PONYVALEGÉNY

Szevasz, terasz!

Legális tömegnövelő: újranyitás maszk nélkül, emberközelben

2021. április 26. - Horváth M. Attila

img_20210424_172109.jpgTisztelt Hölgyeim és Uraim! Győztünk. Bár a vírus még itt lebzsel körülöttünk, velünk van, mint a farmerkabátunk egy hűvös tavaszi estén vagy nyár elején az Európa-bajnokságra készülő, a teltházas Puskás Arénában pályára lépő magyar labdarúgó-válogatott csoportmeccseire a tikettünk, kimondhatjuk, hogy hatalmas lépést tettünk a céljaink elérése érdekében.

Ez már a siker útja, a mi közös utunk, hiszen nézzenek körbe, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mennyi polgártársunk szánt időt és energiát arra – amit ezúton is köszönünk nekik –, hogy a maszkjukat levéve, egymás valódi közelségét érezve tömegesen átadják magukat a régen várt szabadság mámorító érzésének. Egy időre kiszakadhattunk a valóságból és senki nem kérdezte meg tőlünk, miért gyűltünk össze az utcán tíznél vagy éppen száznál is többen.

img_20210424_172327.jpg

A gazdaság újraindításának fontos állomásához érkeztünk ezen a szombaton, hiszen közel a négymillió beoltotthoz végre ismét kiülhettünk a pesti forgatagba és megbeszélhettük többek között azt, hogy a fehérköpenyes inasaink milyen jól látták el feladatukat, illetve, hathatós közreműködésükkel hány és hány szabad lélegeztetőgép várja kórházaink COVID-részlegén a rászorulókat. Nincs már messze, hogy a karjainkat magasba emelve ünnepelhessünk, már csak egy kicsit kell kibírnunk, még egy kicsit kell türelmesnek maradnunk.  

img_20210424_172545.jpg

Kedves Barátaim, a számok azok számok, a valóság meg a valóság. Ha valaki Önök közül vette a fáradtságot, hogy a hétvége első napján a nyakába vette a fővárost, azt láthatta, hogy polgártársaink fesztelenül emelik szájukhoz a poharakat és a sajtos vagy tepertős pogácsákat a Bartók Béla úton vagy a Kálvin téren. Tőlük a rendeléskor vagy a Szabadság híd pillérjei előtt megállva hivatalos személy nem kérte a védettségi igazolványt, hiszen nem állíthatunk mindenki mellé rendőrt vagy katonát, a számlát pedig mégiscsak ők fizetik.

img_20210424_172419.jpg

Most volt itt az ideje a nyitásnak, és még az is a kezünkre játszott, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a napsugarak ölelésében ébredező tavasz hívogató szava is összhangban volt intézkedéseink időzítésével. Most nem az esetszámok esetleges növekedése a mérvadó, hiszen a közelgő Európa-bajnokságra, az olimpiára és persze már a választásokra is készülünk.

img_20210424_173129.jpg

A győzelmi ösvényen Önökkel együtt haladunk, hiszen a daliás időket idézve sportnemzetként várjuk a magyar sikereket és az újabb alkalmat, hogy közösen ünnepelhessünk valamelyik puccos teraszon vagy egy lepukkant külvárosi csehóban. Kedves Barátaim, olyanok vagyunk, mint a vírus: láthatatlanok, de segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr2716513006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása