PONYVALEGÉNY

SPORTÁGVÁLASZTÓ. Aki beavat a részletekbe: ARON ANDREA, a Szent István SE kézilabdázója

Az irányító irányt mutat: „Örökbefogadott gyerek vagyok, amit most azért szeretnék megosztani, hogy a hozzám hasonló örökbefogadásra váró gyerekeknek sincs lehetetlen”

2023. június 30. - Horváth M. Attila

sportagvalaszto_kopf.jpgMiért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Aron Andrea, a Kistelek, a Szegedi NKE, a Kecskeméti NKSE, a Kispest NKK és a Váci NKSE egykori kézilabdázója, a női NB I/B 2022/2023-as szezonjában 28 mérkőzésen 24 pontot szerző és a 10. helyen végző Szent István SE korábbi NB I-es játékosa.

aron_andrea.jpg• Amiért beleszerettem a sportágamba: Emlékszem, már oviban alig vártam, hogy mehessek az udvarra fogócskázni, játszani a többiekkel, de amit igazán vártam, hogy labda legyen nálam. Focizni kezdtem akkor még, amit a mai napig imádok, és mondhatni, ha játékra kerül a sor, akkor olyan, mint egy bajnoki mérkőzés. Majd általános iskolában a foci mellett atletizálni kezdtem, amit szintén imádtam. Emlékszem, egy versenyen odalépett hozzám egy nagyobb darab bácsi, aki később a nevelőedzőm volt és azt kérdezte tőlem, nem akarok-e iskolát váltani és nála folytatni tovább az atlétikát, plusz kézilabdázni? Féltem egy kicsit tőle, de mostanra mosolyogva tekintek vissza az akkori beszélgetésünkre. Tehát így csöppent az életembe a kézilabda, és mondhatni, a „Nagy darab bácsi”, Onozó István szerettette meg velem a kézilabdát.

aron_andrea_sz_i_se.jpg• A sportággal kapcsolatos legnagyobb élményem: Nehéz erre válaszolni. Rengeteg van: másodosztályban megnyert bajnoki címek, NB I-es szereplés. Játszhattam EHF Kupa-mérkőzéseken, megtapasztalhattam, milyen az élvonalban olyan csapatban játszani, ahol Németh Andrástól és Szilágyi Zoltántól tanulhattam.

• Akit a sportágon belül nagyra tartok: Hm... Sok olyan játékos, illetve edző van, akiket nagyra tartok. Személy szerint jobban szeretem a férfi kézilabdát, annyira más, dinamikusabb, látványosabb, és sokkal inkább zsigerből, illetve lazábban játszanak, sokszor az sem baj, ha egy-két kínait, cundert elejtenek és színezik a játékot. A kérdésre visszatérve: Lauge, Mahé, Amorim, Löke, Lunde és sorohatnám még.

aron_andrea_akcio_2015.jpg• Akivel a sportágon belül a legjobb viszonyban vagyok: Olyan nincs számomra, hogy csak egy adott ember. Ezért is szép a csapatsport, rengeteg emberrel ismerkedhetsz meg, illetve barátságok születnek.

• Szezonbeli emlékezetes esemény: Nem volt egyszerű szezonunk idén. Vácról igazoltam a másodosztályban szereplő Szent István SE csapatához. Számomra nem úgy alakult, ahogy azt szerettem volna, mondhatni, kudarcként éltem meg az idei évet. Nem úgy szerepelt a csapat, ahogy kellett volna. Sajnos ez több tényezős, ami miatt nem ott végeztünk, ahol kellett volna, de megyünk tovább.

• Célkitűzés a jelenlegi évadra: A következő szezon sem lesz egyszerű, új csapat, új év, új célok. Izgatottan várom és bízom benne, hogy a kitűzött célt elérjük, és mindent megteszünk érte. • Amit szeretnék elérni néhány éven belül: Rengeteg célom van. Fejleszteni tovább magam, tanulni még többet a kézilabdáról, és a kézilabda mellett az edzősködést szeretném magasabb szintre emelni. Rengeteget utazni, megismerni több kultúrát... És sorolhatnám még. (mosolyog)

aron_andrea_foci.jpg• Amelyik sportot még kedvelem: Minden sportot szeretek, ha olimpia van, akkor igyekszem minél több sportágat megnézni, de egyértelműen a foci. Imádom, ha én játszom, teljesen átszellemülök. Az atlétikát is nagyon szeretem, kedvenc számom a 100 méteres síkfutás. Emellett az úszást is kedvelem, pedig nem szeretem annyira a vizet és nem is vagyok nagy úszó.

• Amit eddig még nem tudtak rólam: Sokan nem tudják, hogy örökbefogadott gyerek vagyok, amit most azért szeretnék megosztani, hogy a hozzám hasonló örökbefogadásra váró gyerekeknek ha egy pici reményt, motivációt is tudok nyújtani és eljut hozzájuk az üzenet: nincs lehetetlen és igenis lesznek olyan személyek, akik által szeretve lesznek, és higgyék el, nagyon értékes emberek! Nem egyszerű és hosszú út áll előttük, de legyenek kitartóak! Amit még szeretnék megosztani, hogy személyi edzőként kezdtem el dolgozni az idei évtől, jelenleg csoportos cross trainingeket tartok Budapesten, a Szegedi úti és a Késmárk utcai teremben, amit nagyon élvezek. Az érdeklődők megtalálnak a Facebookon és az Instagramon is.

aron_andrea_2.jpgA visszatérő  Bár a Sportágválasztó jelenlegi főszereplője idestova egy éve erősíti a Szent István SE-t, Aron Andrea nem először harcol meccsről meccsre a fővárosiak sikereiért. Az irányító ugyanis 2018 őszétől két szezonon át viselte már a SZISE szerelését, lévén ezen időszak alatt 39 bajnokin 131-szer bizonyult eredményesnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr7818157352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása