Az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Mayer Ádám, az NB I-ben szereplő, a 28. forduló után 26 ponttal a tabella 11. helyén álló Gyirmót FC Győr, valamint az NB III, Nyugati csoportjába besorolt, a 31. játéknapot követően 34 egységgel a 14. pozíciót elfoglaló Gyirmót FC Győr II. játékosa.
KÖLYÖKIDŐ | Jelem az óvodában | Fa. | Kedvenc tantárgyam | Testnevelés, mi más? (nevet) | Emlékezetes csínytevésem | Középiskolában rengeteg ilyen élményünk volt, nem tudnék most egyet sem kiemelni és lebuktatni magunkat. (mosolyog) | Első futballélményem | Egy ETO-meccs a sok közül, kisgyerekként minden hazai mérkőzésen kint voltam édesapámmal.
(FO)CIVIL | Legjobb tulajdonságom | Könnyen megtalálom mindenkivel a közös hangot. | Legrosszabb szokásom | Nagy az igazságérzetem, ez sajnos a pályán is előbukkan néha. | Étel, amit imádok | Tészta bármilyen formában. | Film, amit többször láttam | Nincs ilyen, nem vagyok egy nagy filmes. | Zene, amit általában hallgatok | Ha jó, bármit meghallgatok, de kedvencként Majkát mondanám. | Hobbim | Lábtenisz.
PÁLYATÁRS | Karrierem legjobb meccse | Az első felnőtt szezonomban egy felkészülési mérkőzést játszottunk az ETO ellen, amelyen 5–0-ra nyertünk és két gólt sikerült szereznem, de még idesorolnám az első kezdőként vívott NB I-es meccsemet a Honvéd ellen idénről, amin igazából nem játszottam igazán jól, de örök emlék marad. | Gólom, amire szívesen emlékszem | Szintén az első felnőtt szezonomban, 18 évesen és ugyancsak az ETO ellen. Az utolsó őszi fordulóban, ráadásul tévés meccsen az utolsó percek egyikében csereként beállva sikerült egyenlítenem. (2019. december 16-án az NB II 21. fordulójában a hazai pályán futballozó Gyirmót a 19. percben hátrányba került, miután Lovrencsics Balázs betalált Rusák Edvárd kapujába, ám a Szarka Ákost a 82. minutumban váltó Mayer Ádám a 89. percben kialakította az 1–1-es végeredményt – a szerző) | Mérkőzés előtti rituálém | Nincsen, nem vagyok babonás. | Sérülés, amit elfelejtenék | Szerencsére nem volt sok, de egy komolyabb térdsérülésem volt 2020 nyarán. | Barát a futballban | Szerencsére sok barátot szereztem a foci segítségével, de ha egyvalakit kéne mondani, az akkor az NB III-as csapatból Béli Renátó. Akkor ismertem meg, amikor idekerültem Gyirmótra, azaz éppen tíz éve és minden korosztályt végigjártunk együtt. Valamint a pályán kívül is az egyik legjobb barátom. | Az öltözőben mellettem ül | Széles Imre. | Cél a mostani szezonban | Minél több gólt szerezni az NB III-as csapatban és ezáltal nem kiesni. Valamint még jó lenne az NB I-ben is pályára lépni és ott is bennmaradni. | Ami a pályafutásomból még kimaradt | Fiatal korom lévén sok minden kimaradt még, de jó lenne minél több címet nyerni karrierem végéig és persze minél több gólt lőni.