Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Szórád Anna, a Női Amatőr NB I Piros csoportjában szereplő ZTE NKK 2-es poszton bevethető utánpótlás-válogatott kosárlabdázója.
• Amiért beleszerettem a sportágamba: Elmentem egy edzésre negyedik osztályban, akkor még labdás ügyességinek hívták. Gondoltam, megnézem, mert a testnevelő tanáraim hívtak, hogy örülnének, ha elmennék egyszer, mivel magas vagyok és szerintük van ott helyem. Elmentem és beleszerettem, leginkább talán a labdába. Elkezdtem edzésekre járni, majd mérkőzésekre is. Megtetszett, hogy küzdeni kell, plusz a versengés, a pörgős játék. Nem tudnék egyet kiemelni, hogy miért, de megfogott és magával rántott a sportág. • A sportággal kapcsolatos legnagyobb élményem: Talán az, hogy néhány évig korosztályos kerettag voltam és az U14-es válogatottal Szlovéniába utaztunk egy-egy nemzetközi tornára. • Akit a sportágon belül nagyra tartok: A sport miatt rengeteg barátot lehet szerezni – a pályán ellenfelek, az életben barátok. • Akivel a sportágon belül a legjobb viszonyban vagyok: A válogatott miatt sok barátot sikerült szereznem az összetartásokon, úgyhogy nagyon sok másik játékossal, de a jelenlegi csapatomban is van, akivel sokkal közelibb a kapcsolatom. A legjobb barátnőm lett és mindent meg tudok osztani vele. • Szezonbeli emlékezetes esemény: NB I B-s csapatban játszom Zalaegerszegen és a feljutásért küzdünk, és nem olyan régen az Ajka együttesével mérkőztünk meg. Nagyon fontos meccs volt, mert ők az egyik legnagyobb riválisunk a bajnokságban. Hosszabbításban sikerült győznünk, ahol én is fontos játékpercekhez jutottam. Úgy gondolom, ez a fontos siker az egyik legemlékezetesebb esemény. • Célkitűzés a jelenlegi évadra: Szeretnék ponterősebb és bátrabb játékos lenni, illetve a csapattal feljutni az első osztályba. • Amit szeretnék elérni néhány éven belül: Szeretnék NB I A-s csapatban játszani, illetve visszakerülni a korosztályos válogatottba. • Amelyik sportot még kedvelem: A futballt szeretem még, de ha választani kellene, inkább csak nézni, Illetve az atlétikát is kedvelem. • Amit eddig még nem tudtak rólam: Szinte minden nap korán kelés és megyek a délelőtti edzésre, aztán suli és este is edzés. Pörgős és húzós nap az összes, de a céljaink, illetve céljaim érdekében meg kell tenni. Maximalista vagyok, nem szeretek veszíteni – bár ki szeret?! Illetve amit még hozzá szeretnék tenni, az az, hogy mennyit köszönhetek a volt edzőmnek, Gábor Erzsébetnek, akinél nevelkedtem 2016 óta Nagykanizsán. Rengeteget tanított nemcsak a kosárlabda, hanem az élet területén is. És a szívem megszakadt, amikor eligazoltam, de mindent a saját érdekemben tettem, hogy jobb és jobb lehessek. Sajnos nem sikerült szépen elválnunk és ez egy mély seb marad a szívemben, de tudom, hogy meg kellett lépnem a váltást, ám ha ő nem karol fel akkoriban, akkor most nem lennék itt.