Két, naponta megjelenő bulvárkiadvány is Magyarország egyik legnépszerűbb mulatós zenészével a címlapján próbálja meg eladni aktuális számát, ugyanis míg az egyik azt kérdezi, hogy „Miért adja el Lajcsi a családi vagyont?”, a másik talán meg is válaszolja a „Menthetetlen a házasságuk?” felcímmel rögzített felvetést – is. Merthogy lentebb az szerepel: „Lagzi Lajcsi: már csak egymás mellett élünk”.

Hogy valóban visszatekerte az órát, megkárosítva az államot, nem tudom, azt ellenben igen, hogy dalolt valami olyasmit, hogy szeretné a homokórát megállítani. Csakhogy aki ismeri a nóta történetét, alighanem tudja, hogy Záray Márta után többek között a Dupla KáVé nevű formáció – Ká, mint a Betli duóból kivált Köteles István; Vé, mint Váradi Jenő – szintúgy előadta, igaz, sem a néhai művésznő, sem a művészurak nem keveredtek hasonló ügybe, mi több, első fokon sem ítélték egyiküket sem két év tíz hónap börtönbüntetésre. Zeneileg ugyan nem egy követ (illetve trombitát) fújnak, Galambos Lajoshoz hasonló ügye mégis csupán a szomorú szamurájnak volt – ők lennének az új ámokfutók? Amíg Kocsor Zsoltnak a bulinegyed kellős közepén található teaházában égtek a (nem petróleum)lámpák gyanús körülmények között, addig Lajcsi mocsai birtokán véltek felfedezni szabálytalanságot az ELMÜ szakemberei. 

Lehet szeretni vagy zsigerből utálni, mindenesetre a Grósz Galambos Lajosként született férfi saját magának kövezte ki az utat. Aki az Örs vezér terén kiáll a kék svéd cég óriásáruháza elé tengernyi magnókazettával és az emberek viszik, mint a cukrot; vagy aki az autója hátsó üléséről farmert árusít, annak helyén van az esze. Sváb vér csörgedezik az ereiben, úgyhogy nincs ebben semmi meglepő, és azt sem lehet elvenni tőle, hogy az annak idején péntek esténként milliós nézettséget (!) produkáló Dáridó nagyobb dobás volt tőle, mint Gereben Líviától bármelyik hárompontos egy végletekig kiélezett Szekszárd–Győr női NB I-es kosárderbin. 

Rebesgetik, hogy azóta romlott meg a házassága, amióta elindult ez az egész procedúra. Nem irigylem az amúgy is betegséggel küzdő asszonyt, lévén az egészségi állapotának feltehetően nem tett jót ez az ügy. Nem ismerem a részleteket, pálcát törni sem volna ildomos felettük, de ha minden „tiszta”, akkor miért nincs közöttük egyetértés, hová tűnt az összhang? Miután a logika mentén haladva csak és kizárólag három eset lehetséges – megtörtént és az asszony tudott róla; megtörtént, de nem tudott róla; semmi nem történt, azaz mindketten ártatlanok –, van sejtésem arról, melyik lehet a „nyerő”, csak hát... A gyerekek lassan kirepülnek a fészekből, úgyszólván van is mit a tejbe aprítani, azaz élhetnék és élvezhetnék önfeledten a lassan belopódzó nyugdíjas éveket mindketten – jelen állás szerint mégsem ez történik. 

Mostanság szomorú minden,
Vidám, az csak én vagyok.
Szeretnék élni már rendben,
De hiába, ha nem tudok.
Azt mondják, minden oly drága,
De kenyerünk nem fogyhat el.
Légy vidám, s gondolj a mára,
A kedved sose rontsd el!

A fenti idézet bizony a lenti dalból való. A klip nem ma és nem is tegnapelőtt készült, ha pedig nem csupán Lajcsit ismerik fel benne, de a hölgyet is ismerősnek gondolják, az nem a véletlen műve.

Hidd el, hogy mindig szép az élet,
Ne add fel a reményed,
Lesz az élet szép, s nagyon boldog!

Őszintén kívánom nekik, hogy így legyen. Van az úgy néha, hogy nem csupán a fülbemászó nóta csendül fel vagy éppen a trombita harsan, hanem a lelkiismeret is megszólal. Tartom, hogy a legszebb, ember által létrehozott „hangszer”, lévén a hamis hangot nem ismeri – hírből sem.