták, míg zöldre vált. Amikor feléjük fordultam a fényképezővel, akkor az egyik motoros egyből kijött kicsit oldalra, talán jelzésként, hogy felfigyeltek rám, vagy beállt a képzeletbeli tűzvonalba, nem tudom. Azt sem, hogy kit vittek és hova. De jó volt látni, hogy ezt így is lehet, nem csak kiskirály módjára.

bkkzol 2019.11.09. 05:17:51

@Ismeretlen Autós: Valószínű hallottál már, hogy politikusok között és egyéb védett személyek is van különbség. Más fokozaton dolgoznak ha az amerikai vagy orosz elnök közlekedik a világban. Pl. a nyagy Grétát is félretolták az ENSZ épületben amikor az amerikai elnök jött. Tehát nem mindegy, hogy a török elnök vagy a gambiai konzul közlekedik a városban.
Arról is bőven lehetne beszélni, hogy a "tüntizők" mennyire lassították a forgalmat és szították a zűrzavart (ez volt a céljuk, elérték). Feszültséget akartak csinálni. Sikerült. Akkor meg , mit rinyálnak? Terv szerint alakult a bulijuk.

midnight coder 2019.11.09. 05:53:49

@Pár dollárral többért: Azért azt se felejtsd el, hogy ugyanezek a törökök már évek óta NATO zászló alatt, az amcsikkal vállvetve folytatják a népirtást Szíriában. És eleddig ez Merkel nénit sem annyira zavarta abban, hogy megállapodjon a törökökkel a szír migrik visszatartásáról.

Ha ma egy Trump, vagy pláne egy Obama bratyizna Erdogannal az amcsi olajcégek Közel-Keleti érdekeltséginek támogatásának céljából - és ne legyenek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy ha olajról van szó, bármikor megtennék - a honi liberósok szája azonnal alapállásba kerülne. Így persze, hogy a patás Orbán teszi ezt amibõl potenciálisan az ország profitál, na az tényleg felháborító. Amúgy persze valahol tényleg az, csak ne felejtsük el, hogy ha ma a törökök népirtanak a szíreknél, azt egy NATO tagország teszi, ráadásul az USA és Izrael egyik legfõbb Közel-Keleti szövetségese. Ja, és mint NATO tagországnak, természetesen nekünk is. Na, ez szerintem picit nagyobb gáz, mint a pesti útlezárások voltak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.09. 06:39:04

Ne kavard már össze a dolgokat! Szíriában a túlnépesedés (40 év alatt nyolcszoros) polgárháborút robbantott ki. Amibe beszálltak az oroszok, a törökök az amcsik, na meg az ISIS. Most viszont a törökök a saját kurd kisebbség ellen háborúznak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.09. 06:41:21

@apro_marosan_petergabor: Speciel ebben igazad van. Egy ilyen problémás biztosítás mellett nem kellett volna engedélyezni semmilyen tüntetést. Már csak biztonsági okokból sem. Mi lett volna ha egy terrorista a tömegben robbant?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.09. 06:43:06

@nemecsekerno_007: "Tudod ez olyan, hogy susogós mackóban nem megyünk zsinagógába..." - megszóltak érte?

midnight coder 2019.11.09. 07:59:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A törökök már jó ideje irtják az ottani kurdokat, csak eddig ez nem volt annyira központi téma a mainstream médiában. De már 2016-ban is harcoltak a kurdok és a törökök szíriában. Lásd Pl: faktor.hu/faktor-agyuval-tamadtak-a-torokok-sziriaban

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.09. 08:03:37

@Ismeretlen Autós:

Igen, emlékszem az esetre. A Húsvéti Nyúl volt akkor éppen Berlin demokrata polgármestere.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.09. 08:05:44

@Brix:

A török elnök nem diktátor, az orosz se az. A "diktátor" szó jelentése NEM az, hogy "nem tetszik a ballibeknek".

A biztonsági intézkedésekről meg persze lehet vitázni.

yourmomtits 2019.11.09. 08:51:20

@a szürkebarát ötven árnyalata: én nem, én a buta libsikkel ellentétben tudok kalkulálni és meg tudom szervezni az életemet.

@Etniez: LOL

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.11.09. 09:19:37

@midnight coder: "Ha ma egy Trump, vagy pláne egy Obama bratyizna Erdogannal az amcsi olajcégek Közel-Keleti érdekeltséginek támogatásának céljából"

Aztán mekkora befolyása van Törökorzságnak Szaúd-arábiára, Kuwitra meg a többi olaj nagyhatlaomra észkombájn? Semmi. Ellenben Putyin meg Erdogan remekül felhasználja ezt a törpe orbánt hogy az EU-t ott bomlassza ahol tudja.

"Amúgy persze valahol tényleg az, csak ne felejtsük el, hogy ha ma a törökök népirtanak a szíreknél, azt egy NATO tagország teszi,"

Eszes gyerek, akkora fake összefüggéseket tudsz te összemarhulni, hogy a végén még N´ógrády György lesz belőled az Eke tv-ben! Először is Töröko. nem NATO minőségében népirt, tehát a NATO-nak köze nincs a dologhoz. Másodszor a NATO védelmi szervezet, nincs doktrinált külső támadási célja és stratégiája. Ennyi köze van a N ATO-nak a törk háborús politikához.

Ennél azonbannagyobb gáz, hogy a török népirtást az EU tag fake-keresztény orbán támogatja és ´élteti, aminek kizárólagos célja az EU bomlaszt´ása. Még 22-ig elpróbálkozhat, aztán a parlamenti veres´ége után menekülni fog majd Putyinhoz meg Erdogánhoz. Ha azok még nem lógnának lámpavason.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.11.09. 09:24:30

@MAXVAL bircaman közíró:

Nem diktátork Putyin meg Erdogán? Te ruszkik által fizetett fake news gyártó Bulgár állat, utazz m´ár el ezekbe az országokba, aztán kezdjél el objektív, kormány kritikus cikkeket írni. Vagy ellenzéki pártot alapítani ´és tüntetéseket szervezni. Majd akkor jelentsed a fegyházból vagy a polónium kezeléseidről, hogy mekkora fasza demokratikus rendszerekl ezek az illibbant diktatúrák!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.09. 10:04:04

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Mindketten szabad, demokratikus választásokon nyerték el hatalmukat.

Törökül nem tudok, oroszul igen. Szóval a török médiahelyzetről cska másodkézből vannak infóim, pl. az hpgy az 5 legnagyobb török napilapból csak 1 kormánypárti. Orosz médiákból van egy rakás ellenzéki, a legkülonbözőbb irányzatok, melyek mást se tesznek, mint kritizálják a vezetést.

midnight coder 2019.11.09. 19:56:14

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: "Aztán mekkora befolyása van Törökorzságnak Szaúd-arábiára, Kuwitra meg a többi olaj nagyhatlaomra észkombájn?"

Úgy okoska, hogy amcsik legnagyobb Közel-Keleti katonai szövetségese Izrael mellett Törökország.

"Ellenben Putyin meg Erdogan remekül felhasználja ezt a törpe orbánt hogy az EU-t ott bomlassza ahol tudja."

Putyinnak nem érdeke az EU bomlasztása, max. az, hogy az EU a saját és a térség érdekeit képviselje az amerikai érdekek helyett.

"Először is Töröko. nem NATO minőségében népirt, tehát a NATO-nak köze nincs a dologhoz."
A NATO egy katonai szervezet. Ha az egyik tagországa épp háborút folytat egy másik ország ellen, ahhoz valahol a többi tagországnak is köze van.

2019.11.11. 08:51:37

@nemecsekerno_007: Fáj, mi? Hadd el, lesz még így se!

2019.11.11. 08:54:02

@yourmomtits: csak azt nem érte, ha a libsik ilyen buták, hogy tudták kiépíteni, azt a szőrnyű háttérhatalmat, ami markában tartja majdnem az egész világot.

yourmomtits 2019.11.15. 16:45:08

@a szürkebarát ötven árnyalata: erről ne engem kérdezz, én ebben nem hiszek

2019.11.18. 08:48:17

@yourmomtits: elsőre úgy tünt. Bocsi.
süti beállítások módosítása