A kilencedik hónap mindig a legnehezebb, hiszen a nyár ezúttal is önmagával hasonulva, hosszú szenvedéssel hozta világra az őszt.

Verejtékcseppek a lehűlés előtt. Némi túlzással elseje még Forró volt, mint Tamás, a másodika meg Havas, mint Henrik. Ezzel nyitott a szeptember, valamirevaló hőségakció nélkül. A kirakat szép, rendezett, majdhogynem tükörként szolgál, csak hát, ahogy megyünk beljebb, egyre beljebb, úgy derül ki, hogy az ég beborul, a zivatarfelhőkből pedig nem verejtékcsepp, hanem országos, már-már sosem látott esőfüggöny érkezik.

A kilencedik hónap amúgy sem könnyű. Amennyire értelmetlen, olyannyira felfoghatatlan gyermekhalál Zuglóban; vasvillával, szablyával, téglával, vályogházdarabbal, és ki tudja, még mivel egymásnak eső csőd- és embertömeg Ráckevén; a sor pedig még folytatható.

Az ember csak kapkodja a fejét: a népszerű előadóművész és egykori kedvese az interneten, valamint különböző médiafelületeken üzenget egymásnak a tragédia árnyékában az össznépi bulvársajtó részvétteljesen visszafogott tapsviharában – tessenek csak fellapozni az elmúlt bő egy hét példányait, illetve elég, ha vigyázó tekintetüket a címlapokra vetítik… –, de hogy valami jóról is szó essék – ha már egyszer az év meccsének kikiáltott magyar–szlovák derbi egy-kettőre 1–2 lett... –, a Ferencváros futballcsapata az Európa Liga főtáblájára került. Jóllehet, egyesek mindezt bravúrként könyvelik el – vagy így láttatnák... –, a valóság ezzel szemben az, hogy a körülmények és lehetőségek mentén éppen, hogy elvárható volt a csoportkörbe masírozás.

Szeptember. A levelek már sárgulnak, hiszen a zöldben leledző, unott képű kézbesítő két csuklás között többhetes késéssel dobálja be a közüzemi számlákat. A zene legalább virágzik, a megunhatatlan Tátrai Band még mindig nem hamisan szól. Pedig ez a „Szeptember” 1991-es, az album címe meg csupán ennyi: A küszöbön túl.