Hány bőrt lehet még lehúzni az idén 90 éves Bud Spencerről? Mielőtt bárki bosszankodna, felhorkanna, meghökkenne, rögtön jeleznénk, ezt a kötetet Cristiana Pedersoli, az olasz pofonosztó lánya jegyezte, ami egyértelműsíti, hogy személyes, családi történeteket tartalmaz a Libri Kiadó közelmúltban megjelent keményfedeles könyve. 

Morlupo visszavár. A vidéki ház, amely tengernyi emlékkel ajándékozta meg Cristianát, nem csupán álmaiban, hanem mosogatás vagy krumplihámozás közepette is hívogatta, és Carlo Pedersoli lánya a kötetben sem tagadta, az épület és az azt körülölelő kert inspirálta, hogy megírja azt, miként látta Bud Spencert – gyermeki lelkesedéssel és sosem múló gyermeki szeretettel. 

Ki gondolná, hogy az író édesapja a zöldségkrémlevesért nem rajongott – magunk közt szólva azért volt erről valamiféle sejtés... –, ugyanakkor a spagetti mellett a hal volt a másik kedvence. Cristiana papírra vetett emlékképi világából felsejlik egy különleges ember ábrázolása, hiszen nem a Hupikék törpikék, Nils Holgersson csodálatos utazása vagy Mátyás király volt műsoron, ha meséről volt szó, hiszen a saját életéből adott elő történeteket az édesapa Bud Spencer, azaz a színészruhát otthon sem tudta levenni.

Cristiana Pedersoli élénken emlékszik arra az esetre, amikor kislányként egy békát akart megcsókolni, mire feltűnt számára édesapja alakja, aki rákérdezett, hogy a hercegét várja-e? A megmosolyogtató sztorik közül is kiemelkednek a család által Kolumbiában töltött karácsonyok, illetve az a mókás jelenet, amikor a repülőtéren sofőrnek nézett ügyvéd szó nélkül elvitte állomáshelyére a Pedersoli családot, ám a férfi csak utólag fedte fel kilétét, mire nagy nevetés tört ki az autóban. Nem sokkal később a félreértést kompenzálandó aláírt fotó landolt az alkalmi taxis postaládájában. 

A magával ragadó történetfolyam ellenére felfedezhető hiba is a kötetben. Az író gondolataiból az világlik ki, hogy a Bűnvadászok című, Terence Hillel forgatott, a páros egyik legjobb alkotásának minősülő film 1972 és 1974 között készült, ami alapvető tévedés, hiszen – mint az adat néhány oldallal később a filmográfiában már helyesen szerepel – a mű 1977-es.

A közel 230 oldalas kötet viszont így is jeles, mert a szakállas behemótról nem rajongói vagy szilárd tényeken alapuló művészkönyv született, hanem családi vonatkozású életrajz – amelyben többek között az unokák is megemlékeznek a nagypapáról –, így pedig hiánypótló alkotással van dolgunk.