BUDAFOK–KAZINCBARCIKA 0–5 | Napra pontosan csaknem fél évvel a kinevezése után – jelen állás szerint – önként távozik a helyi BMTE vezetőedzője, Dajka László, miután a fővárosiak az NB II 4. fordulójában, a Promontor utcában ötgólos vereséget szenvedtek az eddig még nyeretlen alakulattól.
Már a vasárnapi csata előtt érdekes helyzetbe kerültek a szakvezetők, ugyanis a házigazdát trenírozó Dajka László együtt dolgozott még Kisvárdán a nyáron Kazincbarcikára szerződő Lucasszal, míg a látogatót ugyancsak a két szezon között átvevő Erős Gábor éppen előző alakulata otthonába látogatott – mi tagadás, emlékezetesre sikeredett a visszatérés. A BMTE kapuját védő Auerbach Martin számolatlanul kapta a gólokat, köszönhetően a triplázó Pethő Bence, valamint Kártik Bálint és a volt válogatott Varga József találatának, miközben a túloldalon Fadgyas Tamás egyszer sem kapitulált. A lefújás után – a mai magyar futballban némileg meglepő módon – lemondott, majd hozzátette, reméli, elfogadják a vezetők az elhatározását. Szó se róla, a Budafok nem brillírozott eddig, de azért összességében a négy összecsapáson szerzett négy pont a lehetőségek és az állomány tükrében nem akkora blama, mint a csikorogva-nyikorogva araszoló egykorvolt nagycsapaté – igaz, ott nem is valódi karakter ül a kispadon. Ami szerfelett furcsa: a Budafoki MTE hivatalos felületein hétfő éjfélig (!) egy szó (!) nem jelent meg arról, hogy Dajka László távozik, amit lehet úgy értelmezni, hogy a vezetők látják azt a munkát, amit a szakember a társulatba feccöl, így azt is tudják, a mostani kisiklás nem az ő bűne, így nem fogadják el a tréner lemondását. Akár így, akár úgy, legközelebb annak a Tatabányának az otthonában vizitálnak a fővárosiak, amely hétfő este borította a papírformát és teljesen megérdemelten 1–0-ra legyőzte a színtelen, szagtalan Fáy utcai mesekönyvboltot – Mekk Elekből több példány is elérhető –, s belegondolni is szörnyű, hogy Illovszky Rudi bácsi, Mészöly Kálmán vagy éppen Várady Béla mit mondana, ha látná az elképzelés nélküli vergődést. Az a Tatabánya lesz a Budafok legközelebbi vetélytársa, amelynek kispadján a 2008/2009-es évadban még Dajka László ült...