Ha minden jól megy, június 16-a után mintegy három hónapos kényszerszünetet követően ismét kinyithatnak a fővárosi és vidéki mozik.
Filmszínházunk a kínai premier után négy hónappal bemutatja a COVID-19 című katasztrófafilmet. A főbb szerepekben: Nicoflex Nicholas ugandai-türkmenisztáni labdarúgó; Rozoga-Mankó Máriusz szállodatulajdonos; Vörös Rózsa Viola virágárus; Trombitás Lajos gitárművész; Csülökné Pék Nikolett szakács; és még sokan mások. Rendezte és a forgatókönyvet írta: az élet.
Tegye fel a kezét, aki közülünk szívesen beülne fél liter pattogatott kukorica és ugyanennyi, kotyvasztott, vizezett, felturbózott, csak színében kólára emlékeztető lötty társaságában erre a mozira? Ugye, hogy nem? És nem azért, mert nem látja maga körül a meg-megroppanó, aztán sétabotra támaszkodó gazdasági világot, hanem mert az elmúlt időszakban már a csapból sem a víz folyik, hanem valami masszaszerű, ki- és leapadhatatlan képződmény.
Miután több amerikai mozi premierjét jó esetben őszre (vagy rosszabban jövő ilyenkorra...) halasztották a forgalmazók, az unalomig ismételt sorozatok, a sokadszorra megnézett klasszikusok után gázra taposó nyár ide vagy oda, vágyik a filmfan a nagy fehér vászonra. Eddig is volt persze alternatíva, hiszen a Budapesti Távmozinak köszönhetően otthonunkban élvezhettük az előadásokat, mi több, a COVID-19-nek „köszönhetően” eljutottunk odáig, hogy az egyik legtehetségesebb, legmarkánsabb látásmóddal rendelkező filmrendezőnk, Hajdu Szabolcs online premierre invitálta rajongóit, ugyanis a Békeidőt először a Vimeón tekinthette meg a nagyérdemű.
Csupán érzékeltetésként, hogy mekkora a „baj”. (Az idézőjel azért követelte ki magának a helyet, mert ennél sokkal nagyobb gondok vannak a világban.) Aki követi a magyarországi lappiacot, az tudja, hogy két, a mozipremiereket fókuszba állító periodika szolgálja ki a publikumot, éspedig a Filmvilág folyóirat, valamint a VOX. Mindkét magazin havonta lát napvilágot, ám míg előbbi áprilisban, májusban és júniusban is megjelent, utóbbi a tavasz közepén összevont áprilisi-májusi lapszámmal jelentkezett a standokon. Tóth Csaba főszerkesztő-helyettes – akinek írásait a Pesti Est programajánló forgatói is ismerhetik, hiszen kritikái „Tulu” néven kerülnek közlésre – április elején a szerkesztőség levelében arról tájékoztatta az olvasókat, hogy tematikus lapszámot tart a kezében a filmrajongó, ugyanis premierek híján egyszerűen nincs miről írni. Már akkor előrevetítették az ominózus jegyzetben foglaltak, hogy a júniusi megjelenéskor hasonlóra számítson az érdeklődő – és így is lett. Hozzátéve, hogy a napokban felbukkanó új lapban már az áll, amennyiben pozitív változás áll be a koronavírus-járvány és a filmszínházak viszonyában – dacára a júniusi-júliusi elnevezésű számnak –, nem kizárt, hogy júliustól ismét havonta kerül az árusítóhelyekre a magazin.
Az viszont még kérdéseket vet fel, amennyiben visszatér az élet a régi kerékvágásba a mozik esetében is, vajon hányan válthatnak jegyet például az V. és a VIII. kerület határán állomásozó Premier Kultcafé valamelyik előadására? Ezen sorok írója azért a Kálvin térhez közeli kistermes mozit – a régi idők tanúi Vörösmartyként ismerhetik a helyet – hozta fel példaként, mert kevesebb, mint hatvanan férnek el a vászon előtt. Belépés csak maszkban, és egy sorban csupán egy néző foglalhat helyet? Ha igen, vajon hat-tíz emberért érdemes elindítani bármelyik filmet? Nyilván, elvégre akadt olyan, a pandémiát megelőző vetítés, amelyet összesen heten (!) tekintettek meg. Márpedig ez az információ nem a bársonyos vonású tikettkiadó kisasszonytól, netán a bájgúnár büfésfiútól vagy a fiatal Jáksó Lászlóra emlékeztető mozigépész asszisztensétől való, ugyanis az alkotásra beülők között volt ezen sorok írója is. Persze az is igaz, ha a COVID-19 nem kerül újra műsorra, már akkor úgy érezhetjük magunkat, mint a Gellért-hegy lábujjait mágneses rezonanciával simogató, a közelben zakatoló, néha meg-megálló 47-es és 49-es villamos: sínen vagyunk.
