PONYVALEGÉNY

SZÜLETÉSNAP | Gyöngyös gyöngye, a bronzbarna aranya – Farkas Franciska: 40!

November 5-én kerek évfordulót ünnepel a színházban, mozifilmben és tévésorozatban is rendre remeklő művésznő

2024. november 05. - Horváth M. Attila

27882011_f4dce4a67245aa8f2d0b62154b03278f_wm.jpgNovember 5-én ünnepli negyvenedik születésnapját a színművészként és drámapedagógusként is (el)ismert Farkas Franciska, akit a filmszerető közönség leginkább a Viktóriából, a Brazilokból, az Örök télből és persze az egyik legprofibban összerakott magyar sorozatból, az Aranyélet Oszijaként ismerhet. 

Tovább

MTK–ZTE: Németh Ervin debütálását Németh Krisztián rontotta el

A fővárosban újoncot avató Zalaegerszeg fiatal cerberusa remekelt a két kék-fehér csapat csatája során

nemeth_ervin.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngZALAEGERSZEG | Harminckilenc NB III-as mérkőzés után a negyvenedik bajnokiján már az élvonalban védett a Márton Gábor dirigálta ZTE FC 21 esztendős kapusa, Németh Ervin, aki a széles nyilvánosság előtt eddig nemigen volt ismert, ám honlapunk látogatói közel három évvel ezelőtt már olvashattak róla. 

Tovább

Piedone pofonjaitól volt hangos október utolsó napja

Bud Spencer idén ünnepelte volna kilencvenötödik születésnapját

piedone_afrikaban_mokep.jpgAz előző hónap utolsó napján lett volna kilencvenöt éves Carlo Pedersoli, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Bud Spencer. A szó minden értelmében vett olasz művészóriás 1929. október 31-én látta meg a napvilágot és immár több mint nyolc esztendeje, 2016. június 27-én hunyta le örökre a szemét. 

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: MECSÉRI SÁRA, a Veszprémi ESC futsalosa

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert már egész pici koromtól kezdve voltak kapusedzéseim, és ezek nagyrészt fiúkkal, akik nyilván nem sajnáltak”

kapuskerdesek_uj.JPGTizenegyes, mégsem büntető: 2022. július 4-től megújult formában és felvetésekkel, összesen tizeneggyel jelentkezik az eddig csak labdarúgókat bemutató Kapuskérdések rovat, ugyanis immár nem csupán futballisták, hanem egyéb csapatsportágak – jégkorong, kézi- és vízilabda – ismert vagy kevésbé ismert cerberusait is felkérjük, hozzák közelebb szakmájukat olvasóinkhoz. Aki az alábbiakban megússza kapott gól nélkül, miközben az érdeklődésünket nem hárítja: Mecséri Sára, az előző évadban a női futsal NB II Nyugati csoportjának 4. helyén záró Veszprémi Egyetemi Sport Club kapusa.

Tovább

Csárdi Antal: „Számukra ez nem érték” – Magyar Rádió: romok a szélben

A Bródy Sándor utca környékén már semmi sem lesz ugyanaz, mint régen, a magyar kultúra egyik legfontosabb bázisáról hamarosan már csak múlt időben beszélhetünk

img_20241028_155751.jpgMenteni a menthetőt. Így tesz a kormány, amikor újabb súlyos százmilliókat költ nemzeti konzultáció címszó alatt kárfelmérésre. És így tesznek a Momentum tagjai, illetve aktivistái, amikor arra kérik a hátizsákkal, tömött szatyrokkal vagy éppen zsebre dugott kézzel, dudorászva a közeli, szélfútta aluljáró lépcsőin felcaplató, mit sem sejtő járókelőt a Kálvin téren egy valószerűtlenül tavaszias október végi délután, a sittszagú porfelhő közelében, írja alá az elé tett ívet. Írja alá, mert nagyon is fontos ügyről van szó. A Magyar Rádió épületeiről, a magyar kultúra egyik bástyájáról, amely hamarosan a földdel lesz egyenlő.

Tovább

Fővárosi fókusz, avagy III. Kerületi TVE után Soroksár: már tavaly sem kapott gólt a Sopron Óbudán, ám idén nyert is

Bücs Zsolt hétközi Magyar Kupa-meccsre készülő csapata a 2023 augusztusában elért 0–0 után 2024 októberében 2–0-s sikert ünnepelhetett a bajnokságban

bucs_zsolt_2_1.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | Volt miért visszavágnia Óbudán a Sopronnak az NB III Észak-Nyugati csoport 13. fordulójában, mert bár az előző évadban, tavaly augusztusban hasonló párosításban 0–0-ra végeztek a felek, a hűség városában, 2023 novemberében viszont 3–1-re nyert a III. Kerületi TVE.  

Tovább

Csik Tibor: kettőből semmi – az Alsónémedi a Hernád után az Újhartyántól is vereséget szenvedett

Egymás után került sor az ASE kapusának korábbi csapatai elleni bajnokikra

csik_tibor_ase.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngALSÓNÉMEDI | A sors furcsa fintoraként két, egymást követő fordulóban is korábbi csapata ellen lépett pályára a kapus Csik Tibor, ám ennyiben ki is merült az örömteli rész, ugyanis az ASE a Pest megyei II. osztály Déli csoport 9. fordulójában Hernádon (1–0), míg a múlt hétvégi 10. játéknapon, hazai környezetben az Újhartyántól (3–5) is vereséget szenvedett. 

Tovább

Vanczák Vilmos vereséggel tért vissza Újpestre

A korábbi 79-szeres válogatott védő által dirigált Puskás Akadémia II. a lila-fehérek második csapatától kapott ki

p3250409.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | 2001-től öt szezonon át volt a lila-fehérek labdarúgója a korábbi 79-szeres válogatott Vanczák Vilmos, aki a magunk mögött hagyott hétvégén visszatért Újpestre, ahol kellemetlen meglepetés érte. 

Tovább

A Sopron Basketben a piros-kékek ellen nem a volt Vasas-kosarasok villogtak

Böröndy Vivien 6, míg Papp Klaudia 3 pontot szerzett korábbi egylete ellen

borondy_vivien.jpegNehezen indult, de végül könnyedén, harmincnégy ponttal nyert a női kosárlabda NB I 6. fordulójának szombati játéknapján a hazai környezetben fellépő Sopron Basket a Vasas Akadémia ellen. 

Tovább

Könyvpiaci szereplők: egy év letöltendő

Jogszabályváltozás után: a 2024. október 1-je után megjelent kötetek esetén csak minimális eltérés mutatkozhat az eredeti árhoz képest

img_20241013_141403_libri_konyvesbolt.jpgNoha alapvetően már annak is örülni kell, ha valaki a metrón a Dózsa György út és a Határ út között zötykölődve, elmélázva nem a hol ityegő, hol pittyegő mobiltelefonját nyomkodja, hanem nyomtatott formátumot olvas elmélyülten, az viszont kérdéses, mennyire válik be a könyvpiacon október 1-jén életbe léptetett új jogszabály. 

Tovább
süti beállítások módosítása