Október 24-én, hétfő este a Puskin moziban került sor a Kasvinszki Attila rendezésében és főszereplésével forgatott, a Katlan Csoport támogatásával elkészült és a Neon Film által bemutatott Hasadás filmpremierjére. A Ponyvalegény a helyszínen járt.
Laci eltűnt. Nem plakátolták ki vele a Széll Kálmán teret, a villamosmegállóig tornacipőben trappoló maxiszoknyás vénasszonyok sem óbégattak jajveszékelve, ahogy kőrözést sem adtak ki ellene. Volt, nincs. Felszívódott, elnyelte a föld, mintha sosem létezett volna. Csak a hangját halljuk, aztán már azt sem.
A gyerek sincs meg, pedig edzésre megy. Ő is olyan, mint Columbo hadnagy felesége. Központi téma, mégsem látjuk egyiküket sem. Talán még az anyja (Szorcsik Kriszta) sem tudja, milyen sportágat űz a kölyök, ami egyfelől rémisztő, másfelől érthető: művésznő a felmenő, aki egy idő után Csehovval kel és fekszik. Az apa (Seress Zoltán) is művész, csak valahogy sokkal kimértebb, sokkal racionálisabb gondolkodású, olyan fazon, aki tudja, mi miért történik – a tapasztalat beszél belőle.
Az almás-fahéjas tea is elkészül, szürcsöli is a főhősnő, és bár a néző néha felkacag – Seress Zoltán egy-egy mimikája is briliáns –, komoly, kezdődő dráma bontakozik ki Csehov műve mellett a közösbe minden értelemben sokat adó férj és a feleség között. A Három nővér izgalmas produkció, kiváltképp akkor, ha két főszereplő van csupán. A nő és a férfi. A férfi és a nő. Meg a gyakorlatilag a kocsijában élő, a barátnőjét (Miklósi Luca) is ottalvós autós randin fogadó, az elfogadhatatlan helyzetet is elfogadó független színházi rendező (Kasvinszki Attila), aki kitalálta és megvalósítaná az előadást. A férj kételkedik és háborog, hogy áldozatot hoz, már megint ő, a nő meg kérlelhetetlenül készül, már megint tovább marad, átadja magát a produkciónak, afféle teljes hasonulás bontakozik ki a vásznon.
Az időt, energiát nem kímélve elpróbált, de sokkal inkább próbára tett darab férfi főhőse (Kozma Károly) furcsa figura, nevezzük művészléleknek. Magának való természetkedvelő, aki egy ponton túl nem tudja megvalósítani, amit a rendező kér, mert az már túl heves, túl durva, túl sok.
Kasvinszki Attila filmrendezése rámutat, hogy összefogással, hallatlan, de nagyon is látható alázatos hozzáállással, bámulatos alakításokkal a férfi és a nő színpadi párosa sikerre volna ítélve, ha az a volna ott nem volna.
Szeretjük a magyar műveket. Azokat az alkotásokat, amelyek szólnak valamiről. Azt pedig már Besenyő Pista bácsi is megmondta, hogy a semmi az nem valami, de a valami az nem semmi. Kasvinszki Attila vígjátéki elemeket nem nélkülöző filmje pedig nem semmi, sokkal inkább valami. Megfoghatatlanul rabul ejtő, éppen azért, mert olyan, mint a betonkeverőben készült gyros. Elképedünk, hüledezünk, öklöt rázunk és szentségelünk, miközben persze tudjuk jól, hogy az álom nem mindig a valóság, elvégre csak az utóbbinak van hamisítatlan életszaga.
Vászon, szerelem Meglehet, kevesen tudják, de a Hasadásban házaspárt játszó Szorcsik Kriszta és az idén májusban a hatvanadik születésnapját ünneplő Seress Zoltán a valóságban is összekötötték az életüket. A művészek a megismerkedésük után közel két évtizedig nem dolgoztak azonos előadásban, a 2018-ban bemutatott A pandák gyönyörű utazása volt hosszú esztendők után az első közös produkció. Seress Zoltánt és Szorcsik Krisztát nem csupán a színházkedvelők ismerhetik, ugyanis előbbi nemcsak jól ismert és közkedvelt magyar mozifilmekben (Üvegtigris, Magyar vándor, Az igazi Mikulás, Csak szex és más semmi, Kincsem) szerepelt, hanem a tévénézők nagy örömére feltűnt az Aranyélet, a Korhatáros szerelem és a Válótársak című nagy sikert arató sorozatokban is.
