Március 23-án lett volna 80 esztendős a néhai labdarúgó-mesteredző, a mindmáig népszerű Mágus, azaz Verebes József, aki a Rába ETO kispadján ülve kétszer, míg az MTK-VM-mel és a Kispest-Honvéddal egyszer-egyszer ünnepelhetett bajnoki címet, míg a magyar válogatottnak két ciklusban is szövetségi kapitánya volt.

Akik a futball berkeiben közelebbről ismerték, azok szerint nem volt könnyű ember. Ami a szívén, az a száján típus – mondanák ma a hozzáértők, de lehet, helyénvalóbb volna azt írni, a hozzászagolók. Merthogy a simulékonyság távolabb állt tőle, mint a csemegeboltokban a Domestos a 20%-os tejföltől.  

Könnyű ember volt – az újságírók, rádiós- vagy televíziós riporterek szempontjából. Pacekba mondta, amit látott vagy gondolt, nem csomagolta aranyszínű zizegős papírba a közlendőjét. Nem egyszer vagy kétszer adódott alkalom vele telefonon vagy személyesen beszélni, és bizony jó volt átélni, hogy a benne izzó szenvedélye nem fakult akkor sem, amikor a Diósdot, a Nagytétényt vagy éppen az Újbudát irányította.

A cigaretta olyan volt neki, mint a borsónak a héja, lévén hozzátartozott, úgyszólván az imázsának része volt. Még javában alkotott – az évszám 1987 –, amikor Koltay Gábor olyan nagysikerű könyvet írt róla Verebes, a mágus címmel, mint amilyen a mű főszereplője volt. Amikor elhunyt, hiába akarták sokan megírni az élettörténetét, Kriszta lánya nem engedte ki a tollat a kezéből, a kötet pedig abszolút méltó volt mind az apához, mind a gyermekhez.

Aki figyelemmel kíséri a magyar labdarúgás élvonalának küzdelemsorozatát és eseményeit, tudhatja, hogy a keze nyoma leginkább a Pakson fedezhető fel. Nem véletlenül, hiszen a tolnaiakat trenírozó Bognár György a játékosa volt az MTK-ban, márpedig a tanítvány ugyanazt vallja, mint a mester: mindegy, hogy hány gólt kapunk, ha eggyel többet rúgunk.

A Mágus még csupán 80 esztendős lenne. Alkothatna, vagy csak szemmel tarthatná aktuális alakulatát a háttérből, egyszóval közöttünk lehetne – miközben ma is él.