PONYVALEGÉNY

Mészáros László, aki győztes góllal tért vissza: „A meccs előtt ezzel az eredménnyel sokan kiegyeztünk volna”

OSZTÁLYOZÓ AZ NB III-BA JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS: CSEPEL UFC–BALATONLELLEI SE 2–1 | A tapasztalt futballistának duplán örömteli a találata, hiszen három hónappal a lábközépcsonttörése után pünkösdvasárnap „debütált” a pályán

2025. június 10. - Horváth M. Attila

p1060287_1.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | Könnyen lehet, hogy a 2025/2026-os szezonban két csepeli csapat is tagja lesz az NB III-as mezőnynek, ugyanis a „klasszikus” XXI. kerületi alakulat mellett a Budapest-bajnokság I. osztályában másodikként záró Csepel UFC osztályozót játszhat a harmadosztályú tagságért, és a visszavágóra egygólos előnnyel (2–1) utazhat Balatonlellére.

Tovább

INTERJÚ | Lázár Benjámin: „Az elmúlt hónapokban azt éreztem, hogy változásra van szükségem”

Az NB III-ban szereplő ESMTK-tól távozó fiatal szakember elfogadta az MTK felkérését, így az NB I-es hölgyalakulat vezetőedzője lett, és nem titkolt célja, hogy irányításával minél több játékos kerüljön tűzközelbe a nemzeti csapatoknál

lazar_benjamin_foto_mtkbudapesthu.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | Az árnyékból a fényre – legalábbis ami a pozíciót illeti. Merthogy Lázár Benjámin eddig korántsem volt a fókuszban, ám a 2025/2026-os szezonban eljön ennek is az ideje. A pesterzsébetiek sajnálhatják a korábbi utánpótlásvezető és másodedző távozását, hiszen a tudása mellett a szorgalma, a folyamatos tanulni vágyás is jellemző a személyiségére, amelyet a Női NB I-ben szereplő MTK Budapest kispadján ülve kamatoztathat.

Tovább

Veszprém megyében a bajnok lett a kupagyőztes

A pápai Frutti Drink-Perutz FC labdarúgói a sikerek után sem dőlhetnek hátra, lévén NB III-as osztályozó vár rájuk június második vasárnapján

rozman_adrian.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngPÁPA | Június 4-én, szerda este az NB II-ben maradó FC Ajka stadionjában került sor a Veszprém Megyei Kupa fináléjára, amelyet az I. osztályban bajnok Frutti Drink-Perutz FC vívott az ezüstérmes Úrkúttal.

Tovább

Ezüstérmes pozícióból a középmezőnybe: a Borsod megyei I. osztályból érkezett a Gesztely új edzője

Jordán András az MVSC-Miskolcot hagyta el a GFC hívó szavára

jordan_andras_foto_gesztelyifc.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngGESZTELY | Ugyan a Borsod megyei I. osztály 2. helyén zárt 54 szerzett ponttal a miskolci MVSC, Jordán András, a társulat trénere nem maradt az egyesület szolgálatában, hanem nagy meglepetésre a 32 egységgel a 9. pozícióban záró helyi FC invitálását fogadta el.

Tovább

Budaörs: aranyos történet

A Női NB II Nyugati csoport bajnokcsapatának tagjai megkapták a legnemesebb medáliákat

bsc_csapat.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAÖRS | Pontveszteség nélkül, mindössze négy kapott góllal, vitán felül megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet a Női NB II Nyugati csoportjában versenyző BSC, amelynek tagjai az elmúlt héten vehették át aranyérmeiket.

Tovább

INTERJÚ | Maka Alex: „Teljesen egészséges vagyok már, és ez minden, amire vágytam ennyi idő után”

Nem marad Siófokon a támadó, aki már annak is örül, hogy nem fáj semmije

ptx00038-qqo13ke5in2vxicrrpgcevwy10m3k3ecn149x24jro.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngSIÓFOK | Az egészségnél nincs fontosabb. Unalomig ismételt, százszor, ezerszer hallott és leírt mondat ez, de Maka Alex már biztosan érzékeli a fenti tétel megfellebbezhetetlen igazságát. A magunk mögött hagyott évadban 55 ponttal az NB III Dél-Nyugati csoportjának 6. helyén végző BFC Siófok keretéhez tartozó támadó ugyan összesen kilenc bajnokin pályán lehetett, mégsem maradt a Balaton-partiaknál. A korábban majd minden társulatában vezérszerephez jutó csatár nem tagadja, pokoli időszakon van túl.

Tovább

Budapest Kupa, TFSE–43. sz. Építők finálé előtt: egy gól dönthet

A csapatok hátsó alakzata összesen egyszer kapitulált a Budafokig vezető úton

bp_kupa_donto_2024_unione_orom.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | Nem várható sok találat a TFSE és a 43. sz. Építők május 31-én, szombaton 17 órától esedékes összecsapásán, és nem feltétlenül azért, mert a társulatok a Budapest Kupa fináléjában mérik össze erejüket.

Tovább

Mészárosék mágiája: apa és fia egy napon lett bajnoki aranyérmes

A csatár Dániel Taksonyban, a kapus Mirkó Nagytétényben ért fel a csúcsra

p5100369.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | TAKSONY | Nagy az öröm a Mészáros családban, ugyanis az apa, a 45 évesen is elnyűhetetlen, a Portugáliát nem villamosvonalakon, hanem felfestett vonalakon belül megjáró Dániel a Pest megyei III. osztály Déli csoportjában, míg a fiú, a 20 esztendős Mirkó a Budapest-bajnokság II. osztályában lett bajnok május 24-én, szombaton.

Tovább

Búcsú 306 élvonalbeli bajnoki után

45 esztendősen visszavonul Vad II István labdarúgó-játékvezető

p6110059.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | Nem az 1–1-es döntetlen miatt marad emlékezetes az NB I 33. fordulójában lejátszott Paks–Kecskemét bajnoki, ugyanis az utolsó kör nem csupán a vendégseregnek jelentette az NB I-es búcsút.

Tovább

Csak gólkülönbséggel lehet bajnok a Dunavarsány, újra három pont a Gödöllő előnye

A Pest megyei I. osztály 30., utolsó fordulójában a második helyezettre a bronzérmes Pilis vár idegenben, míg a listavezető a Budakalászt fogadja

godolloisk_gyoztes_meccs_utan.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngGÖDÖLLŐ | Ismét egymeccses fórban van legnagyobb vetélytársával szemben a Sipeki István vezette GSK, amely szerda este bepótolta a 25. fordulóból elhalasztott Perbál elleni bajnokit, amelyen 2–1-es diadalt aratott Vígh Ádám csapata ellenében. Nagy Dánieléknek május 31-én, szombat délután már egy döntetlen is elegendő a Budakalásszal szemben a bajnoki címhez, miközben a Hollik András dirigálta varsányiak Pilisre látogatnak.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil