PONYVALEGÉNY

INTERJÚ | Probáld Attila: „Nehéz elhinni, hogy ez nem csak egy álom volt”

A Pest megyei II. osztály Déli csoport utolsó fordulójának utolsó utáni percében a harmadik helyről a másodikra ugró Diósdi TC győztes gólt szerző 41 éves csapatkapitánya azt reméli, jönnek a fiatalok, akik lerángatják róla a mezt

2023. május 30. - Horváth M. Attila

probald_attila_kopf.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngDIÓSD | Ha valaki visszalépést vizionálva abból indulna ki, hogy az előző évad végén az első, míg ezúttal a második helyen zárt a DTC, ne tegye, ugyanis amíg 2022-ben a megyei harmadosztályban végzett az élen Polákovics Attila csapata, addig 2023-ban a megye-kettőben jutott egyről a kettőre, de – mint arról a napokban röviden már beszámoltunk – sokkal inkább háromról a kettőre a társulat, méghozzá a csupaszív csapatkapitány, Probáld Attila utolsó utáni pillanatban elért nagyszerű góljával. 

Meglepetés! A Pest megyei II. osztály Déli csoport legkellemesebbjét egyértelműen a Diósd okozta, amely újoncként harcolhatott volna a bennmaradásért, ám inkább küzdött a dobogóért. Sokat sejtető tény, hogy a Polákovics Attila vezette szakmai stáb által remekül összerakott alakulat mindössze egyetlen olyan bajnokit vívott az évadban, amelyen nem született gól, éspedig a másik újonc Tápiógyörgye otthonában, idén márciusban. Ha az elmúlt hétvégén is találat nélküli ikszre végez a DTC, az a tápiószentmártoni Aranyszarvasnak kedvezett volna, és bár az utolsó előtti minutumig döntetlenre álltak a felek (1–1), ekkor a fellazuló házigazda jobb oldalán vezetett utolsó akciót a Diósd, aminek a vége az lett, hogy Probáld Attila elé került a labda, aki nem a labdába pöccintett vagy pörgetett, hanem lőtt, éééééééés...  

szigeti_david_pales_tamas_probald_attila.jpgponyvalegeny_mini_uj_2023.jpgAz volt a taktika, hogy a legvégén robban a bomba 

Igyekeztünk volna mi hamarabb megnyerni a meccset, de a nagy könyvben ez most így volt megírva felelte Probáld Attila, a Tápiószentmártonban 2–1-es diadalt arató, így az ezüstérmet a nagy vetélytárs pályáján megszerző Diósdi TC 41 esztendős, győztes gólt szerző csapatkapitánya. – Nehéz elhinni, hogy ez nem csak egy álom volt.  

ponyvalegeny_mini_uj_2023.jpgFel tudja idézni a 93. perc eseményét, vagy ahogy a megérdemelt pezsgő és az örömkönnyek, minden összefolyt?  

Katartikus volt az egész támadás, az, hogy én értem oda és ilyen pontosan és erősen el tudtam lőni a labdát, az pedig maga a csoda. Vagyis inkább a csapat kitartásának, akaratának és hitének a diadala.  

ponyvalegeny_mini_uj_2023.jpgKoltai Róbert kultfilmjében a rendre felcsendülő Presser Gábor-szerzemény után szabadon: nagy utazás, és tényleg ez az élet. Ez a második pozíció első helyezéssel ér fel?  

Feljutó társulatként ezüstöt nyerni felér egy arannyal. Az esztendők óta egyre jobb és jobb csapatunk idén kihozott magából mindent, fantasztikus szezonunk volt, aminek ez a meccs és annak az utolsó pillanata az egész éves munkánk megkoronázása volt.  

ponyvalegeny_mini_uj_2023.jpgNem az eredményesség okán kérdezem: ez a legjobb Diósd, amelyben valaha pályára lépett?  

Igen, de leszünk még jobbak is! 

ponyvalegeny_mini_uj_2023.jpgAzt mondják, a csúcson kell visszavonulni, márpedig a jelenlegi alakulatnak alighanem ez az. Azért nyugtassa meg a klub szurkolóit és szimpatizánsait, ugye, ez eszébe sem jut?  

Szerintem a DTC-nek nem ez a csúcs, leszünk mi még magasabban is, ebben biztos vagyok. Az, hogy nekem ebben mi lesz a szerepem, az még nyitott kérdés. Érkezik augusztusban a harmadik gyermekünk, vezetek egy prosperáló reklámügynökséget, és remélem, jönnek a fiatalok, akik lerángatják rólam a mezt.  

A Diósdi TC bajnoki szereplése számokban (2022/2023) 

diosdi_tc.png találatot szerzett ősszel és tavasszal a társulat az Aranyszarvas SE ellen, és mivel az odavágón 2–0-ra, míg május végén 2–1-re nyert Polákovics Attila csapata, a legnagyobb vetélytárstól hat egységet vett el   

diosdi_tc.png esztendeje a Diósdi TC labdarúgója az ezüstérmet jelentő győztes találatot szerző Probáld Attila 

diosdi_tc.png gól volt a legtöbb, ami a gárda valamelyik bajnoki mérkőzésén született, a 29. játéknapon Krasznay Sándorék 8–0-ra győzték le a Lantos István játékos-edző dirigálta Üllőt, alaposan visszavágva az ősszel elszenvedett kudarcért 

diosdi_tc.png mérkőzésen zárt hiba nélkül a korábbi NB I-es labdarúgó, Páles Tamásnak köszönhetően összefogott hátsó alakzat, az Albertirsa ősszel és tavasszal sem tudta bevenni a legtöbbször Sebestyén István által védett diósdi kaput  

diosdi_tc.png12  bajnokin át tartó veretlenségi sorozatot produkált az újonc az 1. és a 12. forduló között, Pásztor Dániel és társai 2022 augusztusa és novembere között 32 pontot gyűjtöttek – a 13. körben Üllőn 3–2-re kikaptak –, ami megalapozta a parádés produkciót 

diosdi_tc.png15  pontot szerzett tavaszi idegenbeli fellépésein, és mivel a hét bajnoki közül négyet megnyert és háromszor remizett, így 2023-ban vendégként veretlen maradt a DTC 

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr1518135748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása