PONYVALEGÉNY

VSK Tököl: meghatározó labdarúgók távoztak

Pest után a Bács-Kiskun megyei I. osztályban folytatja a duó

2023. február 04. - Horváth M. Attila

p4110125.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngTÖKÖL | Két, leginkább a védekezés stabilitásáért felelős futballista intett búcsút a télen a Pest megyei I. osztályban 16 ponttal a 12. helyen állomásozó helyi VSK-nak, akiket a tavasz folyamán nem lesz egyszerű pótolni.

p4110168.JPGA védelemben bevethető Bödő Dominic és az ugyancsak a hátsó alakzatban, illetve a középpályán is hasznos teljesítményre képes Patály János Pest megyéből Bács-Kiskun megyébe tette át a székhelyét. A korábban Szigetszentmiklóson, Diósdon, Taksonyban és Bugyin is megforduló 28 esztendős Bödő és az NB I-ben a Nyíregyháza Spartacus színeiben bemutatkozó, a későbbiekben Diósdon, Taksonyban és Dunaharasztiban is szereplő 34 éves Patály egyaránt a tabella 5. pozíciójában telelő, az ősszel 17 egységet szerző Kecel FC-ben folytatja karrierjét. Előbbi a VSK Tököl színeiben az elmúlt másfél szezonban 29 bajnokin jutott szóhoz – ezen időszak alatt gólt nem szerzett, de nem is ez volt a feladata –, míg utóbbi 2021 tavaszától mostanáig 30 „megye-egyes” meccsen három alkalommal bizonyult eredményesnek.

Az új fiúkra – meg persze a régiekre – nem vár könnyed idénynyitó, lévén a Bács-Kiskun megyei I. osztály 14. fordulójában, március 5-én, vasárnap 14:30-kor a 32 ponttal listavezető Kiskunfélegyháza lesz az ellenfél. Az a társulat, amelytől az ősszel idegenben úgy szenvedett 3–2-es vereséget a Kecel, hogy a látogató 3–0 után három percen belül szerzett két találatot, és bár az utolsó félórában is volt lehetősége az egalizálásra, az eredmény már nem változott. 

kecelfc_logo.pngKorábbi csapattárs az összekötő kapocs  Mondhatni, nagy ugrásra vállalkozik a télen Bödő Dominic és Patály János, hiszen merőben más futballkultúrájú pontvadászatba nyernek vélhetően hosszú távú betekintést. Csakhogy kitaposott útra lépnek a duó tagjai, mivel a Bács-Kiskun megyei I. osztályú Kecel FC-ben régi ismerőssel futballozhat együtt a Tökölről érkező páros: Bányai Róbert tavaly nyáron két szezon után igazolt sikerre éhesen a KFC-hez, amelynek színeiben az őszi idény összes bajnokiján szóhoz jutott, mi több, sorrendben a Tiszakécske II. (2–2), a Jánoshalma (1–2) és a Soltvadkert (2–0) ellen gólt is szerzett a középpályás.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr2418041560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása