Jónak lenni jó. Ez nem a(z úgynevezett, egyébként újkorában soha nem létezett) közmédia karitatív műsora. Újabban legalább műsor van – még ha cirkuszi is, köszönhetően a cilinderből előkeveredő bohócoknak, amivel senkit nem bántok meg, mindjárt meglátják, miért –, így a jó fokozása nem a még jobb, bajnoknak lenni viszont más dimenzió. Ha máshol nem is, a Fáy utcában bizonyára értik és érzik a különbséget.
Ott, ahol a nézőszám olyan, akárcsak Cameron Diaz mosolya – szívdöglesztő –, illik az ezerfejű kifejezés a publikumra, amely még kitart a vergődő piros-kékek mellett, de mosolyogni már egyre kevésbé tud. Miközben nevetni kell, leginkább azon, hogy kiderül, a XIII. kerületben sem az idősekkel, sem a fiatalokkal valamiért nem akaródzik a feljutás, bárki legyen is az edző, marad az NB II. Újabban Gera (porond)mesteré a marsallbot, aki szöges ellentéte a játékoskori valójának, miközben futballistaként ragyogott a pályán. Nehéz megítélni, kinek van igaza, mindazonáltal ami tény, a Gera–Csizmadia páros tovább folytathatja az eredményekben nem megmutatkozó, tehát láthatatlan munkát, míg az erőnléti edzőnek, Ferenczi Istvánnak megköszönték az eddigieket. Tehették, mert utóbbinak lejárt a szerződése, és milyen a magyar, na, milyen? A legkisebb ellenállást keresi. Ha úgy van, hogy az edzőpáros a közelmúltban megejtett raporton azzal érvelt, vagy ők maradnak, vagy Ferenczi, az mindent elmond a kohézióról, az meg végképp, hogy mindezek ellenére megváltak a labdarúgóként a Vasast is erősítő kiváló sportembertől.
A sör nem ital, a medve nem játék, Gera Zoltán pedig nem edző, legalábbis klasszikus értelemben semmiképp. Hogy mit keres a Fáy utcában, azt ne tőlem kérdezzék – egyébként sokat... –, igaz, Ferencváros nincs igazán messze Angyalföldtől (idézek egy piros-kék színekért rajongó hölgyszurkolót: sajnos...), ám ez csak az elmélet, a gyakorlat egészen más. Biztosan ismerik a viccet, benne a férj, a feleség, meg a lányuk kalandjaival. A férj felveti a lányának, lefeküdne-e egy férfival ötmillió forintért, mire némi hezitálás után igen válasz érkezik. A feleségétől megkérdi ugyanezt, de csak egymilliót ajánl fel. Kis gondolkodás után az asszony is igent mond, mire a férfi rezignált arckifejezéssel megjegyzi: elméletileg tehát van hatmillió forintunk, gyakorlatilag viszont két kurvával élek együtt. Ne keressenek hasonlóságot, mert ugyanúgy járnak, mint azok a zsurnaliszták, akik arról kérdezték Gennaro Gattusót, mennyiben köszönheti az akkor Milan-beli csapattárs, Andrea Pirlo a sikereit a középpályán történő tehermentesítésének? A bulldogszerű fedezet úgy válaszolt, ne keverjük a szart a Nutellával. Könnyen beszélt – az olasz élvonalból.
