GYULA » Az alábbiakban interjút olvashatnak Szűcs Beatrixszel, a Női NB II, Keleti csoportjában szereplő Gyulai Amazonok labdarúgójával, aki a kézilabdát adta fel a futball kedvéért.

Ne vegye a lelkére, Beatrix, de ugye sokat süttette a buksiját a napon? Eddig átlövőként a kézilabdapályán riogatta a kapusokat, aztán gondolt egy merészet és futballkapusnak állt, hogy magát ijesztgessék?

Nehéz olyasvalakit ijesztgetni, aki nem fél a labdától – indította a Ponyvalegénynek adott interjúját Szűcs Beatrix, a Női NB II, Keleti csoportjában 34 ponttal a tabella 7. pozíciójában végző Gyulai Amazonok 30 esztendős labdarúgókapusa. – Szeretem a kihívásokat, egyszer élünk! 

Hogy jött az ötlet, hogy váltson? Egyáltalán: megbánta akár egy pillanatra is?

Poénból álltam be egy focitornán, és túl jól sikerült. Aztán megint hívtak tornára és elindult egy lavina: már edzők kerestek meg, nyertük a tornákat sorra, egyéni sikerek, és megtetszett az egész. Aztán úgy éreztem, talán mégis ki kellene próbálnom magam „rendes” csapatban is. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy kézilabdázok, futsalozok és szűkített pálya párhuzamosan. Abszolút nem bántam meg semmit, talán inkább csak azt, hogy nem kezdtem el hamarabb focizni. Jelenleg is megkeresnek kézilabdacsapatok, szóval bármikor visszamehetnék. 

Talán ostobának tűnik a felvetés, de labdarúgók között készülve, beadást lehúzva és vetődve segít a kézilabdás múlt, hogy tud a támadók, a lövők fejével gondolkodni?

Az esetek nagy részében ösztönösen csinálom a dolgokat, a kézilabdás múlt inkább a kidobásnál, és amikor vetődésnél esni kell, akkor jön elő leginkább. Viszont egyszer volt olyan, hogy kézimeccsen egy passzt lábbal vettem le reflexből – megkaptam érte a kétperces jutalmat. Próbálok mindenki fejével gondolkodni, lejátszani előre, hogy milyen szituáció fog létrejönni, hol helyezkedjek el én és hová irányítsam a játékosokat. Fontos az összhang. 

Futballozott Szajolban és Tiszaföldváron is, mielőtt Gyulára igazolt volna, mégis, miként került az Amazonokhoz?

Szajolban azért játszottam, mert ott voltak a barátaim, és hogy több időt töltsek velük, majd megszűnt a csapat. Tiszaföldváron meg azért, mert valahol el kellett kezdeni felépíteni magam. Dévaványán futsaloztam, annak idején sok élő közvetítés volt, látták már, hogy játszom. Elmentem Gyulán az egyik edzésre, kipróbáltam magam. Vegyes érzelmek, hiszen nagyobb a kapu és nem volt olyan nagy sikerélményem. Nem is érdekelt utána. Aztán úgy adódott, hogy a Dévaványa meg a Gyula játszott egy edzőmeccset és nem volt kapusuk. Én bevállaltam, hogy védek nekik. Túlságosan jól éreztem magam, mintha nem is egy idegen csapat lett volna. Viszont én mégsem ott kezdtem a szezont... Ugyanakkor éreztem, a három csapat egyszerre már megint sok lesz, ideje lenne elbillenni valamerre és így mindhárom egyesületet hátrahagyva egy totál új dolgot választottam. 

Ha nem is ennyire kalandos körülmények között, de a magunk mögött évadban a Női NB II, Keleti csoportjában 34 ponttal a hetedik helyen zárt a csapat, és bár tudom, hogy csupán a télen csatlakozott a kerethez, nagyjából ez a pozíció megfelel a valóságnak? Hozzátéve, hogy volt olyan bajnoki, amikor a mezőnyben lépett pályára.

A tabella picit érdekesen alakult, hiszen nagyon sok meccsen az utolsó pillanatban kaptunk ki, mindig minden csapattal pariban voltunk. A szerencse forgandó, talán a következő szezonban nekünk jön be az, ami majd nekik nem. Sajnos eltört a kézfejem, ezért sokszor mezőnyjátékos állt be a kapuba, ez is tükrözi a tabellát. Mezőnyben azért játszottam, mert nem sokkal előtte távolították el a drótokat és kapusposzton nem voltam bevethető még, viszont szerettem volna a csapattal lenni. 

Hosszabb távon mi a terve? Marad a nagyobb pályánál és a nagyobb kapunál vagy megint belevág valami egészen másba?

Igen, maradok Gyulán, nagypályán. Télen van futsal is ott, az bőven elég.