PONYVALEGÉNY

Töpfner Alexandra: hat gól, jeles

A női kézilabda NB I múlt heti nyitófordulójában a nyáron az Alba Fehérvártól a DVSC-hez szerződő jobbszélső éppen a korábbi csapatát szórta meg

2022. szeptember 08. - Horváth M. Attila

topfner_alexandra_feolhu.jpgMagabiztos játékkal, tízgólos különbséggel győzte le a női kézilabda NB I nyitányán a hazai környezetben fellépő Debreceni VSC a nyáron inkább gyengülő, mint erősödő Alba Fehérvárt egy régi ismerős, Töpfner Alexandra vezérletével.

Már az első alkalommal bizonyította, hogy érdemes volt szerződtetni. A 26 esztendős jobbszélső, Töpfner Alexandra a nyáron három szezon után hagyta el az Alba Fehérvár együttesét, amellyel a sors(olás) rögtön az élvonal nyitányán újra összehozta. A Loki gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a lényegi kérdést, hiszen Szilágyi Zoltán hölgyalakulata már nyolc találattal, 19–11-re vezetett, ám a piros-fehérek a folytatásban sem vettek vissza a tempóból és növelni is tudták előnyüket. A 33–23-ra végződő bajnoki érdekessége, hogy a hazaiak legeredményesebbje a hat gólig jutó, mindkét felvonásban három-három alkalommal betaláló Töpfner Alexandra volt, mi több, egykori társai közül sem ünnepelhetett nála többször senki, lévén Katarina Stosic lövései szintén „csak” fél tucatszor érintették a hálót. 

TÖPFNER ALEXANDRA GÓLJAI AZ ALBA FEHÉRVÁR ELLEN                                   

topfner_alexandra_28.jpgAz első: 7. perc (5–3)

A második: 16. perc (10–6)

A harmadik: 21. perc (14–8)

A negyedik: 32. perc (21–11)

Az ötödik: 36. perc (23–14)

A hatodik: 52. perc (32–20

A négy napra „széthúzott” 2. fordulóban szeptember 9-én, pénteken, 18 órai kezdettel a Loki a Hódos Imre Sportcsarnokban fogadja a bajnoki nyitány során Kisvárdán 32–28-as vereséget szenvedő MTK Budapestet, míg a Józsa Krisztián edzette székesfehérváriak a Békéscsabát 30–26-ra legyőző Dunaújvárost fogadják ugyanaznap, ugyanakkor.   

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr3517926731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása