PONYVALEGÉNY


ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Gelsi László (Tiszaújváros)

A felnőttek közötti első bajnoki cím várhat: „Egyértelmű cél a bennmaradás”

2023. március 29. - Horváth M. Attila

A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább

INTERJÚ | Radics Márton: „Diósgyőr különleges hely, különleges szurkolókkal, ahol igazán labdarúgónak érezheti magát az ember”

A DVTK-val az élvonalba készülő utánpótlás-válogatott futballista szerint hétfő este szoros meccsen győzhetnek legjobbjaink a Bulgária elleni Eb-selejtezőn, amennyiben kellően türelmes játékkal rukkolnak ki

DIÓSGYŐR | Ott futballozhat, ahol minden adva van a sikerhez. Csodálatos stadion, fantasztikus szurkolótábor és hozzá remek képességű játékosokból álló bajnokesélyes brigád – az NB II-ben. Radics Márton azonban ennek is a jó oldalát nézi, hiszen azt vallja, a publikum ugyanúgy ki van éhezve az…

Tovább

Csábi József: kettőből kettő – hazai pálya után idegenbeli bravúr a Kazincbarcikától

A Diósgyőr után a Csákvárt is legyőzte új edzőjével a KBSC

CSÁKVÁR–KAZINCBARCIKA 1–3 | A Varga Attilát váltó, legutóbb a Szolnoki MÁV-nál dolgozó Csábi Józseffel a kispadján megtáltosodtak a borsodiak: február utolsó hétvégéjén hazai környezetben az élvonalba jutásért harcoló, patinás Diósgyőrt 1–0-ra verték Megyeri Gáborék, március első vasárnapján, az NB…

Tovább

SPORTÁGVÁLASZTÓ. Aki beavat a részletekbe: JUREK GÁBOR, a Diósgyőri VTK labdarúgója

Álmok nélkül nincs holnap: „NB I-es gólkirály szeretnék lenni és meghatározó játékos minél hamarabb, hogy aztán külföldön is ki tudjam magam próbálni egy magasabb szintű csapatban”

Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Jurek Gábor, az NB II-ben 20…

Tovább

SPORTÁGVÁLASZTÓ. Aki beavat a részletekbe: BÉNYEI ÁGOSTON, a Diósgyőri VTK labdarúgója

„Nagyon tudatosan élek” – vallja az NB II listavezetőjének 19 esztendős középpályása, aki mindig racionális döntést hozva szeretne egyre feljebb és feljebb lépkedni a ranglétrán

Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Bényei Ágoston, az NB II-ben a…

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Kiss-Lantos Hanna (Haladás-Viktória)

Tíz gól a célja a jelenlegi szezonban az utánpótlás-válogatott támadónak, valamint az, hogy szombathelyi csapatával ismét a bronzéremért küzdhessen

A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább

Újonc az újoncnál: 24 évesen NB I után magyar negyedosztály

Zöldesi Illés 2019 decemberében még a Kisvárda–MOL Fehérvár bajnokin védett

BUDAPEST » A Diósgyőr, a Kisvárda, a Zalaegerszeg és a Debreceni VSC után a Budapest-bajnokság I. osztályának újoncánál véd az ősszel a cerberus, akinek a kvalitásai alapján nem a magyar negyedik vonalban volna a helye.

Tovább

ESZEL-ISZOL. Akivel egy asztalhoz ülünk: BACSÓ ZSÓFIA, a DVTK kosárlabdázója

Elégedett lehet az irányító, hiszen amit Miskolcon elterveztek, az megvalósult: „A bajnokságban a harmadik helyen zártunk, a kupát megnyertük és az Európa Kupában is helyt álltunk”

A sportoló nem csupán fut, cselez, lő és gólokat szerez, hanem naná, hogy táplálkozik is. A Foci a köbön oldalon korábban rendszeresen jelentkező rovatot újjáélesztve különböző csapatsportágakban remeklő hölgyeknek és uraknak adjuk át a képzeletbeli kötényt, amelyben kifejthetik, mi a kedvenc…

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Hornyák Zalán (Mezőkövesd)

„Sokszor mondták az edzőim, hogy »gyere feljebb nyugodtan«, azonban ez egy rövid percig volt így, utána megint a kapu előtt találtam magam”

A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben,…

Tovább

Diósgyőr: Vitelkiék győztes visszatérése

A DVTK korábbi legendás labdarúgója és trénere, Vitelki Zoltán a vendéggárda edzőjeként, míg Balázs fia góllal bizonyított

DIÓSGYŐR II.–TISZAÚJVÁROS 2–4 » Még ha csupán egyetlen bajnoki erejéig is, de visszatért a DVTK-hoz Vitelki Zoltán, az egyesület egykori futballistája és edzője vasárnap délelőtt.

Tovább
süti beállítások módosítása