BUDAPEST » Augusztus 11-én, életének 71. évében elhunyt Tóth József, az Újpest néhai balhátvédje. A futballberkekben csak „Jokkának” becézett, a Megyeri úti alakulathoz ezer szállal kötődő sportember – akire az alábbiakban többek között két korábbi interjújával emlékezünk – nem az első, hanem Törőcsik András és Kardos József után a harmadik a sorban, aki alig egy hónap alatt távozott az élők sorából

És ha így vagy úgy már lett is otthonunk,
Vajon tényleg az vagy épp csak itt lakunk?
És reszketünk, mert elveszíthető
Hogyha érkezik egy még vadabb idő.
Átok van velünk vagy átkot érlelünk?
Csak az, amit megtanultunk, mit hogy éljünk túl.
Átkot hordozunk vagy játékok vagyunk?
Mindörökre változatlanul.

BALÁZS FECÓ: Átok van velünk

Atyám, ki vagy a mennyekben, mondd csak, miért haragszol rájuk? Ahogy a gurulós bőröndből élő örökös utazó, a nyüzsgéstől távol megálltál és egyszemélyes láthatatlan sátrat vertél a Megyeri úton, mintha csak szotyira, gumicukorra vagy mazsolás drazséra, és persze futballra, jó futballra várnál. A lilára festett sál viszont egyre inkább kimegy a divatból, Újpesten manapság már a fekete a módi. Úgy, mint a „Fekete-korszakban”, csakhogy akkortájt volt minek örülni, volt miért és kikért lelkesedni, talpra szökkenni, egymás nyakába borulni, örömtáncot lejteni, mert a „Golyó” nem lőtte, hanem egyenesen szállította a gólokat, egyiket a másik után, legyen szó a Fradiról, a Vasasról, a Spartak Trnaváról, Franciaországról, netán a Szovjetunióról. Egymás nyakába borulni ugyanakkor manapság sem kerül semmibe – a fájdalom mindig odabenn marad. Nem elég, hogy a nagy dérrel-durral beharangozott tulajdonosváltásnak ugyanúgy nincs nyoma, mint a Megyerre hozott tucatlégiósoknak a legtöbbször a pályán, harmincnégy nap alatt megváltozott minden. Először Törőcsik András jött, aztán Kardos József következett, majd Tóth „Jokka” került sorra. Mennybéli tizenegyes-párbaj, három lövővel – atyám, ki vagy odafenn, ezt akartad? Miután mindhárman feltalálták magukat az ellenfél kapuja előtt, kételkedésre nincs ok, végeláthatatlanná válhat a mennybéli öröm – ám itt lenn, távol a felhők szélétől, messze a zsivajtól a lélekmetsző csend az úr, aki harmadszor is gyászindulót rendel.