PONYVALEGÉNY

Kecskeméti József távozik Tápiószentmártonból

Három év után köszönt el az Aranyszarvas SE-től a Cegléd korábbi kitűnősége

2023. július 03. - Horváth M. Attila

kecskemeti_jozsef_foto_cegledi_sport.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngTÁPIÓSZENTMÁRTON | A 2023/2024-es évadnak nem Kecskeméti József irányításával vág neki a helyi Aranyszarvas SE, amelynek a szakember három sikeres szezon után int búcsút. 

Egy korszak véget ért. Hat ponttal az utolsó előtti helyen állt az Aranyszarvas SE, amikor egyszer csak vége lett a bajnokságnak. Hogy nem lett belőle kiesés, illetve totális futballcsőd, csak annak volt köszönhető, hogy a 2020. március 14-én Tápiószelén a Fehér Szilárd dirigálta, bombaerősnek számító házigazda ellen lejátszott és 6–1-re elveszített találkozót követően a vírus megálljt parancsolt a tabellán ide-oda poroszkáló erős tónusú vonalaknak is. A klubvezetés, élén a napi huszonnégy órából némi túlzással ugyanennyit a futballal foglalkozó, rendkívül elhivatott Tóth László elnökkel érzékelte a bajt, így olyan trénert keresett a társulat élére, akivel mindez még egyszer nem fordulhat elő. Kecskeméti Józsefre esett a választás, aki csakhamar elérte, hogy ne csupán innen-onnan összevedlett csapatról, hanem elit alakulatról beszéljenek a környéken.  

A Ceglédi Vasutas korábbi kitűnősége három esztendeje állt munkába, ám mézeskalácsház kéményén olvadt karamellkrémként lecsurgatott mondatok helyett maradjunk a száraz tényeknél, merthogy a három bronzérem mindennél beszédesebb. Kecskeméti Józseffel a kispadon – papíron – 86 bajnokit vívott a tápiószentmártoni alakulat, akivel összesen 57-szer győzött, 12-szer végzett döntetlenre és 17-szer szenvedett vereséget az Aranyszarvas SE, ami több mint vállalható produkció, különösen, ha hozzátesszük, a tréner dirigálásával a társaság összesen 183 pontot gyűjtött, 211 gólt szerzett és csupán 93 találatot kapott.   

Az idén 48 éves szakember – bár a hétköznapokban vidám és pozitív személyiség, stílszerűen – nem enged a negyvennyolcból: mivel nem a középszerűség élteti, felállt a tápiószentmártoni kispadról. Teljességgel érthető, ha a sorozatban elért harmadik pozíciók után nem visszafelé tekintgetne és a hetedik vagy a tizenegyedik helyet venné célba, hiszen sikerorientált emberként az semmiképp sem motiváló. Amikor Kecskeméti József érkezett, az Aranyszarvas SE lenn volt, míg távozásakor fenn. Ha elfogadjuk, hogy az élet körforgás, akkor... Ám most csak egyvalami biztos: Tápiószentmártonban egy korszak lezárult. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr9418158464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása