Műfaj és műfaj között lesz különbség, mindazonáltal eljutottunk odáig, hogy magyar zenészek miatt nem csupán koncertekre járni érdemes, hanem olykor beülni egy hangulatos, plüssfotelekkel jól felszerelt moziba – úgy mint Demjén Ferenc, vagy a későbbiekben Zalatnay Sarolta miatt. 

A Bergendy vagy a V’-Moto Rock-korszak legjobbjai most a fiókban maradnak. Nem lesz szó sem iskolatáskáról, sem aznapi főzöcskéről vagy jégszívről, merthogy ott vannak a szólólemezei – az első még 1977-ből, Fújom a dalt címmel –, a csodálatos hangzásvilágú stúdióalbumai, amelyeknek az a különlegessége, hogy más előadókkal ellentétben Demjén Ferencnek minden önálló korongján található legalább négy-öt sláger(gyanús szerzemény). Az egyértelmű kijelentés nem véletlen, ezen sorok írójának ugyanis a december 21-én a hetvennyolcadik születésnapját ünneplő művész összes szólóalbuma a polcán pihen, így a zenei munkásságára van némi ráhallása. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy sokra hivatott magyar filmeseknek is volt, így a Demjén-slágerek közé ékelődő történetfolyamból létrejött az, ami december 12-től látható a mozikban, Hogyan tudnék élni nélküled? címmel.  

Hogy a legendás muzsikus feltűnik-e a vásznon, maradjon meglepetés, Zalatnay Sarolta ellenben dramatizált dokumentumfilmben tűnik majd fel. Mintegy ötvenmillió forintnyi állami támogatással januárban kezdik el forgatni a Tékasztorik operatőreként ismert Gráf Péter rendezésével készülő Vörös Sarolta – Történetem című alkotást, amely felöleli a hetvenhét éves művésznő közel hat évtizedes pályafutását. 

Két művészlegenda, két (film)eset. Hogy a zenés vígjáték vagy a dokumentumdráma az üdvözítőbb, azt ma még lehetetlen megmondani, mindenesetre, ha számít a jegybevétel, előbbivel több esély kínálkozik a sikerre a készítőnek, illetve forgalmazónak, utóbbi kapcsán pedig kevésbé szórakozik jól a mozilátogató, márpedig aki betér a filmszínházba, leginkább kikapcsolódni szeretne.