A több mint egy hete zajló végeláthatatlannak tűnő csatának nem lehet győztese. Oroszország háborúzni ment Ukrajnába, a Nyugati pályaudvar szomszédságában pedig úgynevezett Helpsátor segíti a menekülteket. A Ponyvalegény péntek este a helyszínen járt.
Nem akarok háborút, nem akarok háborút, nem akarok háborúúúúúút!
A beláthatatlan következményektől nem tartva bevett gyógyszerszerű pirulától enyhén megzakkant, a tatarozásra váró, romos külseje ellenére sietős, ám meglehetősen kiszámíthatatlan léptekkel közlekedő honfitárs óbégatott a négyes-hatos villamosmegálló közelében.
Nyugati pályaudvar, péntek este, nem sokkal fél nyolc előtt. A gomba alakot felvevő óra alatt s mellett seregnyi ember ácsorog. Mindenki vár valamire – vagy valakire. Ezúttal azonban nem az Ócsáról megrendelt jégeralsó és pufajka szállítóját, a daliás Döncit; netán a Zürichbe kizárólag bébiszitterkedés miatt kiruccanó, amúgy óraműpontossággal működő kebelbarátnőt, Genovévát várták az itteniek, hanem a békét – vagy legalábbis annak hírnökét. A békét, amely megváltoztatja a mindennapjaikat. Mert idillikus és praktikus sátrat verni élményszerzés céljából Balatonakarattyán vagy Agárdon, de az MKKP március 2-án, szerdán felállított Helpsátorja nem a felhőtlen kikapcsolódásról, sokkal inkább a tettrekészségről szól. A Teréz körút felé igyekvők fázósan húzták össze a kabátjukat, hiszen a tél még túlharsogja a tavaszt.
Segítenél a háború miatt menekülőknek?”
Lehet-e a molinón kifüggesztett, a hidegben is szívmelengető, szélfútta kérdésre nemmel felelni? Lehet-e fejet csóválva és hőbörögve, biccentés nélkül, érzéketlenül tovalibbenni? Látszatra harmincas fiatalember a közeli diszkont bevásárlókocsiját tolja a sátor felé. Két karton ásványvíz és némi elemózsia van a kerekeken guruló fémhálóban. Több ez, sokkal több, mint a semmi. Az Ukrajnából érkezőknek minden apró gesztus lélegzetvételnyi szünet, és nem pusztába kiáltott sóhaj lehet, hiszen az ideérkező idegenek többsége mindenét elvesztette – az élete kivételével. Hogy mi lesz holnap, egyikük sem tudja, s talán nem is fontos. A mában élnek, nekik a most a lényeg. Jónak lenni jó.
