A futballistáknál évekkel ezelőtt nagy sikert arató, régi-új, sportolókat fókuszba helyező nyári rovattal jelentkezik honlapunk július 1-től, – a tervek szerint augusztus végéig. Az általunk megkérdezettek ezúttal nem csupán a maguk mögött hagyott szezonról nyilatkoznak, hanem a kikapcsolódási szokásaikról is szót ejtenek. Tehát vakációra fel – hurrá, nyaralunk! Akivel ezúttal vakációzunk: Vezsenyi Adrienn válogatott röplabdázó, sorrendben a Röpke SE Kecskemét, a BDSE, az MTK Budapest és a Vasas Óbuda korábbi feladó átlója.
NYÁRI FELFRISSÜLÉS
Fagyi vagy jégkrém? Fagyi.
Hideg ásványvíz, szénsavas üdítő vagy jeges tea? Változó, de inkább az ásványvíz és a jeges tea.
Sima, fokhagymás vagy sajtos-tejfölös lángos? Egyértelműen fokhagymás és sajtos-tejfölös, így egyben. (nevet)
Fővárosi strand vagy tópart? Mindkettőt szeretem.
A nyár eddigi legszebb pillanata: Montenegrói nyaralásunk estéi, naplementéi.
Ami még megvalósításra vár a nyáron: Még szeretnék egy-egy hétvégén aktív programot, kikapcsolódást szervezni, elutazni, de már csak Magyarországon belül valahová.