PONYVALEGÉNY

Tóth Dániel: „Igénylik és meg is érdemlik a Kecskeméten élő emberek a jó focit”

INTERJÚ | Az NB II-es újonc meneteléséről, a siker titkáról, az élvonalbeli Debreceni VSC elleni Magyar Kupa-diadalról és a csereszerepről is beszélt a KTE 27 éves labdarúgója

2021. november 04. - Horváth M. Attila

toth_daniel_kte_kopf.jpgfociakobon_ponyvalegeny_bevezeto.pngKECSKEMÉT » Mint egy piros ruhás nő sárga ernyővel a szürke, esőfüggönnyel elválasztott város főterén. Üde színfolt, akárcsak az NB II-ben szereplő, második, tehát feljutó helyen álló újonc KTE remek szereplése, amelynek okait a társulat egyik legjobbjával, Tóth Dániellel boncolgattuk.

Tizennégy kör a kocsmában is sok, hát még a bajnokságban. Ennyi után azok, akik nem bírják a „tempót”, lemorzsolódnak, összecsuklanak, elterülnek a bárpult előtti kövezeten. A Kecskemét azonban erőre kapott és beállt a sorba, olyannyira, hogy a napokban az „italok” mellé „nagyvadat” is lőtt a Debreceni VSC „személyében”. 

– Tudja mit? Először nem is kérdezek, csak dicsérek: minden elismerésem a remek szereplésük miatt! Ez az egész, amit a Kecskemét az ősszel eddig letett az asztalra, az újonc lendülete vagy valami egészen más?

– Nagyon szépen köszönjük, igazából a nyáron teljesen új csapat épült Kecskeméten új edzői stábbal – kezdte a Ponyvalegénynek adott interjúját Tóth Dániel, a KTE 27 esztendős labdarúgója. – Nehéz alapozáson van túl a társaság, amely a felkészülési meccseken is jól teljesített, hiszen egyszer sem veszítettünk. A bajnokságban az 1. fordulóban, a Budaörs ellen kaptunk ki, azóta a Magyar Kupával együtt tizenöt mérkőzés óta veretlenek vagyunk. A sok elvégzett munkának és a csapat sikeréhségének köszönhető ez a jó széria, amit szeretnénk tovább folytatni. 

– Nem akarok pátoszos, szirupos, netán divatjamúlt jelzőket használni, mégis, a városban járkálva mit tapasztal, a szurkolók, illetve akik így vagy úgy, de kötődnek a klubhoz, kisebbfajta csodaként élik meg az elmúlt heteket, hónapokat?

– Kecskeméten nagy hagyománya van a futballnak, ez érezhető is, hiszen nemrég még NB I-es volt a klub. Igazából igénylik és meg is érdemlik az itt élő emberek a jó focit. 

– Amire még kevesebben számítottak, mint a nagyszerű bajnoki menetelésük, az a Debrecen elleni Magyar Kupa-győzelem, a hosszabbítás során kivívott hősies továbbjutás. A pályán belül személy szerint ön például érezte, hogy a Loki labdarúgói némileg idegesebbek, avagy ez az összecsapás több számukra egy hétköznapi kupameccsnél, ami ha nem sikerül, edzőváltást „érhet”?

– Úgy ment fel a csapat a pályára, hogy nagyon veszítenivalónk nincsen és a saját játékunkat akartuk játszani. Taktikailag jól fel lettünk készítve, nagyjából ültek is, amit elterveztünk, hiszen több helyzetet alakítottunk ki és mezőnyfölényben is játszottunk. A mérkőzésen nem lehetett érezni, hogy feszültebbek lettek volna a Loki játékosai. 

– Emlékszik még arra, hogy Szabó István mivel küldte pályára, mit mondott a nyolcvanadik perc tájékán, mielőtt Szuhodovszki Somát váltotta? Mert aligha azzal fordult önhöz, hogy a góljával döntse el a párharcot.

– Már a meccs előtt megbeszéltük a taktikát, és hogy mit fog elvárni tőlem, ennek tudatában álltam be. 

– Ha már a találatoknál tartunk: minek köszönhető, hogy a pontvadászat során mindannyiszor, összesen háromszor és a DVSC elleni kupameccsen is csereként beállva ünnepelhetett? Mert mindez nyilván nem véletlen: Tóth Dánielnek jobban fekszik frissen, üdén, kipihenten pályára lépni a fáradtan billegő, az egyensúlyából könnyen kibillenthető, esetleg ólomlábakon közlekedő vetélytársakkal szemben?   

– Jó csapatunk van, és ebből adódóan megvan az egészséges harc az együttesbe kerülésért. Nekem is az a célom, hogy alapember legyek. A gárdán belül is vannak lépcsőfokok, az eddigiek során főleg csereként kaptam lehetőséget és ebből próbáltam kihozni a maximumot, illetve segíteni minél jobban a csapatot. A későbbiekben ezt a formát szeretném a kezdőbe is átvinni. 

– Boldog vagy inkább bánkódik, amiért a legjobb tizenhat között ismét élvonalbeli alakulatot, a Zalaegerszegen továbbjutó Budapest Honvédot sodorta a Kecskemét útjába a sors?

– Mindannyian örülünk, hogy újabb NB I-es csapatot kaptunk a Magyar Kupában, ugyanis az ilyen meccseken lehet az embernek felhívni magára a figyelmet, mert fiatal játékosokból álló brigád a miénk és még mindenki szeretne magasabb osztályban focizni. 

tothdaniel_keretes.jpgHazai pálya, csodacsere Mint a Vasasban annak idején Váczi Zoltán. Az apró termetű futballvirtuóz a kilencvenes években rendszerint új lendületet adott a felpörgésre váró, szunnyadó piros-kékeknek, akik nem egyszer a pazar focirepertoárral megáldott labdarúgó villanásainak köszönhetően gyűjtötték be a három pontot. Tóth Dániel is afféle nyerőember státuszba került, tudniillik a bajnokság során mindössze hatszor kezdett, nyolc alkalommal csereként állt be. Az NB II 2021/2022-es kiírásában háromszor bizonyult eredményesnek, ráadásul mindannyiszor hazai pályán és csereként beállva iratkozott fel a góllövőlistára. A Csákvár elleni bajnokin (2–0) egygólos előnynél a 70. percben váltotta Tóth Barnát és a 83. minutumban vette be a Kapuskérdések címet viselő rovatban bemutatkozó Auerbach Martin hálóját. A Siófokkal szemben elért 1–0-s diadal nagyrészt cikkünk főszereplőjének köszönhető, ugyanis a 78. minutumban érkezett ugyancsak Tóth Barna helyére, nyolc perccel később pedig Szmola Bálint kapuját bevéve kialakította a végeredményt. Egy játéknappal később a Budafok is hasonlóképpen járt, még 0–0-nál, a 62. percben Lukács Dánielt váltotta a Békés megyéből induló, Orosházán és Békéscsabán is futballozó Tóth Dániel, majd a 74. minutumban feliratkozott a mátrixtáblára, ami másnak nem is sikerült (1–0). És akkor ehelyütt a DVSC elleni Magyar Kupa-sikerről nem is szóltunk, alig egy hete a hosszabbítás hajrájában, a 115. percben talált Gróf Dávid kapujába – naná, hogy hazai környezetben és csereként beszállva.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr1416746456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása