BUDAPEST » Aki nemcsak a futball-, hanem a futópályán is jól teljesít: Lóska Csaba, a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő ASR Gázgyár labdarúgója ugyan a múlt hétvégi bajnokit kihagyta, a július végi félmaratonit nem, így a távot már kétszer is teljesítette.

Óbuda vonzásában. Ha majd hosszú évek múltán felhagy az aktív karrierrel és meghívják a Nagy László Általános Iskolába, jöjjön el a Váradi utcába és meséljen a csillogó szemű gyerkőcöknek a sport és a futball szeretetéről, alighanem lesz mit mondania Palcsinak és Valcsinak, meg a többieknek. Lóska Csabát minden a kerülethez köti, hiszen a III. Kerületi TVE-ben lett belőle NB-s futballista, ám már több mint hét éve a Sujtás utcai egyesületet, a néhai Gázművek MTE-ből lett ASR Gázgyárt erősíti. 

Furcsa rögtön a meccs után civilben, sállal a nyakában, megnyúlt mez és elcsigázott tekintet nélkül látni, nem is irigylem, hiszen nem lehet egyszerű kívülről értékelni a látottakat úgy, hogy azt a pályán belül is megélhette volna.

Úgy éreztem, nyilván kicsit elfogultan, Gázgyár-játékosként és szurkolóként, hogy akár lehetett volna iksz is – mondta Lóska Csaba, a szombat esti vesztes vendégcsapat 30 esztendős védője. – Az első gól előtt volt egy les, nem les-szituáció, amit a vezetőedzőnk meg is reklamált, ki volt az, aki miatt nem volt les a helyzet, amire nem volt válasz, ami kicsit bosszantó, mert abból lett egy 11-es, ami tényleg az volt, azt kár lenne vitatni. Egyébként onnantól a mezőnyben nagyjából pariban voltunk, egyik csapatnak sem volt kirívó helyzete, de a második gól rányomta a bélyegét a futballunkra, ekkor már szerintem a srácok sem feltétlenül hitték el, hogy ebből vissza tudunk jönni. A mi „tizink”, a harmadik pedig ahhoz már későn jött, hogy abból erőt merítsünk és rátegyünk egy lapáttal. Ha csak azt vesszük, hogy az első helyezettől kapsz ki 2–1-re – ha az Építők hozza az elmaradt meccsét –, akkor a mostani helyzetünkben ez egy vállalható eredmény szerintem. 

Egyetértünk, csakhogy mintha hullámvasúton ülnének.

Hullámvasutat nem mondanék, hiszen az elmúlt két évben vagy az utolsó fordulóban tudtunk bennmaradni vagy az utolsó előtti játéknapon sikerült olyan eredményt elérni, hogy meghosszabbítottuk a „blasz-egyes” tagságunkat. Ahhoz képest, amit nyújtunk, az egy sokkal jobb teljesítmény, amiben nyilván benne van Sólyom Feri vezetőedzőnk munkája, illetve a jó igazolások és a hozzáállás, a csapatszellem hatása. A Csepel UFC ellen jó és küzdős meccset játszva tudtunk nyerni előző hétvégén, míg előtte a „Tesivel” peches összecsapáson játszottunk 0–0-t. Van mögöttünk egy stabilabb teljesítmény, és most még jön egy-két papíron könnyebb mérkőzés az Issimóval és az Ikarusszal, ha ezeket hozzuk, stabilan a hatodik-nyolcadik helyen ott tudunk lenni, ami az elmúlt évek után rendben is volna. 

Az viszont nagyon nincs, vagy csak az én fejemben nem áll össze, hogy egy labdarúgó miként jut el odáig, hogy lefussa a félmaratont?

Azt sokan tudják rólam a bajnokságban is, hogy nem a technikai tudásomról, inkább a kitartásomról, a futómennyiségemről vagyok inkább híres. Szeretek futni, így bevállaltam egy félmaratont, már két éve is ugyanezen az éjszakai futáson vettem részt. Idén meg akartam dönteni az előző eredményemet, de hát sikerült, ahogy sikerült. Az előtte délelőtt megvívott edzőmeccs kilencven perce biztosan közrejátszott, ám úgy voltam vele, ahogy a pályán is mindig, itt is szeretnék jobbat nyújtani. 

Innen már csak egy ugrás a maratoni táv? Csak ugratom, tudom, hogy ezt kimondani ennyire egyszerű, nem megvalósítani.

Hát, nem annyi, de előbb-utóbb szeretnék maratont futni, de a félig kudarcos, begörcsölős félmaraton után nem tudom azt mondani, hogy ez az előttünk álló egy-két évben valósul meg, mert arra tényleg kell külön készülni, hiszen az eddigi versenyeken való elindulásom alapjául csak a normál futballfelkészülésem szolgált. 

2024, a párizsi olimpia éve. Hogy hangzik?

Á, nem, semmi ilyesmi. Évekbe telik, amíg felkészülök rá, de előbb-utóbb meg fog történni, és ha ez megvalósul, önnel tudatom először.