A futballistáknál évekkel ezelőtt nagy sikert arató, régi-új, sportolókat fókuszba helyező nyári rovattal jelentkezik honlapunk július 1-től, – a tervek szerint augusztus végéig. Az általunk megkérdezettek ezúttal nem csupán a maguk mögött hagyott szezonról nyilatkoznak, hanem a kikapcsolódási szokásaikról is szót ejtenek. Tehát vakációra fel – hurrá, nyaralunk! Akivel ezúttal vakációzunk: Kutrovácz Gábor, a Budapest-bajnokság II. osztály 1. csoportjának legutóbbi, 2023/2024-es kiírásában 55 ponttal a 3. helyen záró Nagytétényi Kohász labdarúgója.
NÉHÁNY ŐSZINTE SZÓ
Csapatom előző szezonjáról: Igazi hullámvasút volt az előző év. Ősszel legyőztük a legjobb csapatokat, mégis csak a 4. helyen fordultunk, mivel több olyan mérkőzésen is pontokat hullajtottunk, amiket illett volna behúznunk. Tavasszal új vezetőedzővel és átalakult kerettel indultunk neki a bajnokság folytatásának. Azt gondolom, egy remek projekt vette kezdetét, jó irányban haladunk. Az év végén kellett volna egy-két bravúr, és akkor még fényesebb is lehetett volna az érem.
Az elért helyezésről: Maximalista vagyok, így a szezon előtt azt mondtam, hogy mindenképp szeretnék bajnokságot nyerni. Azt gondolom, hogy amilyen hektikus volt az őszünk és amilyen változásokon mentünk keresztül, elfogadható és reális eredmény a 3. helyezésünk.
Saját teljesítményemről: Nem szeretem magamat értékelni. Természetesen akadtak jobb és rosszabb mérkőzéseim is. Általában ha jól megy a csapatnak, akkor én is jól érzem magam a pályán, szerencsére ez többnyire megvalósult tavaly. Sajnálom, hogy a szezon hajrájára kidőltem és nem lehettem a pályán a többiekkel.
Tervem az őszre: Javában dolgozunk a csapat megerősítésén, bízom benne, hogy szép célokért fogunk küzdeni a következő szezonban. Személy szerint bízok abban, hogy végig a pályán tudok majd lenni, és segítségére leszek a csapatnak. A célunk nem lehet más, mint a lehető legtöbb győzelem elérése.
NYÁRI FELFRISSÜLÉS
Fagyi vagy jégkrém? Fagyi.
Hideg ásványvíz, szénsavas üdítő vagy jeges tea? Hideg ásványvíz.
Sima, fokhagymás vagy sajtos-tejfölös lángos? Mehet rá minden. (mosolyog)
Fővárosi strand vagy tópart? Tópart.
Kedvenc helyszínem: A Balatonon bárhol, illetve külföldön a spanyol tengerpart.
A nyár eddigi legszebb pillanata: Csoboth Kevin gólja, de a valenciai nyaralás sem volt rossz.
Ami még megvalósításra vár a nyáron: Nemrég sajnos egy sérvműtét várt rám, utána egy remélhetőleg gyors felépülés, és kezdődhet a felkészülés a következő szezonra.