PONYVALEGÉNY

Vásznat a múltra, avagy régi idők mozija: a HALADÁS

A Ponyvalegény filmszínház-történeti sorozata (24. rész)

2022. január 30. - Horváth M. Attila

karinthyszinhaz_kopf.jpgSej, haj, mozi, vasárnap kirándulunk – idézhetnénk a Csehországból eredő szöveget és dallamot némileg másképpen. Márpedig filmszínházak terén valóban csehül állunk, legalábbis ahhoz képest, amennyi néhány esztendővel – vagy évtizeddel – ezelőtt nyitott vetítőteremmel várta Budapesten a szórakozni vágyókat. Az augusztus 15-én indított, hetente jelentkező sorozatunkban az enyészeté lett, jó esetben csak átalakított mozikat járjuk körbe a szó átvitt és nemes értelmében. Ezúttal a Haladás múltját és jelenét idézzük fel.

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Pálfi Donát (ETO FC Győr)

Az elkövetkező fél évtized terve: „Külföldi profi csapatban szeretnék játszani”

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Pálfi Donátnak, aki az NB II-ben 32 ponttal a 6. pozícióban telelő ETO FC Győr kapusa, és aki az ősszel 13 bajnokin őrizte a kisalföldiek ETO Akadémia néven újoncként az NB III, Nyugati csoportjában szereplő, 38 egységgel 4. helyezett alakulatának hálóját.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Fűzfa Gergely (Pestszentimrei SK)

Összességében elégedett a karrierjével a korábban az élvonalban is szereplő labdarúgó, ám egy vágya még van: szeretne a gyermeke előtt pályára lépni

eletpalya.jpgÉletük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Fűzfa Gergely, korábbi NB I-es labdarúgó, a Budapest-bajnokság I. osztályában 16 ponttal a tabella 11. helyén telelő újonc Pestszentimrei SK játékosa.

Tovább

Egy lányról

Budapest, világváros, avagy a maszkon túli valóság

egylanyrol_kalvinter.jpgEgyszer csak ott termett, mert máshogyan nem történhetett. A bűzös – de van, aki szerint inkább bűnös – város zaja, a hideg késő délutáni forgalom erőteljes tónusa elhessegette, elbarikádozta egy sehol nem látott zugba a látványt. 

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Bildhéber Bence (Teveli Medosz)

Minél több sikerélményt szerezne a tolnaiak húsz éve a „ketrecben” lévő cerberusa

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Bildhéber Bencének, aki a Tolna megyei I. osztályban szereplő, 10 ponttal a 9. helyen telelő Teveli Medosz SE kapusa.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Oldal Tibor (Dorog)

A 27 esztendős futballista számára a ceglédi grundon kezdődött minden, ám az NB I a vágya

eletpalya.jpgÉletük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Oldal Tibor, az NB II-ben 30 ponttal a tabella 7. helyén telelő Dorogi FC játékosa.

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Prcic Alen (Balástya)

Továbbvitt örökség: a profi karrierről már fiatalon lemondó csongrádi cerberus édesapja és nagyapja is ugyanezen a poszton játszott

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Prcic Alennek, aki a Csongrád megyei II. osztályban szereplő, 28 ponttal a 2. helyen telelő KSE Balástya kapusa.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Tar Zsolt (FC Ajka)

„Bár az első osztályban való szereplés nem maradt ki a pályafutásomból, de szeretnék újra az NB I-ben futballozni”

eletpalya.jpgÉletük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Tar Zsolt, korábbi NB I-es labdarúgó, az NB II-ben 24 ponttal a tabella 11. helyén telelő FC Ajka játékosa.

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Kosztyu István (Tállya)

Az első lépcsőfok a másodosztályba kerülés a jelenleg a harmadik vonalban védő cerberus számára, aki az U14-es korosztályban ukrán bajnoki címet szerzett

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Kosztyu Istvánnak, aki az NB III, Keleti csoportjában szereplő, 16 ponttal a 17. helyen telelő Tállya KSE kapusa.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Jasarevic Mahir (Mosonmagyaróvár)

Aki Letenyéről indulva az NB I-ig jutott: „Ha ott maradok a faluban focizni, akkor soha nem élhettem volna meg a labdarúgásból”

eletpalya.jpgÉletük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Jasarevic Mahir korábbi NB I-es labdarúgó, az NB III, Nyugati csoportjában 48 ponttal a tabella 2. helyén telelő Credobus Mosonmagyaróvár játékosa.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil